Scherer Péter: Nem szeretném, hogy mindenki tudja, ki vagyok

Scherer Pétert a Válótársak miatt egyre többen ismerik, de ennek nem örül maradéktalanul, szereti, ha néha magánember is tud lenni az utcán. Kötődik az anyagi dolgokhoz, de nem tartja kapzsinak magát, ha nem színész lenne, akkor rendezvényszervező vagy vendéglátós. Biciklivel, a hátizsákjából kikandikáló ördögbotokkal érkezik az interjúra, utána rohan tanítani, majd a színházba, úgy tűnik, mindenre van energiája.

• Nem a pénz dönt egy munka elvállalásánál, de öt emberre kell keresnie.
• Ha nem színész lenne, talán fesztiválokat szervezne.
• A Válótársak november óta fut, de már többen megismerik az utcán.
• Négy-öt körös castingon ment át, öregnek tartották eleinte a karakterhez.
• Mucsival néha nagyon össze tudnak veszni.
• Magas az energiaszintje, de a Válótársak-forgatás belőle is kivett.

Mindig biciklivel jársz?

Általában igen, csak hóban nem, ahhoz túl vékony a kereke. Egy autónál tenyérnyi felület van egy keréken, amin meg tud tapadni, biciklin ez csak hüvelykujjnyi, ami hóban húzós. De Pesten már úgysincs hó, régóta.

Szeretsz itt Budapesten élni?

Szeretek. Ajkai vagyok egyébként, vonzódom azokhoz a helyekhez is, amelyek meghatározták a gyerekkoromat, a Bakony és Veszprém környéke, vagy a Balaton mellett egy kis falu, ahol a nyarakat töltöttük. Anyukám pedagógus volt, egész nyárra leköltöztünk oda. Megszerettem időközben ezt a büdös, kicsit ideges várost is, de nyaranta még mindig inkább leköltözöm innen vidékre.

Néha tudni kell észrevenni, hogy az ember él Fotó: Marton Szilvia - Origo

Ezt képzelted el magadnak gyerekként, kamaszként, ahol most tartasz?

Nem gondolkodtam el ezen soha, de ha valaki azt mondta volna, amikor először felvételiztem a színművészetire, és már az első rostán kiestem, hogy ötvenévesen ezek a munkák lesznek mögöttem, azzal kiegyeztem volna.

Egy csomó olyan dolog történt meg velem, ami csodának mondható.

Az már más kérdés, hogy ezt nap mint nap megéli-e az ember az apró bosszúságok mellett, tud-e ennek örülni. Van Karinthynak egy csodálatos írása, amelyben megy be a szerkesztőségbe, közben elgondolkodik, és ahogy lelép az utcára, egy autó majdnem elüti. Egyébként rossz a kedve, csúnya idő van, szitál a köd, épp nincs pénze, az aktuális barátnőjével is gondok vannak, de egyszer csak megérzi, hogy él. Időnként nem rossz, ha ez az embernek eszébe jut.

A Válótársak-ban milliárdost játszol, a pénz mennyire fontos neked?

Egyedül tartom fenn a családot, ami azt jelenti, hogy ötödmagamra keresek, azért ez néha nyomasztó tud lenni. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az életem indulásánál tudtak egy kicsit segíteni a szüleim, én is szeretnék ilyen szülő lenni. A pénzhez való viszonyom egyébként fura, mert bizonyos dolgokra nagyon sajnálom a pénzt, más dolgokra meg egyáltalán nem.

Fura a pénzhez való viszonya Fotó: Marton Szilvia - Origo

Viszont apámtól bennem van a reflex, hogy, ha bemegyek a boltba, megnézem, mi az akciós. Igazából szeretem a pénzt, van kötődésem az anyagi dolgokhoz, de úgy érzem, hogy nem vagyok mértéktelen. Nem vagyok olyan kapzsi sem, hogy egy munka elvállalásánál a pénz döntsön. Olyasmit csinálok, amit szeretek, fiatalabb koromban ingyen is csináltam.

Mit csinálnál, ha nem színész lennél?

Építőmérnökként végeztem, de az nem lennék szívesen, bár persze az is egy menekülési útvonal lenne. Tulajdonképpen

nagyon sok munkában el tudnám képzelni magam,

például egy rendezvényszervező cégnél is. Benne tudnék lenni egy olyan összművészeti fesztiválban, mint a Sziget, a Völgy vagy az Ördögkatlan.

Nagyon szeretem a vendéglátást is, a mai napig vonz. Jó lenne egy kávézó, de olyan, amire egyből azt mondják az emberek, hogy meg kell nézni. Látom is a jó ötleteket a városban, például a Zoo Café is ilyen, ahol állatokat lehet simogatni egy kávé közben.

Nem hiányozna a népszerűség?

Én inkább szeretem, ha néha tudok magánember is lenni az utcán, nem biztos, hogy szeretném, hogy mindig mindenki pontosan tudja, ki vagyok. Valamivel többen megismernek a Válótársak óta, de azért ez nem egy napi sorozat szerencsére. Annyit lehet érezni, hogy egy szélesebb réteget szólít meg, mint a színházi munkáim.

Nem szeretné, hogy mindig mindenki pontosan tudja róla, hogy kicsoda Fotó: Marton Szilvia - Origo

Amikor elvállaltad, ez nem volt a fejedben?

