Brian Bendis, a Jessica Jones képregény alkotója mondta egy interjúban, hogy Robert Kirkman a felelős azért, hogy a képregényen alapuló sorozatok elárasztották a tévét. Tényleg úttörőnek érzi magát? És mi a véleménye a tévéket uraló képregény-adaptációs trendről?
Robert Kirkman: Nem mondanám magam úttörőnek, sokkal inkább voltam az első szerencsések egyike. A The Walking Dead messze nem az első képregény, amiből tévésorozat készült, bár kétségtelenül egyike a legsikeresebbeknek.
A képregények mindig tele voltak remek történetekkel, és a tévések mostanában jöttek rá, hogy a havonta megjelenő összefüggő történetek remekül adaptálhatók a kisképernyőre. Ehhez persze az is kellett, hogy a speciális effektek és az, amit képesek vagyunk megvalósítani a képernyőn, egyre szintre kerüljön azzal, amit általában a képregényekben láthatunk. Igazából most jött el az idő, amikor minden rendelkezésre állt ahhoz, hogy megtörténjen a nagy áttörés. Persze szívesen mondom azt is, hogy mindez csakis az én érdemem. Nem érdekel, legyen!
A sorozatok mellett még mindig írja az eredeti képregényt. Van már terve a végkifejletre, a sorozatnak van erre bármi hatása?
Robert Kirkman: A képregénynek csupán annyi kapcsolata van a sorozattal, hogy átültetjük a képernyőre az ottani történeteket. Az elmúlt évek során ez egy kifejezetten szórakoztató dologgá vált, hiszen már olyan sztorikat dolgozunk fel, amiket az után írtam, hogy elindult a széria. Amikor a The Walking Deadet elkezdték vetíteni, nagyjából a 70. számnál jártunk, és már azokat a történetek adaptáljuk a tévére. Szóval elég menő látni, hogy a kör bezárult, de az eltelt időben még több képregényt írtam, szóval a sorozat sosem fogja utolérni a rajzolt verziót. De amúgy tudom, hogy mit szeretnék,
pontosan tudom, hogyan szeretném befejezni a történetet,
de az még nagyon messze van, akár még évtizedekig számolhattok a The Walking Dead képregénnyel. Nem tudom, hogy a sorozat kitart-e addig, de nem tervezem, hogy a képregényt befejezem a közeljövőben.
A The Walking Dead szereplőgárdájához az elmúlt évek során számos nagy név csatlakozott, ahogy egyre népszerűbbé vált a sorozat. Valami hasonlót terveznek a Fear the Walking Deaddel, van kívánságlistájuk, hogy kit szeretnének látni állandó szereplőként, vagy akár vendégzombiként? Simon Pegg például imád beöltözni.
Robert Kirkman: Nagyon örülnék Ed O’Neillnek.
David Alpert: Ed O’Neill, ha hallasz, akkor hívj fel!
Beszéljünk a Fearről! Az első évad erősen kezdett, tízmilliónál is többen kapcsoltak az AMC-re, hogy lássák az új részeket. Ennek fényében mit várnak a második évadtól?
Dave Erickson: Remélem, hogy elég nagy a várakozás, és rengeteg ember fog leülni az új részek elé. Bízom benne, hogy megtartjuk a nézőinket, de igazából próbálok minél kevesebbet gondolkodni ezen, mert álmatlan éjszakákat okoz.
David Alpert: Őszintén szólva egy csomó rajongó berágott ránk az első évadot követően. Dühösek voltak, és úgy érezték elárultuk őket, mivel csak hat epizód volt az első szezon. Rengetegen írtak nekünk undok leveleket és tweeteket, hogy miért kell hat hónapot várniuk a következő Fear the Walking Dead-adagjukra. Szóval most abban bízunk, hogy ez a sok feszültség és düh majd jól megdobja a nézettséget.
Milyen kihívásokat okozott a cselekmény és a forgatás szempontjából, hogy a második évad jelentős része az óceánon és egy hajón játszódik?
Dave Erickson: Remek lecke volt. A mexikói Baja Stúdióban forgattunk, az ottani hatalmas tartályban, amit még James Cameron építtetett a Titanic kedvéért. Nagyjából hat hét alatt készült el a hajó, és került a tartályba, és eközben rengeteget tanultunk a vízben zajló munkáról és az ezzel járó vizuális trükkökről – ez volt a legnagyobb kihívás, egyben a legnagyobb előny is. Úgy értem, leginkább azt szerettem az első évadban, hogy
sikerült visszaadnunk a fokozódó rémület és szorongás érzését.
