A 2009-ben indult sorozat címében a 'modern' a család összetételére utal: van itt meleg házaspár, kolumbiai bevándorló, a férjénél több évtizeddel fiatalabb, csinos feleség és háromgyerekes nagyfamília is. A Modern család pedig viccet csinál minden sztereotípiából, így nem csoda, hogy az egyik legviccesebb szereplő a dél-amerikai születésű Gloria (Sofía Vergara), aki csak a rosszindulatúak számára tűnik haszonlesőnek jó harminc évvel idősebb, jómódú férje mellett – valójában példás, szeretetteli családban élnek.
Gloriában ezt leszámítva persze megvan minden, amit egy hozzá hasonló nőről feltételezni szoktak: a latin-amerikai temperamentum, a talpraesettség és a rossz nyelvtudás – természetesen ezek mindegyike ezer bájos poénhoz vezet. Gloria legsokoldalúbb gegjei általában a Kolumbia és a gazdag Egyesült Államok-beli kertváros különbségeire utalnak – na meg arra, mennyire mások a szülőhelyén az elvárások egy anya számára, mint az USA-ban.
Persze néha a vicc csak ártalmatlan vicc marad, például amikor azt mondja. „Nálunk, Kolumbiában van egy mondás: a szerelem ott vár a következő sarkon", majd amikor a többiek már nem hallják, hozzáteszi:
Egy olyan negyedben nőttem fel, ahol nagyon sok a prostituált".
Ez a 2005 és 2009 között futott zseniális sitcom egy kisstílű bűnözőről szól, aki, miután nyer a lottón, úgy dönt, felkeres mindenkit, akivel korábban rosszat tett, és megpróbálja valahogy kiköszörülni a csorbát, hogy helyreálljon a karma. A sorozat tele van jobbnál jobb figurákkal (élükön persze a főhőssel), akik közül az egyik legviccesebb Earl volt felesége, Joy, aki mindent elkövet, hogy megkaparintsa a férfi nyereményét.
A gyönyörű, de lecsúszott (egy lakókocsipark-beli proli szintjén vegetáló) Joy legfőbb jellemvonása, hogy hihetetlenül agresszív. Ehhez kapcsolódik talán a legviccesebb jelenete az egész szériából: amikor ugyanis emiatt egy indulatkezelési program keretében nyugtatókat írnak fel neki, adódik egy olyan helyzet, amikor nagyon is jól jönne az agressziója – az ennek kapcsán előadott monológja egyszerűen páratlan.
Ezt a jelenetet itt nézhetjük meg, fentebb pedig arra láthatunk példát, milyen kiválóan formálja meg a figurát Jaime Pressly, aki még részeget is hihetetlenül viccesen és hitelesen játszik – pedig az köztudottan igen nehéz színészi feladat.
Mindenki kedvenc romantikus vígjátékszériájában természetesen mindhárom főhősnőnek vannak vicces pillanatai, ám Phoebe egyértelműen kiemelkedik a csajok csapatából, hiszen ezt a karaktert eleve komikusnak írták meg az alkotók. A legtöbbször elvarázsolt űrlényként viselkedő lány kacagtató jeleneteiből lehetetlenség egyet kiválasztani, hiszen Phoebe tényleg szinte az elejétől a végéig folyamatosan megnevettette a közönséget, csupán a viselkedésével.
De voltak persze emellett frenetikus beszólásai („Monica: Phoebe, tudod, mire gondoltam? / Phoebe: Hogy milyen régen szeretkeztél, és szerinted már megváltoztatták a módját?"), vicces megmozdulásai (egy egész epizód szólt arról, milyen komikus, ahogy fut), és persze az is felejthetetlen, ahogy örökzöld slágerét, a Büdös macskát énekli. Az általunk választott részben éppen Joey-t próbálja megtanítani gitározni, a maga sajátos módszerével – biztosak vagyunk benne, hogy nagyon kevesen fogják megállni hangos röhögés nélkül, ha újranézik.
Mindehhez persze a remekül megírt poénok mellett nagyban hozzájárult Lisa Kudrow komikai tehetsége is. Szinte hihetetlen, hogy a sorozat készítői eredetileg nem neki szánták Phoebe figuráját (Janeane Garofalo volt az első kiszemelt). Sőt: a többiektől eltérően őt egy második meghallgatásra is visszahívták, hogy még egyszer bizonyítson.
A Jóbarátok 21. századi verziójában mindkét főhősnő nagyon vicces, de Robin kicsit fanyarabb humorával szemben mi most Lilyt választottuk. Lily szinte elválaszthatatlan szerelmétől, Marshalltól, de ez nem jelenti azt, hogy a figurának (és a színésznőnek) ne lennének saját jogon is frenetikus poénjai – vagy hogy ne lenne időnként akár viccesebb is Marshallnál.