Az a helyzet, hogy nagyon tetszett a forgatókönyv és a szerep. Tetszett, hogy ez egy családapa, egy olyasféle ember, mint én. Van két gyereke – nekem mondjuk három –, nincsenek extrém vágyai, szeretné csak a boldogságot megtalálni valahogy. Hasonlít arra a középkorú családapára, aki én vagyok. Nekem ez imponált.

Az RTL Klub keresett meg, vagy volt rendes casting?

Rendes casting volt, megküzdöttem a szerepért, legalább négy-öt kör volt. Kovács Dani rendező nekem szánta a szerepet, de nem volt egyszerű, mert az eredeti forgatókönyv szerint ez egy jó tíz évvel fiatalabb karakter. Az első asszisztens jó barátom, egyszer fel is hívott azzal, hogy

mindenkinek tetszik, amit csinálok, de egyszerűen túl öreg vagyok,

valószínűleg nem én fogom megkapni a szerepet. Én akkor el is engedtem ezt az egészet, nem is bántam annyira, mert mindig abból próbálok meg gazdálkodni, ami van. Ha most megkérdeznéd, hogy mi az álmom színészileg, nem biztos, hogy tudnék rá válaszolni.

Tényleg nem tudnék ilyet mondani. Sokszor nem is tudom magamnak kitalálni a szerepet, jobb, ha valaki más lát belém valamit. Így születnek a szokatlan dolgok, amik kilógnak a sablonból, meg tudom vele lepni magamat és a többieket is.

Jobb, ha más látja bele egy szerepbe Fotó: Marton Szilvia - Origo

A Válótársak-ban a másik két pasival, Stohl Andrással és Lengyel Tamással milyen a viszonyod?

Nagyon jó, egy hetvenegy napos gigameló volt, kellett is, hogy érezzük egymást. Kemény volt és fárasztó, még júliusban vagy augusztusban sem tudtuk elképzelni, hogy ennek egyszer vége lesz, annyi nap volt hátra, és napi hat-hét jelenetet vettünk fel. Ezzel együtt fantasztikus hangulat volt, jó stáb jött össze, az asszisztencia és a gyártás részéről is. A színészek közül sem csak a hat főszereplőt említeném, a mellékszerepekben ott volt Kovács Patrícia, Szabó Zsófi, Börcsök Enikő, Kulka János, Seress Zoli, Pálmai Anna, Pálfi Kati.

Balsai Mónival egyből megvolt az összhang?

Igen. Amikor vele castingoltam, pont aznap délelőtt láttam a Liza, a rókatündér-t, mondtam is neki, hogy milyen szuper a film, és ő is mennyire szuper benne. Nagyon örültem, hogy találkoztunk, pedig akkor még nem tudtam, hogy őt is beválasztják, és pont a feleségemet fogja játszani. Megszerettük egymást a forgatás során,

Móni egy nagyon érzékeny, tehetséges, igényes színésznő.

Ha volt is köztünk vita vagy súrlódás, az csak az ügy érdekében történt, azt hiszem, ez érződik a végeredményen is.

Móni azt mondta rólad, hogy sosem fáradsz el. Mi a titkod? Hogyan pörgeted magad?

Lehet, hogy ez alkati dolog, én tényleg egy Duracell-csávó vagyok, fiatalon még inkább ilyen voltam. Valahogy nekem nem fáradság, hogy valamibe energiát tegyek, legyen szó a kommunikációról, a sportról vagy akár a magánéletemről. Egyszerűen energiával létezem, ez a létezési formám, bármilyen hétköznapi szituációba bele tudom vinni azt a lángolást, amivel a színpadon játszik az ember.

A Válótársak forgatásán még a nyáron Fotó: Marton Szilvia - Origo

Mucsi Zoltánnal ezért is alkottok vajon jó párost? Ő nem tűnik olyan pörgős típusnak.

Ő a mindennapokban valóban egy tartalékosabb ember, de a színpadon vagy a vitákban egyáltalán nem. Nagyon össze tudunk néha veszni.

Jancsó Miklós találta ki ezt a párost, vagy játszottak együtt korábban is?

Korábbról jön a történet, a Szentivánéji álom egyik feldolgozásában már együtt szerepeltünk a Bárka Színházban, nagy siker volt, díjakat is nyertünk vele. A mesteremberek közül játszottunk két figurát, nevezetesen Vackort és Orrondit, a másik három mesterember Tóth Jocó, Gazdag Tibi és Szabó Győző volt, átimprovizáltuk az összes szerepet. Miki bácsi ezt az előadást látta, de a Lámpás előtt még a Gengszterfilm-et is leforgattuk Szomjas Gyurival.

Vissza szoktad nézni magadat?

Ha meg tudom nézni, a Válótársak-at például megnézem, de külön nem szoktam visszanézni magam. A forgatásokon sem szeretem a külső kontrollt,

saját magamat nézni fura, zavarba hoz.

Belülről szeretem azt érezni, hogy valami jó. Ha közben a rendező és a kollégák is azt mondják, hogy jó, akkor szívesen elhiszem. Visszanézni magamat csak hasznos esetekben szoktam, például amikor meg kell ismételnem egy jellegzetes kézmozdulatot, vagy ilyesmi.

Észrevettem a beszélgetés közben, hogy nem hordod a jegygyűrűdet. Miért?

Sosem hordtam. Nehezen tudok elképzelni olyan ékszert, ami rajtam van, láncot, karórát sem hordok. A feleségem megérti, hiszen ha valaki, akkor ő ismer.

A Válótársak erre az évre már épp búcsúzik, az idei utolsó epizódja december 17-én 21.25-től megy az RTL Klubon.