Hány szereplőből válogattatok szereplőket?
230 emberrel beszéltünk előzetesen telefonon, szuggesztív egyéniségek kellettek. Érdekesen zajlott a casting, nem egyszerre indítottuk: volt, akivel már télen együtt dolgoztunk, más tavasszal szállt be. Decemberben kezdtük a munkát, március közepéig ment a válogatás, mert nagyon nehezen találtuk meg a megfelelő embereket.
Ez nagyon bevállalós tévéműsor,
hiszen nem celebek jelennek meg benne, akik érdekeltek abban, hogy csak kozmetikázott tartalom jelenjen meg róluk. Ugyanakkor ismert emberekkel kellett megcsinálni, ami leszűkítette a kört.
Hogyan zajlott a casting?
Hosszú beszélgetés után mutattunk nekik egy részt az izraeli verzióból. Ezután a megkeresett embert kértük, vegyen fel szabadon pár jelenetet, olyat, ami róla szól, amiben bemutatkozik. Ez persze szűrő volt, akadt olyan, aki itt már nem győzött meg. A következő kör volt a legfontosabb, ugyanis nálunk minden valóságos helyzetből indul ki, általános emberi válságot, problémát mutat be.
Fontos volt, hogy legyen közölnivalója magáról, az életéről,
akarja azt megosztani. Ebből volt nagyon kevés. Mindezt ráadásul jól fel is kellett venniük! A lényeg, hogy 100-120 ember maradt a második körre, úgy 80 próbavideó készült, ebből választottunk hatot, akiket a nézők estéről estére láthatnak a Szelfiben.
Mitől más ez, mint egy videoblog?
Sokban különbözik a kettő. Itt kellettek megfelelő rezonőrök, olyan emberek, akik a történet szerves részesei, akikkel a központi figurák őszintén megbeszélik a dolgaikat. Bemutatják a mikrokörnyezetüket, olyan emberekkel, akik működnek a képernyőn is.
Lesznek később új főszereplők, egyesek meg eltűnnek?
Mindenkivel megegyeztünk az elején, hogy végigcsináljuk az egész sorozatot. Persze van egy erős kockázata, mert az eredeti realityhez képest több az eltérés. Izraelben fél évet, nyolc hónapot is forgattak egy évadhoz, mi csak hármat. Hiszem, hogy az általunk választott emberek nagyon jók, de jobb lett volna, ha még több nyersanyagból dolgozunk. Más különbség is van az eredetihez képest: nálunk a sztori épül-fejlődik, ott inkább puzzle-szerű. Ott inkább témakörök köré szervezik a történeteket, nálunk hosszú távon épülnek.
Hogy zajlottak a felvételek, a leadás?
Ez speciális együttműködést igényelt, hiszen a képernyőn látható arc, a főszerkesztő, a rendező is ugyanaz a személy. Naponta több órányi nyersanyag született: az előző nap megkapott anyagot megnézték a stábtagok, majd jelezték észrevételeiket. Kell-e vágókép, monológ, ilyesmi. Úgyhogy szoros együttműködésben készült az adás, úgy dolgoztunk, mint egy nagy tévéstáb, de valójában hat párhuzamos reality ez, egymásra vágva.
Összefutnak a szálak? Találkoznak egymással?
Ha ez organikusan megtörtént volna, akkor leadtuk volna, de nem futnak össze a szálak. Itt nincsenek rendezői instrukciók, kiszavazás nincs, klasszikus szerkesztési elvek nélkül készül a műsor, hogy mindig a leghitelesebb tartalmat tudjuk adni.
Volt, amit utólag ki akartak venni a szereplők?
Volt, de nem túl gyakran. Az aranyszabályt ugyanis a legelején lefektettük: „a ti kezetekben van, amit felvesztek, az utómunka viszont már a miénk”. Ha valaki viszont nagyon erőltette, és nem tudtuk meggyőzni, akkor engedtünk. Általában az történik egy valóságshow-ban, hogy a szerkesztők generálnak olyan helyzetet, amire
a szereplő kilép a komfortzónájából, és egy impulzus hatására megjelenik az igazi személyisége.
A vágy, gyűlölet, a szeretet, bármi, ami nem kamu: egy olyan szituáció, amikor nem alakoskodnak. A nézők ezt ösztönösen felismerik, nem szeretik. Itt ők maguk generálták a helyzeteket, ahol valamit megmutatnak magukból.
Nem lesz bajuk belőle?
Senki nem fog sérülni az őszintesége miatt. Mindez ráadásul egy olyan világban készül, ahol rengeteg hazugság vesz körül mindenkit, a közösségi oldalakon mindenki halálosan boldog, és tökéletes a család. A Szelfi frontális, szókimondóbb, leleplezőbb, mint bármi más, ettől üdítő a dolog. Átlagos emberek átlagos életét látjuk, családi válságokkal, drámákkal. Én nagyon hálás vagyok nekik, hogy ezt meg merték csinálni.
A valóságnál szebbet is akartak mutatni?
Volt ilyen pillanat, de százszorta kevesebb, mint más műsorokban.
Mi veszi rá a mindig szépre sminkelt, látszólag mindig vidám Adát, hogy megmutassa, milyen gyűrött és torzonborz reggelente?
Ezzel nem volt problémája. Megértette és vállalta. Ő két gyerekkel keresi a boldogságot, erről szól a része, teljesen őszintén. Mint el is hangzott: minek húzni az időt, hónapig várni arra, hogy lefeküdjön valakivel? Nem jobb, ha kiderül hamar, hogy nem passzolnak? A nézőknek ez bejöhet, hiszen ha valaki olyan, mint mi, az szimpatikus.
Puzsér már az elején beszólt a cím miatt, szerinte nem jó, maradhatott volna a Connected.
Én nagyon jól ismerem Robit, azon lepődtem volna meg, ha nem szól be a műsor előtt. Annyiban egyetértünk, hogy a Szelfi egy kritizálható cím. Amúgy ha már Puzsér: vele kezdtünk legkésőbb dolgozni, ő még mindig forgat.
Meddig tart a műsor?
Negyven rész lesz. A folytatás az RTL vezetésének a döntésétől függ. Ez valójában egy kísérleti tévéműsor, nagyon sokat tanultunk belőle. Olyan embereknek is készült, akik általában nem szoktak televíziót nézni. A feladatunk, hogy odatereljük őket az RTL II-re, este tízre.
Még nem nagyon sikerült, legalábbis a 2-3 százalékos nézettség nem túl izmos. Vagy ennyire számítottatok az elején?
A nézőtábort fel kell építeni, de igazából nem tudtuk, hogy mire számítsunk. Remélem, hogy szájhagyomány útján terjed majd, hogy milyen jó. Nincs nézettségi elvárás, de természetes, ha minden alkotó azt szeretné, hogy sokan nézzék. Mi reméljük, hogy a Szelfi is nézett lesz. Minden műfajt lehet profin csinálni, de ez mélyebb, lassabb.
Ugyanakkor borongósabb és nyersebb, mint az eddig itthon látott realityk. Vonzhat tömegeket?
Kiderül majd, hogy ennek a műfajnak van-e egyáltalán létjogosultsága. Egyforma százalékban van benne dráma és katarzis. Ez nem fikció, hogy happy end legyen.