Ezt képesek voltunk folytatni úgy, hogy a csapatot, ezt a diszfunkcionális családot egy hajóra helyeztük, a víz közepére, miközben nem tudnak hová menni, ráadásul fogalmuk sincs, hogy valójában miben sántikálnak a többiek. Szóval a cselekmény szempontjából ez fantasztikus lehetőség, és amint hozzászoktunk a vizes környezethez, a forgatás is sokkal könnyebb lett.
David Alpert: Nem véletlen, hogy mindenki azt mondja, hogy vízen forgatni kifejezetten körülményes, ezt mi is bizonyítottuk. És az sem véletlen, hogy az olyan filmek, mint a Titanic és a Cápa, hatalmas sikerek, hiszen a nyílt víznek elemi hatása van az emberre. A második évad első részében máris voltak olyan fantasztikus jelenetek, amik bevittek a vízfelszín alá, és amikor ott vagyunk, azt teljesen más érzés, teljesen más élmény, mint amit korábban ebben a sorozatban láthattunk. Mindig az a kérdés, hogy érdemes-e vállalni a nehézségeket az ilyen hatás elérése érdekében. És az új évad esetében erre 100%-os igen a válasz.
Az első évad elég lassan indult be,
ez nyilván tudatos koncepció volt, viszont ez nem mindenkinek tetszett. A második évad sokkal erősebb nyitánya egyfajta válasz a nézők elégedetlenségére?
Robert Kirkman: Ha a The Walking Dead eddigi hat évadját nézzük, bárki ki tudna emelni egy olyan hatepizódos részletet, ami lassúnak nevezhető. Amikor felépítesz egy új világot, ahogy mi tettük a karakterekkel, hogy közelebb hozzuk őket a nézőkhöz, ilyen esetben nem lehet azonnal egy véres és akciódús sztorival indítani. És most, hogy már rendesen bemutattuk a fő karaktereket, a dolgok egy kicsit felpörögnek, ahogy az a második évad premierjében is látható volt. De mindig fogunk időt szakítani arra, hogy a karakterekre koncentráljunk, hogy kik ők pontosan, mit csinálnak, miért küzdenek, hiszen a The Walking Deadnek mindig is ez volt a lényege. Szóval ahogy ott, úgy itt is lesznek pörgősebb és lassúbb részek, és remélhetőleg a nézők mindig ott fognak ülni, abban bízva, hogy a szereplők nem halnak meg...
De úgyis meghalnak.
Dave Erickson: A Fear the Walking Dead egyik legfontosabb része – hűen az a képregényhez és az eredeti sorozathoz –, hogy elsősorban egy családi dráma. Az első évad lassúságának legnagyobb előnye az volt, hogy megismertük a szereplőket, a hibáikat és azokat a konfliktusokat, amelyek ebben a vegyes családban dúlnak. És
ezek a konfliktusok még nem értek véget,
Nick és Madison összetűzései, vagy Travis és Madison harcai még csak a magok voltak, amelyek el lettek hintve az első évadban, és a folytatásban fognak igazán kivirágozni. Az egyik legérdekesebb dolog, hogy a cselekmény még mindig nem érte el azt a pontot, amikor Rick felébred Georgiában. Szóval a karaktereinknek még bőven van mit felfedezniük. Egy csomó dolog van, amit még nem tudnak az apokalipszisről.
A zombikat már kiismerték,
senki nem fogja győzködni a halottakat, hogy térjenek észhez. De még sok lehetőség van abban, ahogy ezek az emberek próbálnak menedéket találni, és szép lassan összerakják a kirakóst, hogy mekkora a baj, és mi zúdult rájuk. Ez egy nagyon érdekes helyzet, még rengeteg felfedezés vár a hőseinkre.
Ha már szóba került a The Walking Dead, látnak már bármi esélyt arra, hogy a két sorozatnak valaha legyen crossover epizódja? Számíthatnak bármi hasonlóra a rajongók, vagy sem?
Dave Erickson: Röviden: nem. A The Walking Dead jóval előrébb jár az időben, illetve ott van a távolság kérdése is, a találkozóhoz az egyik csapatnak át kellene vágni a kontinensen – szóval soha nem terveztük, hogy összefűzzük a két történetet. Amíg a két sorozat létezik, mindig a földrész két ellentétes részén fognak játszódni.
