Pápai Joci: Sokáig falakat húztam magam köré

A Dal 2017-et Pápai Joci nyerte, ő képviseli majd Magyarországot a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon. Nagyon büszke rá, hogy ő az első roma származású énekes, aki kijut az országból a versenyre, dalában pedig kezdetektől érezte az erőt. Mint mondja, sokszor olyan érzése van, mintha nem is ő írta volna az Origó-t, Isten adta neki a szavakat és a dallamot. Az újabb megmérettetés és a helyezése miatt nem aggódik, azt viszont még nem tudja, hogy fogja két héten keresztül kibírni a családja nélkül.

Volt már ideje visszanézni a szombati döntőt?

Kétszer megnéztem már a szereplésem, egyszer a döntőben a finálé előtt, egyszer meg azt a részt is láttam, amikor a végén elsírom a dalt. Igazából nem tudtam még ezt feldolgozni, a szívem tudja, de az agyam még nem, hogy mi zajlott. Nagyon izgalmas volt az egész este.

Mikor a legjobb négybe bekerül az ember, már a mohóság elviszi, és elhiszi, hogy akár nyerhet is.

Én az elejétől kezdve nagyon hittem a dalomban, éreztem benne az erőt, és azt, hogy a legjobbak közé tud jutni. El nem hittem volna, hogy meg fogom nyerni, azt egyszerűen nem hihettem el, mert nagyon féltem volna a csalódástól, ha mégsem. Fantasztikus érzés volt, amikor kimondták a nevemet, soha nem szeretném elfelejteni, ez egy életre ad nekem erőt. Egy zenész életében a legnagyobb beteljesedés, amikor egy ország dönt úgy, hogy ő legyen a hazai képviselője egy nemzetközi versenyen.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Említette, hogy bízott a dal erejében. Miben rejlik ennek a dalnak az ereje, és mit üzen az Origo?

Számomra ez egy életmű, az egész életemet összefogja ez a dal. Mindent én szereztem, és mindent ki tudtam magamból írni, ahogy akartam. A fájdalom, a bolyongás, a sértettség, az összefonódás és a zene szeretete, támasza az életemben mind fontos dolgok voltak, és mind benne vannak.

Elcsépelt dolog lehet sokak számára, de az üzenet a remény.

Semmi esetre sem szabad feladnunk, harcolnunk kell az álmainkért, vágyainkért. Nekem beteljesedett mindez, egy álom vált valóra.

Ilyen típusú ember, mindig bízik és álmodik?

Igen, mindig álmodozó típus voltam, már gyerekként is az érzelmeim vittek. Érzelmes vagyok, nem tudom meghazudtolni az érzéseimet, és máshogy cselekedni, mint a belső hang diktálja.

Régi vágya volt kijutni az Eurovízióra?

Tavaly neveztem először, meg idén, korábban nem próbálkoztam. Mindenképp be akartam adni ezt a dalt, de nem a versenyre készítettem. Jól jöttek ki a dolgok, pont akkor fejeztem be, amikor nevezni kellett, és akkor derült ki, hogy a legjobb harminc közt vagyok, amikor a klipen dolgoztunk. Mintha szándékosan így csináltuk volna, pedig nem így volt.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Hogyhogy most jött el ennek az ideje?

Sokat dolgoztam azon, hogy pontosan olyan legyen, amit megálmodtam a legelején. Egy szál gitáron írtam a dalt, és még aznap megírtam hozzá a szöveget. Annyira dolgozott bennem ez a hatás, hogy nem tudtam várni. A hangszerelésben is teljes egészében az én elképzeléseim jöttek, de ez a siker nemcsak az enyém, hanem egy egész stábé mögöttem.

Milyenek a visszajelzések a szakma, illetve a nézők részéről?

Nem olvasok kommenteket, ezt a műsor alatt sem tettem meg, de állítólag brutális mennyiségű komment érkezett, amiért nagyon hálás vagyok. Pozitív üzenetek jutottak el hozzám, a közvetlen barátaim mesélték, hogy nyolcszáz kommentből hétszázötven hidegrázásról és könnyekről szól, azt hiszem, ez a legnagyobb visszajelzés. Az előadás vizuális részével nem volt elégedett a zsűri, ehhez sajnos nem nagyon értek, de egyre jobb lett, a harmadik színpadra lépéskor már tökéletes lett a látvány, sikerült átültetni a videoklip hangulatát a színpadra.

Hogy fognak kinézni a következő hetek?

Készülök az Eurovízióra, sok dolgot meg kell beszélnünk a csapattal, mert maximális elánnal és felkészültséggel akarok Kijevbe utazni.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Milyen helyezéssel lenne elégedett?

Nem szoktam esélyt latolgatni, mert szerintem butaság lenne azt ígérnem a közönségnek, hogy ott leszek a legjobb ötben.

Az a fontos, hogy ha felmegyek a színpadra, onnan úgy jöjjek le, hogy mindent megtettem a hazámért.

Mit jelent, hogy ilyen nagy versenyen képviseli Magyarországot?

Az a vért, amit kaptam, a legnemesebb és legfényesebb, ezt tudni kell viselni, és nem kis felelősség. Büszke vagyok, fel szeretnék nőni ehhez a feladathoz. Sokan támogatnak, de még nem nagyon volt időm és alkalmam foglalkozni a külvilággal, a barátokkal, családdal, mert a döntő óta eltelt pár nap nagyon sűrű volt.

