Fördős Zé: A konyhafőnök alapján okoskodó, genyó gyerek vagyok

Fördős Zé gasztroblogger, Origo interjú, 2015 április 29.

Saját történetét Woody Allen egyik filmjéhez hasonlítja, hisz szerinte akit ma felkap a média, azt holnap akár el is hajíthatja. Már akkor várta, hogy felfedezik, amikor az első sütését videózták kézi kamerával a kertjükben, ma pedig két tévéműsorral is az RTL Klub képernyőjén van, és lépten-nyomom felismerik az utcán. Fördős Zé stílusosan, zöldséggel, hússal és bagettel megpakolt bevásárlótáskákkal érkezett az interjúra, és míg a Street Kitchen konyhájába lifteztünk, arról áradozott, hogy milyen isteni töltött karalábét fog készíteni.

• Egzisztenciális válságban volt, amikor először felvették kamerával.
• Aki szerepel, legyen valamilyen, amiért kedvelhetik vagy utálhatják a nézők - véli.
• Jól döntött, mikor elment az RTL-lel Dél-Afrikába.
• Magabiztosságot is nyert a műsorból, szerették a nézők.
• Vér ne legyen a tányérban, a szakács ne izzadjon, mert Zé ezt nem bírja.
• Amíg a média pörgeti, örülni kell neki, mert egyszer úgyis vége lesz - mondja.

Minden reggeled így, nagybevásárlással indul?

Az elmúlt hetekben nagy a pörgés, havonta tizenkét videót forgatunk a Street Kitchen-nek, emellett a Szárnyas Ízvadász sem állt le, sok a teendő. Általában én vásárolok be az előre egyeztetett lista szerint, aztán itt indul a sütés-főzés, ez a stúdiónk. Fura néha belegondolni, hogy két évvel ezelőtt még csak a kertben hülyéskedtem az öcsémmel meg egy kézi kamerával, ma pedig ez a munkám.

Honnan jött az ötlet, hogy gasztrovideókat készítsetek?

Nem kerestünk túl jól, az igazat megvallva egzisztenciális válságban voltunk, ültünk egyik este a tévé előtt, pont egy főzőműsor ment valamelyik ismertebb magyar tévés szakáccsal. Mondtam neki, hogy nem hiszem el, mit művel ez a pasi a tévében, mi ennél jobbat, izgalmasabbat is tudnánk csinálni. Kölcsönkértünk egyik haverunktól a kameráját és a kertben felvettük, ahogy elkészítek egy ételt. A tesóm letöltött a netről egy vágóprogramot, és megtanult vágni, majd összeraktuk a videót, és elküldtük egy gasztróban utazó csatornának. Hamar visszaírtak, hogy meglepően jó, de nem tudnak miket anyagilag támogatni, nincs pénz most tévéműsorra.

Amatőr módon, kölcsönkért kamerával készítették az első felvételt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ekkor próbálkoztatok be tévéknél az ötlettel?

Azt gondoltam, hogy minden tévéhez el kell mennünk, mert valahol úgyis fel fognak fedezni. Hogy ne kelljen mindig linket küldözgetni kísérőszöveggel, kitaláltuk, hogy legyen inkább blogunk, és létrehoztuk a Szárnyas Ízvadász-t. Többek között Pusztay Andrásnak köszönhettem, hogy kiszúrta, és újszerű, jópofa dolognak tartotta. De az ügyességnek és a szerencsének egyszerre kellett találkoznia a sikerhez, mi nem voltunk elegek hozzá. Ügyesek voltuk, mert a semmiből elkezdtük összerakni videókat, és szerencsénk volt, mert egy elektronikai eszközöket gyártó cég pont támogatni szeretett volna hasonló kezdeményezést.

Aláírtunk egy egyéves szponzorációt, és elkezdtük olyat csinálni, amire nem lett volna magunktól esélyünk.

Vettünk profi kamerát meg egy lámpát, otthon a konyhában kezdtünk el videókat forgatni, amelyek egyre nézettebbek lettek. A Szárnyas Ízvadász elkezdett fejlődni, én pedig hamar eljutottam oda, hogy ebből többet ki kellene hozni. Így jött aztán a Street Kitchen.

