Vallási vagy turisztikai élmény volt az út?
Nem vallási, nem turisztikai utazásként gondolunk rá, ez inkább az élő hitünk megélése volt. Mi próbálunk a Biblia tanításai alapján élni, ezért is volt fontos, hogy eljussunk azokra a helyekre, amelyekről már sokat olvastunk, hallottunk. Tizenhat-tizennyolc éves lehettem, amikor elhatároztam, hogy Istennek kedves, neki tetsző életet fogok élni. A Bibliát követjük, és annyira csodálatos volt látni, hogy itt sok gyerek úgy nő fel, hogy közel érzik magukhoz Istent.
Naponta többször imádkozik?
Igen. Igyekszem gyakran részt venni istentiszteleten, ha van rá időm... de nagyon jó közösséghez tartozni, és olyan emberek közt lenni, akiknek fontos Isten. A vallásos szót én nem is használom, én inkább hívő ember vagyok. Egy kis faluból származom. és úgy veszem észre,
vidéken még mindig fontosabb a hit, mint a nagyvárosban.
Mifelénk nem kell messzire menni olyan történetekért, amelyekben a hit segít az emberen: én olyan hétéves forma voltam, amikor zűrös volt a családi életünk, nem voltak jó napok, édesapám kissé megtévedt, és a családban sok feszültséget okozott, amiket tett.
Mit tett?
Az alkohol is közrejátszott, ez nem tett jót a családjának, neki is elege volt ezekből, és szabadulni akart tőlük. Korábban mindig elzavarta azokat, akik Istenről beszéltek neki, de egyszer elment egy istentiszteletre. Makacs ember volt, de egyszer meggyőzték, hogy menjen el.
Mi történt vele?
Ahogy belépett, azonnal nagy szeretet öntötte el, azonnal megfogta őt Isten szeretete és a hit ereje. Azt mesélte, hogy még el is sírta magát, annyira érezte Isten szeretetét. Anyukám mesélte, hogy akkoriban csak este látta apámat, és amikor visszatért Budapestről, ahol dolgozott, szinte úgy érezte, hogy „ez nem is az ő férje”. Egyetlen este olyan hatással volt rá, hogy látszott rajta, a szemén, hogy másképp jött haza. Édesanyám rajtam is mindig észreveszi, milyen hangulatban vagyok, apámon is látta, hogy valami nagy dolog történt vele.
Hogyan jött össze az izraeli út?
Eddig nem volt rá időnk, mert legalább hét-nyolc napot akartunk kinn lenni, és a munka vagy a gyerekek miatt ennyi nem jött össze soha. Mindig terveztem, hogy ellátogatunk a bibliai tájakra, de végül ehhez előbb egy auschwitzi út kellett, érdekes módon. Az Élet Menete alapítvány hívott meg oda énekelni, és ott találkoztam Váradi Jánossal, az El Al Up Hungary légitársaság igazgatójával. Neki támadt az ötlete, hogy kivinne egy ismert embert, és rám gondolt.
Nagyon meglepődtem, de örültem persze.
Az időpont egyeztetése már nehezebb volt, még októberben mentünk volna, de nagyon sűrű lett az őszöm. Január viszont itt is nyugisabb, nekem is szellősebb.
Azt adta Izrael, amit várt tőle?
Négy egész napunk volt ott, nagyon vártuk az utat. Nagy élmények, mély érzések maradnak bennünk. Sok helyszínen eltöltöttünk volna két-három órát is, de nem mindig volt annyi, a program feszessége miatt menni kellett tovább. Ennyi volt csak a bajunk, amúgy minden csodálatos volt, és hálásak vagyunk mindenért. Már amikor leszálltunk a repülőről, Tel-Avivban, már akkor hevesebben dobogott a szívünk, mert tudtuk, hogy ott vagyunk a Szentföldön. A Genezáreti-tónál a feleségemmel hosszan imádkoztunk, és
ott sétáltunk, ahol a biblia alakjai is.
Rengeteg képünk, videónk van, de vissza fogunk térni, mert nem volt elég. Megelevenedett az ige, el tudtuk képzelni a jeleneteket... Ahol a hegyi beszédet mondta el Jézus, ott leültünk egy sziklára, a hegyre, és mintha láttam és hallottam volna őt. A tónál, ahol a legnagyobb csodákat tette, ott is el tudtam képzelni a fejemben, mi és hogyan történt.
Készült az útra?
Persze, sok képet megnéztem előre, de a fotó nem adja vissza teljesen. Élőben egészen más. Nekem sokáig Jeruzsálem volt a Facebookon a borítóképem, de most lecseréltem olyanra, amelyiken már én is ott vagyok. Az első igaz bibliai élményem Jaffában volt, Simon házánál, ahol Péter apostol is megszállt. Ugyanígy a Genezáreti-tónál is közel voltam Istenhez, a dombnál, a víznél, Jeruzsálemben Jézus sírja, a fal... Az egész ország fantasztikus. Jeruzsálemben mindenhol a lábunk alatt több ezer év történelem volt. Végigmentünk a Via Dolorosán is, egyszóval csodálatos dolgokat láttunk.
Volt félelem az úttal kapcsolatban?
Az út előtt volt egy incidens, amikor a katonákba hajtottak – akkor a halálhír olvastán egy kicsit meginogtam. De hamar elszállt a félsz, és végig biztonságban voltam. A szervezők nem is engedtek volna ott lófrálni, ha veszélyes hely lenne. A fegyveres katonák látványa sem zavart.
Az időjárás milyen volt?
Csalóka volt, hol kellett kabát, hol nem. De 15-20 fok is volt, nagyon kellemes. Ennek ellenére megfáztam egy kicsit.
A visszatérés mikor várható?
Akár idén. A lényeg, hogy sok hely van, ami kimaradt, mert egyszerűen nem fért bele a négy napba. Jerikó, Betlehem... Ha visszatérünk ketten Nikivel, ezeket a városokat is megnézzük, és majd a harmadik útra lehet, hogy elhozom a két nagyobb gyerekünket is.
A helyi konyha hogy ízlett?
Minden este étteremben vacsoráztunk, hála a meghívó félnek, a Turisztikai Minisztériumnak. Az első este volt a csúcs, egy fantasztikus menüt ettünk egy tel-avivi helyen. A második este Haifában szálltunk meg, a harmadik este pedig Jeruzsálemben, ott csatlakozott hozzánk a minisztérium küldötte. Az utolsó este egy drága helyen vacsoráztunk, fura, de pont azért nem voltam annyira oda. De
a reggelik nagyon bőségesek, gazdagok voltak,
talán annyiban volt furcsa, hogy sehol nem tettek ki semmilyen felvágottat, nyilván a kóser szokások miatt. Kicsit azért hiányzott a bacon, a kolbász, a virsli meg a szalámi. Ezekhez mi, magyarok nagyon hozzá vagyunk szokva. Ennek ellenére ízlett mindig, a rántottáik, a sajtok, krémek finomak voltak.
Az első este volt egy fellépése a tel-avivi magyar közösség előtt, egy lakáskönyvtárban. Ott hogy érezte magát?
A Drory izraeli-magyar könyvtár üzemeltetői hívtak meg engem, amit utólag is nagyon köszönök. Mindenki nagyon kedves volt, sok hölgy fogadott szeretettel. Elmeséltem nekik az én kis sztorimat, hogy honnan hová jutottam, és énekeltem is pár dalt.
Az interjúnak nincs vége, lapozzon!