Csobot Adél: Sok az előítélet, sokan nem szeretnek

Csobot Adél interjú 2015

Az Erdélyből származó énekesnőt három éve, az X-Faktor színpadán ismerte meg a közönség, és bár sokszor úgy érezte, többen nem szeretik, mint ahányan rajonganak érte, nem adta fel az éneklést. Alföldi Róbertnek köszönhetően ma már színésznőként is színpadra áll, Istenes Bencével való kapcsolatáról a csalódások miatt nem nyilatkozik. Csobot Adél az Origónak mesélte el, hogy miért nem érezte jól magát a BeleValóVilág műsorvezetőjeként, és hogy miért nem maradtak meg a tehetségkutató során szerzett barátok.

- Alföldi színdarabjában játszik, Stohl András oldalán, a premier előtt zokogott.
- Imádja Budapestet, csodálja épületeit.
- Rossz a véleménye a bulvárról, el is mondja, miért.
- Szerinte tévesen gondolják az emberek, hogy az X-Faktor alatt óriási barátságok születnek.
- Elege van a vigyorgós vagy hisztis szerepből, úgy érzi, ő több ennél.
- 18 évesen nagyon szenvedett a gonosz beszólásoktól.

Már a beszélgetés elején leszögezted, hogy nem akarsz a párkapcsolatodról nyilatkozni. Voltak gondjaid abból, hogy cikkeztek rólad és Istenes Bencéről?

Nyilván! Kinek nem volt? Mindenkinek van rossz élménye a bulvársajtóval azok közül, akik valaha ismertek voltak vagy ismert emberrel jöttek össze.

Hazugságok jelentek meg rólad, vagy túlságosan privát információkat hoztak nyilvánosságra?

Mindegyik előfordult már, egyszer például olyan emberrel hoztak össze a lapok, akit nem is ismertem. Curtis oldalán volt egy beszélgetés, egy Csobot Adél nevű lánnyal randit beszélt meg nyilvánosan, erről pedig szülelett egy cikk. Ezt komolyan elhiszi rólam valaki? Hogy így szerveznék randit? Ráadásul akkor is kapcsolatban voltam Bencével, így szörnyen kellemetlen volt, de igyekszem ezeket inkább elfelejteni.

Igyekszik elfelejteni a problémás cikkeket Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hogy tudod kezelni a rólad szóló fals híreket?

Elmondom a saját magam igazát, aztán vagy elhiszik vagy nem. Elkövettem, és elkövettünk együtt is néhány olyan hibát, hogy olyan dolgokat osztottunk meg az emberekkel a magánéletünkről, amiket nem kellett volna. Most annyira jó minden, hogy nem akarjuk ezt elrontani azzal, hogy mindent elmondunk. Kerüljük a kapcsolatról szóló beszélgetést, mert akár konfliktus is lehet a kifordított mondatokból. Szemét dolgok ezek, de én megértem, hogy szaftos sztorikkal kell eladni a pletykalapokat.

A közösségi oldaladon is ilyen megfontoltan posztolsz?

Ott is volt már rossz tapasztalatom, úgyhogy ha történik velem valami, elgondolkodom, hogy tényleg tartozik-e mindenkire. Ne azért kövessenek, mert megmutatom a szállodát, ahol a hétvégén pihentem vagy mert kiteszek egy fotót az ajándékról, amit a páromtól kaptam a születésnapomra. Vannak dolgok, amiket szívesen megosztok másokkal, például nemrég szereztem meg a jogosítványt, és úgy gondoltam, ez akár példamutató is lehet sokaknak. Szóval nem zárkózom el teljesen, de kettőnkről nem beszélek.

Mondhatjuk, hogy gyermekkori álmodat váltotta valóra az X-Faktor?

Minden tizenévesnek van egy kialakult képe arról, hogy mit szeretne csinálni az életében, így nekem is volt. Rengeteg olyan dolog történt velem az elmúlt években, amelyekre kislányként nagyon vágytam. Eleve azt csodaként élem meg, hogy énekelhetek közönség előtt és színpadon játszhatok, olyan emberekkel, akiket eddig a tévé előtt ülve csodáltam. Mikor ott állunk Az őrült nők ketrece előadásán a színpadon és Stohl András fogja meg a kezem, akkor is bevillan, hogy te jó ég, ez velem történik. Ráeszmélek dolgokra. Annyira elérhetetlennek tűnt ez az egész.

Gyerekkoromban gyakran jártunk átutazóban Budapesten és mindig mondtam az anyukámnak, hogy egyszer meglátod, itt fogok élni. Szerettem ezt a várost és mindig csodálattal néztem az épületeket az autóból. A gangos lakásokat, a borostyános házfalakat már ekkor megszerettem, itt akartam élni. Pont a napokban kérdeztem anyát telefonon, emlékszik-e, hányszor mondtam el tízévesen, hogy nekem Budapest lesz otthonom, most pedig évek óta itt élek. Elértem, boldog vagyok.

A mai napig rácsodálkozik, mennyi minden történt már vele Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem féltél 18 évesen a nagyvárostól?