Érdekes, hogy a karakter talán legmulatságosabb jelenetei éppen azok, amikor a lány szakít a sráccal, és San Franciscóba megy, hogy beteljesítse képzőművészi álmait. A nagy tervek sajna kútba esnek, Lily pedig visszatérte után próbálja eljátszani, hogy már hidegen hagyja az általa faképnél hagyott fiú – hangosan kimondott lazázó mondatai közben viszont a fejében végig az pörög, hogy
de mi van Marshall-lal?!"
Ehhez hasonlóan két verzióban láthatjuk élménybeszámolóját is, hiszen Lily először nem meri bevallani barátainak, hogy kudarcot vallott. A forgatókönyv és a színésznő közös bravúrja, hogy kétszer egymás után elmondva gyökeresen mást jelent a „rengeteg érdekes emberrel találkoztam" (igazából a buszon, és egyetlen ember több személyiségével) vagy a „neked már nincs mit tanítanom" (a festést oktató tanár valójában elhatárolódásnak szánta a Lily által dicséretnek beállított mondatot).
A fenti jelenet pedig arra kiváló példa, hogy az egyszerre bűbájos és vicces színésznőnek mindössze 7 másodperc elegendő arra, hogy mosolyt csaljon az arcunkra.
A kockák és csinos szomszédnőjük kalandjairól mesélő sitcom legviccesebb állandó női figurája az említett szomszéd lány, Penny. Az Omahából érkezett pincér-/színésznő nyilvánvalóan nincs annyira okos, mint fizikus barátai, de attól még egyáltalán nem buta. A poénok nagy részét sokkal inkább az szolgáltatja, hogy a fiúktól eltérően egy józan, talpraesett, kiegyensúlyozott, a hétköznapi világgal sokkal közelebbi kapcsolatban álló, egy szóval egy normális ember.
A lányt életre keltő Kaley Cuocónak köszönhetően pedig a kémia remekül működik közte és Sheldon, Leonard, illetve Howard között egyaránt (annak ellenére, hogy csak az egyikükkel jön össze). A fenti jelenetben éppen Sheldonnal adnak elő egy emlékezetes duettet, de az sem kevésbé vicces, amikor a lány a kukacoktól majdnem okádó Howardot tanítja horgászni. Itt pedig szerelme, Leonard próbálja vigasztalni, több-kevesebb sikerrel.
Ez a kilencvenes évekbeli sitcom kiemelkedik az eddig említettek közül: az különbözteti meg tőlük, hogy a vicces hősnő nemcsak egy a több karakter közül, hanem az egész cselekmény egy női figurára épül. Nevezetesen Franre, a botcsinálta dadusra, aki ugyanaznap (sőt ugyanabban a percben) veszíti el a vőlegényét és az állását. Ezután inkább nagy szájának, mint rátermettségének köszönhetően egy jóképű és gazdag özvegy, egy Broadway-producer három gyermeke mellé kerül dadának.
A kicsit közönséges, de imádnivaló Fran lényének egy része minden bizonnyal az őt megformáló színésznőből táplálkozik, hiszen talán nem véletlen, hogy ugyanaz a keresztnevük. A karakter komikumához jellemén kívül nagyban hozzájárul harsány orrhangja is, amit Fran Drescher külön ennek a figurának a kedvéért dolgozott ki, és amit a magyar szinkronban Vándor Éva próbál reprodukálni – ahogy azt fentebb hallhatjuk, nagyszerűen.
A nyolcvanas évek közkedvelt sorozatában egyértelműen Shelley Longé volt az egyik legizgalmasabb szerep: a botcsinálta értelmiségi pincérnő, Diane figurája. A karakter komikumát értelemszerűen ez az ellentmondás adja: annak ellenére, hogy egy diplomás, kifinomult, értelmiségi nő, le kell ereszkednie a Cheers nevű bár törzsközönségéhez.
Ez az éles ellentét jellemzi Diane és a Cheers tulajdonosának/vezetőjének, Samnek a kapcsolatát is – és ebből származnak talán a legjobb poénok. Az egykori alkoholista sportoló kifejezetten az üresfejű nőkre vadászik, és nem igazán érdekli az intellektus, mégis egymásba szeretnek Diane-nel. Közös jeleneteiket színtiszta élvezet figyelni, hiszen valami miatt mindig szikrázik közöttük a levegő.