Egyébként mennyi időt szán a barátaira?

Nekem nagyon fontosak, bár nincs sok, de akik mellettem vannak, azok igazak. Én szeretek kényelmesen élni, a kis komfortzónámon belül maradni, úgyhogy nekem fura is a nagy rohanás. Otthon sokat kell töltődnöm családi körben, a két gyermekem mellett, ők jelentik nekem a menedéket.

Tudják, hogy mi zajlik, mesélt nekik a versenyről?

A lányom már kész nagylány, 12 éves, a fiam pedig 6 éves, tudják, hogy mi történik, de visszafogottan kezelik. Egyikük sem kérkedő, nem szállnak el ettől, sőt, nem is nagyon beszélnek róla sehol. Ilyen szinten nem foglalkoznak ezzel, ami nem is baj.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mivel teltek az elmúlt évek? Ritkábban lehetett látni újságban, tévében.

A TV2-vel vagyok munkakapcsolatban, szerepeltem az Ezek megőrültek!-ben, voltam képernyőn. Engem már A Dal előtt is ismertek, de persze érzem, hogy ez most valahogy más, ez hozta meg az áttörést.

Ezt a műsort hogyhogy vállalta?

Megismerték az emberek a bolondos, hétköznapi oldalamat, látták, hogy milyen vagyok, amikor egy lapáttal szaladgálok csúszós talajon.

Szeretem elengedni magam, az őrült Pápai Jocit is ugyanúgy szeretem, mint a komoly érzelmeset.

Mindennek megvan az ideje, mindegyik műsorban megvan, hogy kell viselkedni. A nézők látják az őszinteséget, ami bennem van, bármit is csinálok. Nem okos dolog egy embert bekategorizálni, mindennek megvan a helye és az ideje, ez is én vagyok, az is én vagyok.

Nem fél megnyílni a nagyközönség előtt, minden arcát vállalni?

Most ebben a dalban nagyon mélyen futottam össze, itt tárulkoztam ki a leginkább. A fájdalom és a gyötrődés az ember része, ez nálam sincs másként. Sokáig falakat húztam magam köré, amiket fél éve bontogatok és zúzok le magam körül – azóta a siker a nyomomban van. Meg kell nyílni ahhoz, hogy megismerjenek, és lássák a lelkemet.

Gyerekkori álom ez a siker, az ismertség?

Nem arra vágytam, hogy ismert legyek, ez engem nem érdekelt, sőt. Ha lehetne, én csak a zenével foglalkoznék, de Magyarország ennél komplexebb, és ide nem elég ez. Amikor azt mondtam, hogy a falakat magam köré tettem, erre is gondoltam. Mindig azt mondtam, hogy zeneszerző vagyok, dalszerző és énekes, ezzel foglalkozom. Itthon ilyen nincs. Részt kell venni olyan dolgokban, amiben az ember megmutatja a szakmán túli önmagát.

Korábban azt gondoltam, hogy egy hiteles előadónál nem fér bele, hogy bohóckodjon a tévében,

de beláttam, hogy ezeket el kell engedni. Attól még, hogy más színben is feltűnök, én a zenéhez értek, és mint ahogy vannak jó autószerelők, jó festők, én jó énekes vagyok ezek szerint. Az a lényeg, hogy az emberektől kapjak, mert akkor tudok én is adni.

A családból jön a zene szeretete?

Beleszülettem egy autentikus cigányzenekar életébe, amit az édesapám vitt. Hetvenen álltak fel egyszerre a színpadon énekelni, táncolni, ott azért voltak energiák. Olyat műveltek, hogy az a világon bárhol megállta volna a helyét. Ide nyúlok vissza, a gyökereimhez. Ezt a dolgot sokáig eltoltam magamtól, de nem bánom, mert érett bennem, és most volt itt az ideje, hogy felszínre kerüljön. Mindennek így kellett lennie ahhoz, hogy beérjek.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Jó dolog Magyarországon énekesnek lenni, meg lehet ebből élni?

Nálam nem kérdés, hogy mást csináljak, ugyanis nem értek semmi máshoz. Az életem során egyetlen percre nem ugrott be, hogy mással kellene foglalkozni. Nekem ez az egy utam van, és ahogy Zséda is mondta, nekem nincs más. Tényleg így van, úgyhogy nem áldozhatom fel a legfőbb kincsem. De ez is mind ott van a dalban. Mintha nem is én írtam volna, csak a közvetítője voltam ennek az egésznek.

Lehet, hogy tényleg az Isten adta a szavakat a számra, és ő segítette ezt a dallamvilágot.

Velem volt a verseny alatt végig, az imákban a színpadra lépés előtt, az a kapcsolat, ami köztünk van, elmondhatatlan. Nagyon nagy dolog, hogy végig velem volt egy pluszerő, amit csak én éreztem. Kijevben még jobban szükségem lesz rá, hogy velem legyen.

A folytatásban Joci a gyerekkoráról mesél, elmondja, mitől tart, és mit gondol a rosszakarókról. Lapozzon a 2. oldalra!