Robert Kirkman: Így van, a két sorozat idővonala és cselekménye úgy viszonyul egymáshoz, hogy ha a Fear the Walking Dead karakterei találkozhatnának a The Walking Dead szereplőivel, akkor azt már láttuk volna a The Walking Deadben.
Visszatekintve az első évadra, van bármi, amit megbántak? Bármi, amit másképp csinálnának ma?
Dave Erickson: Talán egy kicsit kevesebb „zombisuttogás”, kevesebb kommunikáció a halottakkal jobb lett volna. Ami azért vicces, mert ezeket a jeleneteket a vágás során már eleve elég rendesen megnyirbáltuk. Az egyik legnehezebb dolog az volt, hogy miképp viszonyuljunk a műfaj szabályaihoz, amelyek a The Walking Dead velejárói, és ott vannak bármilyen zombis filmben. Már az elején tudod, hogy zombikkal van dolgod.
Fejlövés kell, hogy megállítsd őket.
De számunkra az volt a legizgalmasabb, hogy ide ne jussunk el azonnal. Mármint, ha én látnék valakit zombiként viselkedni az utcán, nem ragadnék meg valami nehezet, hogy fejbe csapjam. Segítséget hívnék, vagy próbálnék segíteni... A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy miközben tényleg igyekeztünk hűek maradni a műfaj szabályaihoz, azért mégis szerettük volna eltávolodni tőlük. Szóval a kettő egyensúlyát egy kicsit jobban belőhettük volna.
Most, hogy a Fear már a második évadnál tart, lesz harmadik évad, és még ki tudja hány, mi az, ami arra készteti majd a nézőket, hogy kövessék a sorozatot? Mi az a plusz, amit nem kapnak meg, ha csak a The Walking Deadet nézik?
Dave Erickson: Mire véget ér a második évad, és elérjük a harmadik szezont, a család tagjai jelentik majd ezt a pluszt. Ideális esetben ezen a ponton már kialakul egy kötelék, és a nézők ragaszkodni fognak hozzájuk. De mindig lesznek tematikus átfedések, hiszen végső soron a The Walking Dead és a Fear the Walking Dead is egy apokaliptikus dráma. Vannak a túlélésnek elkerülhetetlen elemei: megtalálni a menedéket, majd megvédeni. A mi esetünkben
egy darabig ez a menedék a hajó,
az Abigail lesz, ami egészen új lehetőségeket hoz magával. Ez egy olyan elem, amivel egy kicsit felrázzuk és érdekesebbé tesszük a dolgokat, ezzel tudunk csavarni egyet a már bevált és jól ismert elemeken.
Önök mit tennének, ha valóban kitörne a zombiapokalipszis?
David Alpert: Az a helyzet, hogy mindenkinek kéne, hogy legyen egy csomag a kocsijában egy ilyen helyzetre. Komolyan, minden nagyobb város 72 óra alatt kifogyna az élelemből. Az elég szar dolog. És most nem csak a zombikra gondolok. Jön egy földrengés, bármi, ami megszakítja az ellátást, és 72 óra után elbaszódik minden. Szóval mindenkinél kellene lennie egy túlélőcsomagnak és egy kész tervnek, hogy merre meneküljön. Sőt,
kell lennie A, B és C tervnek,
hogy hol találkozz a szeretteiddel, ha valami gebasz van, mert a mobilok gyorsan el fognak hallgatni. Nem lesz lehetőséged beszélni velük, szóval kell egy terv, hogy hol fogtok találkozni, és hogyan juttok oda.
Robert Kirkman: Oké, szeretnéd felvenni az alufólia sisakodat, mielőtt folytatod?
David Alpert: Az alufólia nem működik, próbáltam. Alumíniumot kell használni. Szóval, kell, hogy legyen friss vizetek, legalább kétezer liter friss vizet tartsatok a házatokban. Én már rengeteget gondolkodtam ezen. Megvannak a találkozási pontjaim, van műholdas telefonom, és bármikor indulhatnék. Készen állok. Felkészültem.
Robert Kirkman: Komolyan van műholdas telefonod?
David Alpert: Emberek, kell, hogy legyen műholdas telefonotok!
Hazánkban a Fear the Walking Deadet április 11-től, az amerikai premierrel párhuzamosan vetíti az AMC csatorna.