Ott fedeztek fel? A Street Kitchen-es videóknak köszönhető A konyhafőnök-felkérés?

Mentek a videók az oldalunkon, az RTL Klub felfigyelt rám, majd megkerestek, és tárgyaltunk.

Mit akartak?

Az RTL Klubon szerettek volna olyan főzőműsort indítani, ami lazább műfajt képvisel, mint a korábbiak. Én csak annyit mondtam nekik a tárgyaláson, hogy ha azzal többet keresek, hogy egy zöld majmot teszünk be a műsorba, nekem az is oké, belőlem ne akarjanak sztárt csinálni, engem ez üzletileg érdekel. Aztán felhívtak másnap, hogy tervezik A konyhafőnök-öt. Szóval teljesen fordítva történtek a dolgok, mint ahogy a nézők gondolhatják, nem azért indult el a hétvégi főzőműsorom, mert jónak találtak a zsűriszerepben, hanem mert egy saját műsorötlettel megismertek, és gondoltak rám az éppen induló gasztrorealityben.

Mennyiben változtatta meg az életedet az ismertség?

Pont mikor ma reggel vásároltam, és a pénztáros nénitől áfás számlát kértem, ő a jellegzetes kézmozdulatomat és szövegemet ellesve azt mondta, hogy a vonalkód-leolvasás indul, most. Vicces volt. Rám nem nagyon hat egyébként, hogy felismernek, én azt a zöld majmos poént komolyan gondoltam.

Saját műsorról tárgyaltak először, de a képernyőre az került később Fotó: Szabó Gábor - Origo

Így tekintesz a médiára?

Szerintem úgy működik a média, hogy először is kell keresni egy alkalmas embert, akinek nem kell tökéletesnek lennie, a lényeg, hogy legyen valamilyen, amiért kedvelhetik vagy utálhatják a nézők.

Ha megvan az ember, akkor már csak eleget kell mutogatni a tévében, újságokban, és majd sokan oda akarnak menni hozzá, beszélgetni akarnak vele, vagy meg akarják érinteni. Kíváncsiak lesznek mindenre, ami vele kapcsolatos – az emberek így működnek. Woody Allen filmje, a Rómának szeretettel pontosan megmutatja, hogyan vélekedek erről. Egy teljesen hétköznapi, szürke hivatalnok úgy kel fel reggel, hogy amikor kimegy a kapun, rengeteg újságíró áll a háza előtt és mind interjút akarnak készíteni vele. Először azt hiszi, hogy félreértés, de kiderül, hogy híres lett. Persze minden le van butítva és ki van figurázva a filmben, de Woody Allen nagyon jól megmutatja ennek a helyzetnek az abszurditását, és ilyen szempontból én is elég cinikusan állok a sikerhez. Egy napon, amikor felébred, és büszkén kivonul a ház elé, már másik ajtó előtt tolonganak a média képviselői, más érdekli őket. Nem akarom lelőni a poénokat, csak azért meséltem el, mert tényleg ez a sztori írja le leginkább, hogy mit gondolok a sztárságról.

Bár a legtöbb kommentelő pozitívan ír rólad, néhányan beszólnak és kritizálnak. Ez mennyire érdekel?

Sokan kedvelnek, de sokan kritizálnak is, hogy béna vagyok. Olyat is írnak, hogy kopaszodom, meg nem tudok főzni. Nagyon kevés kommentet lájkolok, de az ilyen beszólásokat elsőként. Tudom, hogy egy ilyen fikázógép, aki folyton azt irkálja, hogy mit keres egy ilyen béna csávó a műsorban, nem fog odajönni és elmondani ezt nekem az utcán. Aki viszont bír engem, az köszön, integet, kiabál, hogy jó a műsor, meg ilyenek. Ez egyébként azt a fals benyomást is kelti, hogy az emberek alapvetően kedvelnek.

