A Nagy Duett: durva támadás a hallójáratok ellen

Demcsák Zsuzsa combját is megnézhette a tévéző
Vágólapra másolva!
Minden idők legdurvább duettje lenne, ha Cinthya Dictator összeállna Schobert Norberttel: mindkettő keservesen hamisan ordibált a TV2 show-jában, de szerencsére külön párban. Berki is rettentő volt, de őt láthatóan a zsűri benn akarta tartani. Néha vicces, szórakoztató, néha rémisztő volt a visszatérő Nagy Duett első adása. 
Vágólapra másolva!

Büntető produkcióval nyitott a Nagy Duett, és volt ebben jócskán kockázat: lehet, hogy a Jane-t alakító Cinthya Dictator tébolyító, elkeseredett rikoltozása hallatán sok ezren már az elején riadtan elkapcsoltak, mondván, ennél a megyei dartsverseny közvetítése is jobb. A Tarzanná átlényegülő Varga Viktor után Nika és Növényi jöttek, kaptak egy tízest menten, majd Debreczeni Zita bizonyította, hogy nem a hangja miatt szereti, aki szereti. Eztán újabb audiális csapás jött, zenei atombomba csapódott be a stúdióba, Schobert Norbert produkálta magát – maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül nincs Grammy-díja.

Varga Viktorék a látványra mentek rá Forrás: TV2

Itt jegyezzük meg, hogy nyilvánvalóan a műsor elsődleges és tán egyetlen célja a szórakoztatás (a szponzortermékek bemutatása mellett), nem pedig a tiszta hangok megtalálása. Ennek megfelelően, ha a tévéző egy hamis ripacskodás közben elmosolyodik, netán felnevet, akár kínjában is, akkor a szerkesztők és a fellépők elérték céljukat. Fanyalogni persze lehet, de nem nagyon érdemes.

Demcsák Zsuzsa combját is megnézhette a tévéző Forrás: TV2

Markó Róbert és Lola volt soron, felejthető, unalmas produkciójukhoz ráadásul egy középtempós, gyenge dalt választottak ('N Sync – Bye Bye Bye), de a zsűri felpontozta őket. Demcsák Zsuzsa és Pál Dénes a Szívemben bomba van című tangóval jött, a Mokka műsorvezetője a combját is megmutatta.

Maximális pontszámmal mutatkozott be Kulcsár Edina és Hevesi Tamás,

30 pontot zsebeltek be, néha nem lehetett tudni, ki a profi énekes: Kulcsár Edina meglepően jól énekelt. Keleti Andrea Peter Srámeket kapta, Fésűs Nelly viszont Berki Krisztiánt. „Amikor azt gondolná az ember, hogy nincs lejjebb, kiderül, hogy mégis van” – summázta Kasza zsűritag.

A ketrecbe zárt, ordibáló Norbin csak röhögni lehetett Forrás: TV2

Dér Heni Kucsera Gáborral lépett fel (egész este a megasztárosnak volt a legtisztább, legszebb hangja), Péter Szabó Szilvia pedig Pachmann Péterrel, utóbbi nem volt olyan vicces, mint amikor Cooky francia zsűritag az értékelése során megpróbálta kimondani az „összhang” szót.

„Nem tudtam eldönteni, hogy ez a szöveg vagy a dallam” – kommentálta a No Roxa Ájt Szulák Andrea, aki állítása szerint nem ismeri Kis Grófo és Jolly (lenyúlt) slágerét, ami 23 millió megtekintésnél jár a Youtube-on. Ezt Rubint Rékáék adták elő jelentős konfettiesőben, Szulák pedig irigykedve dicsérte a fitneszlédi hasfalát.

Persze előkerült a No Roxa Áj is Forrás: TV2

Keleti Andreáék és Debreczeni Zitáék kapták a legkevesebb pontot a zsűritől, majd összegereblyézték a nézői voksokat Kaszáék pontjaival. Kiesett Varga Viktor és Cinthya Dictator, Liptai műsorvezető pedig bejelentette, hogy babát vár.

Nem értik, miért ők Forrás: TV2

Alább szavazhat:

Szavazzon!

Tetszett a show?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!