1981-82 környékén anyám, aki nagy levelező volt, megkérdezte, szeretnék-e keletnémet kispajtásokat. Ismerve hobbiját, megvontam vállam, amit ő persze igennek vett, és megjelentette nevem és címem egy NDK-s gyerekújságban, olyasmiben, mint a Világ Ifjúsága, vagy az Ifjúsági Magazin volt anno itthon. Egy hétre rá jó háromszáz levél jött, sok szocreál képeslappal, kisiskolás lányok fotóival (magam is alsós voltam). A levelezés gördülékenységét csak egy dolog akadályozta: egy mukkot sem tudtam németül, amit anyám persze elhallgatott a rövid hirdetésben.
NDK-s kis barátnőm végül csak egy lett, a szőke Doris, ő sem ismeretlen levelezőből lépett szintet, hanem egy baráti házaspár lánya volt. Drezda mellett laktak, volt egy vadregényes erdő és tó melletti vadászházuk is. A nyelvi akadályok miatt sokat nem dumáltunk, de nagyokat bicikliztünk, fürödtünk, és játszottunk a keletnémet, műanyag játék kiskatonákkal, amelyek sokkal klasszabbak voltak, mint a hazaiak. Így épülgetett akkoriban a magyar-NDK-s barátság.
Az RTL új sorozata ezt a kort hozza vissza, pontosabban 1983-at, ekkor játszódnak az események, és ezt zenékkel is segíti visszahozni: már az elején Nena 99 Luftballons című slágere szól, később a Sweet Dreams, amely szintén 83-as dal, később meg The Cure szólal meg a háttérben, ugyancsak a kor tipikus zenekara. A díszletek mind a kort idézik, a régimódi telefonok, a neonlámpák, a függönyök, a tévékészülékek, az elején látott Trabantok és Zsigulik mind a nyolcvanas éveket hozzák vissza, pedig már biztos akad, aki elfelejtené ezeket.
A készítők tehát nem akartak elemi hibákat véteni, azaz a Deutschland 83-ba nem keveredhetett 1984-es zene, és erősen figyeltek a korhű ruhákra, frizurákra is. A történet viszont kapkodós lett, talán nem akartak karakterépítésre szánni egy komplett epizódot: septiben felvázolták a viszonyokat, ki kinek az anyja, ki kinek a csaja, a fiatal főszereplő akadékoskodott egy kicsit, de nagyjából 13 perccel a széria indulása után a zöldfülű katona már az NSZK-ban találta magát, egy éles és rohadt fontos bevetés közepén.
Mi még elnéztük volna egy kicsit az akkori NDK-t, és az is megérdemelt volna egy percnél többet, hogyan képezték ki a kémeket akkoriban. Talán az írók, a rendező attól tartottak, hogy ha nem pörög eléggé a sztori, mint egy Helyszínelőkben vagy Americansben (hogy a kémsorozatoknál maradjuk), akkor a felgyorsult világban egyre türelmetlenebb néző elkapcsol, és soha vissza sem tér.
A sztori dióhéjban, hátha valaki a harmadik részre kapcsolódna be: Martin Rauch egy fiatal keletnémet katona, akit a Stasi villámgyorsan beszervez egy fontos bevetésre, majd elkábítva átviszi Bonnba, ahol egy gyors kiképzést kap. Moritz Stamm néven folytatja, egy tábornok szárnysegédje lesz (a valódit egy vonaton likvidálják, egy szintén nem túl kidolgozott, 10 másodperces jelenetben), és már az első részben egy fontos NATO-tiszt aktatáskájában megbúvó térképeket és adatokat kell lefotóznia.
Nevetséges bakik is beleférnek a sorozatba: fiatal hősünk, aki amúgy meglepően ügyesen mozog ellenséges terepen, hazaereszt egy (vonalas) telefont épp a tábornok házából: nem gondolja, hogy 83-ban egy nyugatnémet tábornok híváslistáján furán hat egy NDK-s beszélgetés? Ráadásul olyan rutintalan szegény, hogy egy vendég meg is hallja őt, amiből később bonyodalmak származnak.
Az első két rész alapján nem kaptak rá a csatorna nézői,
a Barátok közt közönségaránya menten a felére esett, 20-ról 11-re zuhant. Ami biztató lehet, hogy a második részre már csak 1 százalékpontot veszett a sorozat, amely így is üde színfolt az amerikai drámák, török szappanok és latin-amerikai telenovellák tengerében. Mi még visszatérünk, egy-két részre biztos, a többit majd meglátjuk.