Azokat lájkolja elsőként, akik valamit beszólnak Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mikor elutaztál a dzsungelbe a Celeb vagyok, ments ki innen!-nel, nem gondoltad, hogy rontani fog a megítéléseden? Volt, aki le akart beszélni róla?

Olyan hirtelen jöttek egymás után ezek a felkérések, hogy úgy éreztem, ezekre most nem szabad nemet mondani. Utólag azt mondom, hogy rettenetesen jól döntöttem, amikor hallgattam a megérzéseimre, és elutaztam. Eléggé megoszlottak a vélemények, hogy van-e helyem ilyen realityben.

Láttad a korábbiakat?

Belenéztem az előző szériákba, és megdöbbentem, hogy milyen fura arcok vannak, milyen gáz feladatok elé állítják őket, és nem is értettem magam, hogy miért akarok ilyesmibe belekeveredni. De ezek csak a külsőségek, mert a Celeb vagyok zseniális műsor, ahonnan nem tudsz elmenekülni, nem tudod sokáig játszani a felvett szereped. Ennyi időn keresztül és ilyen körülmények között nem lehet pózolni, az emberek meglátják, hogy milyen a valós éned, és hogyan viselkedsz másokkal, milyen csapatjátékos vagy.

Szerettek a tévézők?

Azt éreztem, hogy szerettek a nézők, pedig Aurelio és Gáspár Laci voltak az igazi showmanek. Előtte azt gondolhatták A konyhafőnök alapján, hogy okoskodó, genyó gyerek vagyok, de a dzsungelben jobban megmutathattam magam. Hazatérve szorgosan böngésztem a kommenteket a műsor kapcsán, és egyetlen rosszízű beszólást se találtam, mindenki halálosan bírt. Nagy lökést adott az ismertségemnek, hisz a valós énemet látták, és magabiztosságot is nyertem abból, hogy rövidnadrágos, nem belőtt hajú csávóként szimpatikus lettem.

Említetted a csapatjátékot, amire A konyhafőnök-ben is szükséged van, hiszen hárman álltok a zsűriasztal mögött és együtt hoztok döntéseket. Milyennek látod a műsort és a két zsűritársad?

Szerintem senki nem tudhatta előre, hogy a műsornak ekkora sikere lesz. Ha meg akarnánk fejteni, hogy egy zenekar miért lesz nagyon menő, egy másik meg miért nem, mikor hasonló zenét játszanak, nem biztos, hogy menne. Esténként Magyarország jelentős hányada úgy vacsorázik, hogy közben nézik, mit művelnek a tévében az emberek a pultok mögött. A téma mellett persze a zsűri is számít, de nem nekünk köszönhető, hogy ennyire menő A konyhafőnök.

Kinek?

Ha nem én állnék ott, ugyanígy érdekes lenne. Fontosak a karakterek, Bernáth Józsi például egy kemény „diktátor", aki az acélkék, hűvös tekintetével, a lézerszemével szinte kettévágja a reszkető versenyzőket. Én is félnék a helyükben. De kell Pierre arisztokratikus hozzáállása is a gasztronómiához, valamint kell egy megmondóember is, aki ellátja a műsorvezetői teendőket.

Mindig voltak műsorvezetői ambícióid?

Én is csak utólag tudtam meg, hogy van műsorvezetői vénám. Jól lehet engem ilyen feladatokra használni, végig tudok vinni egy műsort, hogy meglegyenek a dramaturgiai pontok, és minden gördülékenyen menjen, majd vissza tudok váltani zsűritaggá, aki értékel, beszélget, kóstolgat. Ha fejtegetni kellene a műsor titkát, akkor az lenne, hogy az ételek mellett kiemelten fontos az emberi szál is. Minidrámák vannak, amiket tudni kell kibontani. Eleinte nem gondoltam, hogy ezt a versenyt ennyire komolyan gondolják az emberek, képesek elszedni a másik elől a kolbászt, vagy sírni azon, ha nem sikerül jól egy fogás. Ráéreztek erre a szerkesztők és mi is, kellenek a feszült helyzetek, kell a dráma.