Nagyon féltem attól, hogy mi lesz velem Budapesten úgy, hogy igazából senkim nincs itt. De szerencsére olyan emberekkel sikerült körbevennem magam, akikre számíthatok, olyan barátságok születtek az elmúlt időben, melyek nem fognak elkopni. Jól alakult, pedig tényleg féltem.

Mennyi időd van mostanában hazamenni és a családdal lenni?

Nagyon kevés. Pár napot tudok csak a szüleimmel tölteni havonta, mostanában egyre gyakoribb az, hogy ők jönnek el hozzám. Ha Adél nem jön, nekik kell, kezdik megszokni ezt az állapotot. Eléggé szétszóródott a családunk Románián belül és Magyarországon is, nehéz körbejárni a rokonságot.

A gyermekkori barátaid megmaradtak?

Nem volt otthon sem olyan sok jó barátom, de akikkel jóban voltam, a mai napig megvannak. Kevesebbszer találkozunk, de tartjuk a kapcsolatot.

Hogy érzed, sokat változtál a verseny óta?

Több lettem. Ugyanilyen hiperaktív, temperamentumos lány voltam mindig, szerettem sokat beszélni, nevetgélni, viccelődni. Ilyen szempontból nem lettem más, inkább átalakultam. A változásnak néha olyan negatív felhangja van, nem is tudom mi a legjobb szó. Inkább fejlődést érzek és nyitottságot a világra. Ahogy telik az idő, tapasztalok.

Az őrült nők ketrecé-nek 50. előadása közeledik. Hogy kerültél be Alföldi Róbert rendezésébe?

Akkor találkoztam először személyesen Alföldi Róberttel, amikor a negyedik széria After X-ét vezettem. Nem lett túl közeli a viszony, de gyakran beszélgettünk a kamerákon kívül is, és az egyik ilyen alkalommal vetettem fel, hogy engem mennyire érdekel a színház. Miután véget ért a tehetségkutató a tévében, elkezdték szervezni a darabot az Átriumban, és felhívott telefonon, hogy lenne-e kedvem szerepelni benne. Fogalmam sem volt, hogy miről szól a darab, de mindenféle utánanézés nélkül azt mondtam, hogy igen, elvállalom. Aztán gyorsan kinyitottam a laptopot és rákerestem a neten, hogy mire is vállalkoztam. Ezt a sztorit eddig inkább titkoltam, de most már úgy érzem, hogy nem ciki.

Nem tudta, milyen darabról van szó, de vállalta Fotó: Szabó Gábor - Origo

Castingra hívtak, vagy rögtön megkaptad a szerződést?

Olvasópróbára kellett mennem, ami nagyon kemény volt, hiszen háromórás a darab. Iszonyatosan izgultam, mikor ott ültem az Átrium előcsarnokában Alföldi Róbert, Stohl András, Hevér Gábor és Parti Nóra mellett. Odajött hozzám Robi és azt mondta, nyugodjak meg, mindenben rendben lesz, és tényleg így lett, megkaptam a szerepet.

Volt már színpadi rutinod, hisz korábban játszottál a Rózsavölgyi Szalonban. Az Átrium színpadán állni más volt?

Az a kabaré teljesen más tészta, de kétségkívül tanultam ott is, tapasztalatot adott. Az őrült nők ketrecé-t neveztem igazi színházi darabnak, ott eleinte csak kapkodtam a fejem, hogy hú milyen színészek vannak, milyen mesés a díszlet, miket mond a rendező. Volt egy álomkép a fejemben, és tökéletesen azt kaptam vissza, mikor a darabon dolgoztunk. Kezdőként végignéztem, hogyan teljesedik ki egy darab, hogyan csiszolódik, formálódik a bemutatóig. Nagyon érdekes volt, az a két-három hónap óriási élmény.

Izgulós típus vagy? Nagy volt a stressz az első előadáson?

A bemutató előtt sírva fakadtam a színpadon, és Alföldi Robi leállította a próbát, leültetett és megfogta a kezemet. Megkérdezte, hogy mi a probléma, én pedig nem is tudtam elmondani, hogy pontosan mi váltotta ki, hogy eltörjön a mécses, de olyan sok feszengés és idegesség volt bennem. Ekkor is megnyugtatott, pedig nagyon aggódtam. Színésznőként álltam ki, és megéreztem a súlyát a szereplésnek.

Más szerepben ismerte meg a közönség Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nehéz kibújni az x-faktoros énekesnő szerepéből?

Abszolút. A legtöbben azt nézik ki belőlünk, hogy eléneklünk egy dalt a színpadon, amit előtte jól betanulunk. Ebből nehéz kitörni, hiszen egyből arra asszociálnak, hogy a tévében láttak énekelni. Nem is tudják már, hogy hol, melyik csatornán voltam, csak hogy ott voltam valahol. A színészettel olyan új helyzetbe kerültem, amire sokan kíváncsiak voltak. Éreztem, hogy nagyon meg kell felelnem. Tudom, hogy az emberekben sok az előítélet, és sokan nem szeretnek engem.

A tehetségkutató idején is megvolt már az a tábor, akiknek nem jött be a stílusod. Ők megvannak még?

