Első játékfilmje, az Apaföld óta menekültekkel, bevándorlókkal foglalkozik. Miért ilyen fontos a téma?
Egy minisorozattal kezdődött az egész, amit kollégáimmal a debreceni menekülttáborban készítettem. Korábban azt sem tudtam, mit is jelent pontosan a menekült vagy menedékkérő, de a személyes találkozásokkal egy olyan sokrétű történetbe kerültem bele, ami folyamatosan új ötleteket ad. Így készült el aztán a Két világ közt, vagy a Felsőbb Parancs is.
Mindig a menekültek vagy segítőik szemszögéből dolgozta fel a témát, most viszont a bevándorlási hivatal került a középpontba. Miért?
Mert érdekelt a folyamat, a hivatal érzéketlennek tűnő döntési mechanizmusa. Mellbevágó volt az is, amit az érdekházasságok felderítéséről hallottam: házkutatásnak beillő környezettanulmányokat folytatnak a párokról,
intim kérdésekről faggatják őket
Nagy Dénes filmendező barátom dokumentumfilmet is akart készíteni a témáról a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál, de ők szint az utolsó pillanatban visszaléptek.
Így kerültem én a képbe, hogy helyette játékfilmet forgassunk, Szőcs Petrával közös forgatókönyvünk alapján.
A látottak alapján ez a munka az hivatali dolgozóknak is megterhelő, stresszes folyamat. A film hősnője, Anna komoly válságba kerül, amikor érzéseivel ellentétes döntéseket kell hozzon.
Anna története kitalált, de a probléma valós. A munka lelkileg kimerítő, a bevándorlókkal személyesen foglalkozó ügyfélszolgálatosok közül sokan egy évig sem bírják, belefásulnak. Százak sorsáról kell döntést hozni, azt közölni - a döntés pedig sokszor elutasítás, amit üvöltözés, vagy a kérelmező teljes összeomlása követhet.
Tegyük hozzá, a helyzet sosem fekete-fehér: mesélték, volt olyan nő, aki dührohamot kapott, mert elutasították férjének letelepedési kérelmét. Két hónappal később már nekiesett az ügyfélszolgálatosnak, mert a férje mégis megkapta az engedélyt, csak közben elhagyta őt.
Hogy lehet ezt a helyzetet kezelni?
A többség próbálja elkerülni, hogy érzelmileg is bevonódjon. Nagyon megütött és jellemző az a mondat, amit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyvédjétől hallottam:
Ezt a munkát akkor éled túl, ha sosem hallgatsz a szívedre.
Mennyi a valóság, mennyi a fikció abból, amit a Hivatalról látunk?
A részletkérdéseket nem számítva minden jelenet megtörtént vagy megtörténhetett volna. A szereplőink sem színészek. Saját magukat,
saját életüket játszották el
, a török Kaya-család, vagy az indiai-magyar házaspár is csak felidézte a bevándorlási hivatalban töltött pillanatokat.
A film szakmai szempontból is hiteles: a Belügyminisztérium és a BÁH jóváhagyásával dolgoztunk, tanácsokat, tippeket adtak, heteken át követhettük az ügyfélszolgálatosok és ügyintézők munkáját.
Próbáltak beleszólni a forgatás menetébe?
Volt egy komoly egyeztetés a forgatókönyvvel kapcsolatban. A film mondanivalójával nem foglalkoztak, a technikai kérdések érdekelték őket. Sok dolgot nem is tudtunk úgy megoldani, hogy az teljesen a valóságot tükrözze, épp ezért jelezzük, a filmben nem az igazi bevándorlási hivatal látható.
Milyennek látják az igazi hivatalt érintettként a film szereplői?
Ahány ember, annyi panasz és vélemény - az viszont egységes kritika volt részükről, hogy nincsenek lefektetve az alapok: a kérelmezők nem tudják, mi alapján döntenek ügyükről. Ilyen a pénz kérdése is. A bevándorlónak bankszámlakivonattal, keresetigazolással kell bizonyítania, hogy nem jelent terhet a magyar társadalomnak, neki viszont nem mondják meg, mennyi megtakarítás kell ahhoz, hogy meghosszabbítsák a tartózkodási engedélyét.
Ez kulcskérdés: a BÁH a fedezet hiányára hivatkozva dobhat vissza egy kérelmet, utasíthat ki valakit. Ha a bevándorló arra kíváncsi, mennyi pénz kellene a maradáshoz, sokszor csak annyit mondanak neki: "a mostani összeg kevés lesz".
Magyarán, a gazdag bevándorló kell, a szegény nem?
Ez így túl általános, de egy vagyonos, tanult kérelmező kedvezőbb elbírálást kaphat. Másrészt, ügyvédet tud fogadni. Ha például egy kínai állampolgár jön dolgozni Magyarországra egy kínai tulajdonú társasághoz, a céges ügyvéd rövid időn megszerzi neki a szükséges papírokat.
A pénz hiánya miatt akarták kiutasítani a 20 éve Magyarországon élő Kaya-családot is.
Náluk néhány jövedelemigazolás hiányzott ahhoz, hogy az évről évre kiadott tartózkodási engedélyüket ismét meghosszabbítsák. Ebben hibás a késlekedő családfő is, de gondoljunk bele: tényleg 20 évet töltöttek itt. Két kamasz gyerekük jobban tud magyarul, mint törökül,
minden ide köti őket, nem csak a munka
. Ehhez képest pár igazolás hiánya miatt rabosították a családapát, ujjlenyomatot vettek tőle, és egy hónap alatt ki akarták őket utasítani.
A filmtalán legfájdalmasabb jelenete róluk szól: lányuk, Elif megérti, el kell hagynia az országot, amit a hazájának tartott.
Igen, sírva fakad, ahogy az ügyintézőt játszó Anna is. Ezek igazi könnyek voltak, Elif visszagondolt az utóbbi évek feszültségére, szorongására.
Szerencsére a film és a valóság ezen a ponton eltér. A Kaya-család fellebbezett a BÁH döntése ellen, mivel úgy vélik, a hivatal figyelmen kívül hagyta az emberi jogi szempontokat. Segíti őket a Helsinki Bizottság is, áprilisra kiderül, hogyan döntöttek ügyükben.
A filmet először a TV2 tűzi műsorára, március 25-én, éjjel háromkor. Mit szólt a késői időponthoz, fogja ezt valaki nézni?
Nagyon bízom benne, hogy igen. A műsoridőbe nem szólhatok bele, de akit érdekel, felveheti az éjjeli adást is. A köztévében pedig valamikor áprilisban fogják leadni a Hivatalt.
Min dolgozik most?
Egy dokumentumfilmet készítünk elő, ami Olaszliszkáról szól, szűk tíz évvel az ott történt gyilkosság után. Szeretnénk megmutatni, hogyan küzdött meg a tragédia emlékével a falu, sikerült-e lemosniuk magukról a a bűncselekmény miatti szégyenbélyeget.