Utólag tudta meg, hogy van műsorvezetői vénája Fotó: Szabó Gábor - Origo

Elég a győzelemhez, ha valaki nagyon jól főz és otthonosan mozog a konyhában?

Alapvetően ez olyan verseny, ahol a legjobban főző ember nyer. De tudni kell, hogy ez nem minden, egy konyhafőnöknek más emberi kvalitásaira is szüksége van. Azért érdekes ez a szakma, mert embereket kell irányítani, problémákat kell megoldani és finomakat kell készíteni – mindezt persze egyszerre. Kell, hogy a versenyzők fejében is legyen egy vízió, hogy mitől lesz érdekes a tányér, hogyan lehet a megálmodott ételt összerakni, és hogyan kell irányítani a többieket. Konyhafőnöknek lenni az életben nagyon nehéz, keményen irányítod a szakácsokat, hogy az általad kitalált ételt az általad kitalált technológiával ők hozzák létre. Ha valaki jól főz, önmagában még nem elég ehhez.

Hogyan kerültél közel a gasztronómiához? Úgy tudom, már gyerekként is jobban érdekelt a sütés-főzés és az éttermek világa, mint a játszótéri focimeccsek.

Vendéglátós családból származom, az apai nagymamám is vendéglátós volt, pont itt a Fehérvári út végén volt egy állami étterem, amit ő vezetett apámmal. A gasztronómia, a vendéglátás a megélhetésünk is volt. Már négyévesen teljesen rá voltam kattanva erre a világra, árgus szemekkel figyeltem az áruátvételt, a szakácsokat, a személyzetet, szerettem bemenni az irodába, érdekelt, kik jönnek-mennek a hátsó bejáraton, ez az egész nagyon izgalmas volt számomra. Többször volt családi balhé abból, hogy nekem kisiskolásként már mennem kellett volna aludni, én meg hisztiztem, hogy be akarok menni apámmal megnézni az esti műszakot.

Anyai oldalról egész másfajta gasztronómiai örökségem van, az édesanyám és az ő anyukája, sőt még a húgom is remek háziasszonyok, igazi konyhatündérek. Mindennap sütnek vagy főznek valamit, piacra járnak, friss ételeket készítenek. Nálunk az otthoni gasztro is jó szinten mozgott, nem úgy nőttem fel, hogy kiírták nekem reggel egy cetlire, hogy a borsófőzeléket melegítsem meg ebédre a mikróban. Ez a mai napig bennem él, és talán emiatt is vannak komolyabb elvárásaim az elkészült ételekkel kapcsolatban.

Mi bosszant a leginkább a konyhában?

Higiéniaparám szokott lenni a verseny alatt, az első szériában előfordult, hogy egy ételt nem kóstoltam meg, mert aki főzte, megvágta az ujját, és véresek lettek a csirkecombok. Oké, megmosta, de én láttam a vérfoltokat a pulton, és ez számomra nagyon undorító. Azt sem bírom, mikor az emberek nagyon izzadnak, de ez egy versenyhelyzet, és zsűriként el kell fogadni, hogy nagy a stressz, ez pedig ezzel együtt jár.

Családi örökség a gasztronómia iránti szeretete Fotó: Szabó Gábor - Origo

Sokszor készülnek újragondolt fogások a műsorban, egy paprikás csirke vagy székelykáposzta is teljesen más, mint a klasszikus változatuk. Mennyire nyitottak a magyarok ezekre a receptekre, ételekre?

Ha az országot nézem, még mindig elég szűk réteg nyitott, csak kevesen tekintenek európai szemlélettel a vendéglátásra.

Nekik köszönhető, hogy vidéken és Budapesten is vannak olyan éttermek, amik izgalmasak, jók, és meg is tudnak élni, de megdöbbentően kis réteg, ami eltartja ezeket az éttermeket, akik eljárnak gasztrofesztiválra, szakácskönyveket vesznek vagy blogokat olvasnak. A nagy tömeg be van csontosodva, és klasszikus fogásokban gondolkodik, nem lehet őket kimozdítani. Egyre több menő hely nyílik itthon, ahol újraértelmezik a paprikást, vagy mangalicát sütnek, csak ezeken a helyeken 3500 forint egy főétel. A többség rákényszerül arra, hogy bevásároljon, és otthon főzzön magának, én pedig pont ebben láttam meg a potenciált.