Meg ám! A Facebook oldalamon is látszik, hogy vannak, akik élvezik, ha jól beszólnak, kritizálják a képet, amit kiteszek, vagy csak odabökik, hogy milyen hisztis kis picsa vagyok.

Reagálsz ezekre?

Nem.

Hogy bírod megállni?

Nekem az X-Faktor igazán kemény edzőtábor volt, ami megtanított rá, hogyan kell kezelni ezeket az embereket és azt a helyzetet, hogy nem mindenki szeret. 18 évesen eleinte nagyon rosszul esett, mert nem tudtam, hogy ezeket most fel kell venni vagy el kell engedni. Sokat segítettek a kritikák kezelésében azok az emberek, akikkel együtt dolgoztam az RTL Klubnál. Azóta nem érintenek meg az alpári beszólások, írják nyugodtan, ha jól esik.

Nem foglalkozik a beszólásokkal Fotó: Szabó Gábor - Origo

A színházi szereplésben megtaláltad azt, amivel szívesen foglalkoznál a jövőben?

Ez egy kemény szakma, ahol tanulás szempontjából a határ a csillagos ég, mindig van hova fejlődni, mindig van mit csiszolni. Azt érzem, hogy tudnék nagyon jó lenni, magaménak érzem a légkört, a színpadot. Vágyom rá, hogy jöjjenek még ilyen lehetőségek az életemben.

A műsorvezetést is kipróbáltad, két műsort is rád bízott a csatorna. A képernyőre nem vágysz vissza?

Oda is úgy kerültem, hogy életemben nem próbáltam előtte. Az X-Faktor után az After X volt a második olyan helyzet, amiben iszonyatosan tudtak savazni, hiszen nem voltam benne jó. Tisztában vagyok azzal, hogy a hiányosságok estéről estére kijöttek, de jobban éreztem magam ott, mint a BeleValóVilág-ban. Tudtam mit kérdezni az énekesektől, át tudtam élni a helyzetüket, hiszen egy évvel korábban én is ugyanazt az utat jártam. Nem vettem félvállról, szívvel-lélekkel csináltam a ValóVilág háttérműsorát is, de nem tudtam VV Aurelio és VV Teo veszekedéséről beszélgetni. Jó lecke volt, mert legalább megtudtam, hogy mi az a műsortípus, ami távol áll tőlem, és amit nem vállalnék el újra.

A műsorok alatt született barátságok megmaradtak?

Szomorú, de nem igazán. Össze tudtunk csiszolódni heteken keresztül, nagyon jóban is voltunk, de manapság véletlenül futunk csak össze. Ha találkozunk, szoktunk beszélgetni a tervekről, de tévesen gondolják az emberek, hogy az X-Faktor alatt óriási barátságok születnek. Nyilván van rá példa, de én azt tapasztaltam, hogy mindenki a saját maga dolgára koncentrál.

Nagyjából követitek egymás pályáját? Versenytársak vagytok ezen a területen.

Mindig követtem az utánam levőket, sőt a korábbiakat is. Szoktam látni, kinek hol van fellépése és merre jár, de nem gondolok rá úgy, hogy na, majd engem ide miatta nem fognak meghívni. Ha az ember tisztában van önmagával és azzal amit csinál, akkor le tudja szűrni, hogy van-e egyáltalán félnivalója. Nyilván van bennem fura érzés amiatt, hogy most már ők is itt vannak, ahol én, de van önbizalmam és nem aggódom túl a kérdést.

Milyen a fogadtatás, ha megérkezel egy vidéki fellépésre?

Szeretem a kedves embereket, és szerencsére ritkán fordul elő, hogy valaki személyesen beszól valami csúnyát. Mindig jó találkozni a közönséggel, a mai napig rengeteg ajándékot kapok. Csokik, virágok, képkeretek, plüssmackók mindig várnak, ha koncertre megyek.

Ajándékokkal várják a rajongók Fotó: Szabó Gábor - Origo

Meg szoktad kapni mostanában, hogy kicsit eltűntél?

Mióta nem szerepelek a tévében, egyre többször írják a kommentelők, hogy elvesztem. Azért, mert nincs műsor, amiben szerepelek, még igen aktív életet élek, rendszeresen járok fellépni, és a színháznak is sok időt szentelek az énekóráim mellett. Nekem mindig voltak és vannak céljaim, amiket meg akarok valósítani, most is épp ezeken dolgozom.

Mik ezek a célok?

Fejlődni szeretnék még nagyon sokat, mind az éneklés, mind a színészet területén. Tisztában vagyok a képességeimmel és azzal, hogy hova tudok még kitartó munkával eljutni. Nem egy olyan x-faktoros énekesnő akarok lenni az emberek fejében, aki folyton vigyorog meg hisztizik, és vicces sztorikat írnak róla az újságok, hanem egy olyan előadó, akit elismer a szakma.

Ami elénk kerül, azt meg kell fogni, meg kell csinálni, nem szabad halogatni semmit. Ami az utamba került, azt kipróbáltam, és nem bántam meg semmit.