Már az nagyon vicces, ahogy először találkoznak (ezt láthatjuk fentebb), itt pedig egy fergeteges válogatást nézhetünk meg „se vele, se nélküle" kapcsolatukat jellemző romantikus és kevésbé romantikus torzsalkodásaikból.
A Már megint Malcolm című családi sitcomban láthattuk először egy sorozat kulcsszerepében brillírozni a Breaking Bad – Totál szívás főszereplőjét, Bryan Cranstont. A hat-, később héttagú család mulatságos kalandjairól szóló széria női versenyzőjének, a Cranston alakította férfi feleségének viszont keményen meg kell küzdenie a nézői figyelemért, hiszen ő az egyedüli nő a csapatban. Lois, a négy- (később öt)gyermekes családanya (Jane Kaczmarek alakításában) emellett keményen küzd a csupa férfiból/fiúból álló família tagjaival is.
Olyannyira, hogy a cselekmény tetemes része általában ekörül forog. Jó példa erre a fenti összeállítás is, amit a Már megint Malcolm első évadának legjobb pillanataiból válogattak össze. S habár talán nem Lois a legviccesebb az összes karakter közül (nekünk az ifjú zsenipalánta, Dewey a személyes kedvencünk), az biztos, hogy ő szolgál rá leginkább a közönség együttérzésére.
A családi sorozatok szentségével leszámoló Bundy família kalandjainak középpontjában ugyan általában a családfő, az életunt, embergyűlölő cipőárus, Al Bundy állt, de azért női hozzátartozói sem maradnak el sokban tőle. Lányával, Kellyvel kapcsolatban a legfőbb humorforrás, hogy milyen buta – felesége, Peggy esetében azonban már sokkal összetettebb a képlet.
Az egyedül Bundy szemében visszataszító, valójában dögös vörös Peg egyáltalán nem ostoba, sőt – viszont nem szeret dolgozni, olyan lusta, hogy a háztartást sem vezeti, és legfőbb szórakozása, hogy hogyan szúrhatna ki Allel a lehető legváltozatosabb módokon.
Az ezt megjelenítő helyzetkomikum mellett természetesen nagy szerep jut a jellemkomikumnak is, és Katey Sagal színésznő számos remekül kidolgozott aprósággal dobja fel a figurát, az álnaiv mórikálástól kezdve keresztbe tett lábának türelmetlen rángatásáig – és még azt az ízléstelen leopárdmintás cicanadrágot is úgy tudja viselni, hogy vonzó legyen.
A Toni Collette főszereplésével készült Tara alteregói nem egy tipikus sitcom, hiszen nem a felszabadult nevettetés a célja – sokkal inkább a fekete humor eszközével ér el sokszor vicces, máskor viszont nyugtalanító hatást. Az inkább moziszínészként ismert Collette itt egy családanyát játszik, akiben egy ritka személyiségzavar következtében több én is lakozik. A tudathasadásos Tara megformálása igazi jutalomjáték a színésznő számára, hiszen így – a központi figura mellett – egyszerre lehet pimasz és kihívó tini, tökéletes háziasszony, sőt még középkorú férfi is.
Habár kacér és közönséges tizenévesként is megfizethetetlen élmény Collette-et figyelni, a legviccesebb átalakulást természetesen akkor produkálja, amikor Buck, a vietnami veterán bőrébe bújik – pontosabban a mocskos szájú, erőszakos kamionos bújik az ő bőrébe. A fenti részlet első felében erre láthatunk példát, itt pedig végigfuthatunk Tara Buck hathatós közreműködésével véghez vitt leszbikus kalandján.
Mivel hazánkban a sitcom műfaja csak viszonylag későn, a rendszerváltás után honosodott meg (lásd a '91-ben indult Família Kft.-t), nem dúskálunk annyira vicces sorozatszínésznőkben – a televízióban tevékenykedő remek magyar komikáink azonban természetesen vannak és voltak. Schütz Ila például számos kabaréjelenetben bizonyította komikai vénáját, a legtöbbször Sztankay István partnereként.
Egy, kettejük főszereplésével készült, rövid tévés bohózatot itt tekinthetünk meg, de mi ezenkívül kiemelnénk Schütz egyik nagyszerű filmszerepét is, amit a 2002-es Valami Amerikában nyújtott Terka néniként, a takarítónőként (a híres befüvezős jelenet a fenti válogatás 3 perc 35 másodpercénél kezdődik). A sors tragikus fintora, hogy ez a nagyszerű nevettető élete utolsó éveiben depresszióban szenvedett, és tíz hónappal a vicces Terka nénis alakítás után öngyilkos lett.
A női előadóművészek remek humorára természetesen jó például szolgálnak a stand-up komikák is – róluk itt írtunk korábban.