Extra alapanyagok nélkül és kevés pénzből is ki lehet hozni valami különlegeset?

Ha nem akarjuk mindig ugyanazt ugyanúgy enni, akkor kis kísérletezéssel számos kombináció jön elő. Egy szeletelt bacont is lehet olyan dizájnosan, összefonva megsütni, hogy az valami újat jelentsen. El akarom hitetni az emberekkel, hogy ha hazafele beugranak a boltba, akkor időt és pénzt spórolnak meg, amellett, hogy valami izgalmas kerül a tányérjukba. Egy pizzaszelet vagy girosz árából garnélás ételt vagy hátszínt is lehet sütni. Ha kiszámoljuk és elosztjuk a költségeket, akkor ez nyilvánvalóvá válik.

Hogy érzed, jó irányba haladtok, sikerül meggyőzni erről a követőket?

Sok köszönőlevelet kapunk, jó érzés, hogy felnyitjuk a szemeket, úgyhogy szerintem igen. Amikor néhány éve Jamie Oliverről azt olvastam, hogy szerecsendiót tett a műsorában a carbonarára, majd egész Angliában hiánycikk lett napokra az áru, mert elkapkodták, teljesen hihetetlennek tűnt. Csak lestem, hogy mekkora zseni ez a csávó. Aztán tavaly csináltuk egy karácsonyi videosorozatot, és bemondtuk, hogy csinálj házilag mustárt, majd néhány budapesti bioboltban elfogyott a mustármagőrlemény, olyan sokan keresték hirtelen, mint korábban soha.

Szeretné, ha könyv formájában is megjelenne az a szellemiség, amit képvisel Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ha hazamész a gasztroműsorok forgatása után, van még kedved nekiállni otthon főzni?

Eleinte így volt, mert alkotás közben jönnek az ötletek, amiből új receptek születnek. Én hazafele tényleg bemegyek a közértbe, majd utána örülök, hogy nem egy gyorséttermet választottam. Sokan azt mondják, nekik ez nem megy, nem tudnak mit kezdeni az alapanyagokkal a konyhában. Szerintem a főzést - a motorversenyzéshez vagy a zongorázáshoz hasonlóan - mindenki meg tudja tanulni értékelhető szinten. Érzék és tehetség csak akkor kell, ha kiemelkedőt akarunk alkotni. Michelin-csillagot csak őstehetségek kapnak, de ahhoz, hogy elkápráztasd a családod a konyhában, nem kell semmi más, csak elhatározás.

Van esetleg újabb terv, amit mindenképp szeretnél megvalósítani?

Most tervezem az első könyvet, mert fontosnak tartom, hogy ilyen formában is megjelenjen az a szellemiség, amit képviselek. Más szempontból óriási tervek nincsenek, ezt a felhajtást jó lenne még egy ideig fenntartani, készíteni műsort az RTL Klubnak, és boldog lennék, ha A konyhafőnök-nek lenne harmadik évada. Sok rendezvényre hívnak konferálni, főzni, előadni, a fesztiváloktól a falunapokig mindenféle meghívás jön, a múltkor húsvéti tippeket adtunk egy plázában, de hívtak falusi disznóvágásra is. Az egyensúlyt kellene megtalálni a munka és a magánélet közt, mert mostanában nagyon egy irányba dől a mérleg. Inspiráló és szuper dolgok vesznek körül, de sok baráti összejövetelt és programot kell lemondanom miattuk, ami nem jó.

A média nem úgy működik, hogy bocsi, most kiszállok egy kicsit sörözgetni a haverokkal, meg végre újra siklóernyőzni.

Most habzsolják és akarják az embert, ezt kell kihasználni. Itt újra megemlítem a Woody Allen-filmet: ma én vagyok ebben a szerepben, holnap már lehet, hogy más lesz. Addig kell csinálni, míg ez a láz tart, bele kell állni, és mindent megtenni a célok érdekében.