Brent Spiner és Reg E. Cathey kimondottan kedélyesen ült le az újságírók asztalához a New York-i London Hotelben még tavaly októberben. Azzal kezdték, hogy mindenkit végigkérdeztek, honnan érkezett. Szinte mindegyikünk városáról volt valami sztorijuk, kiderült, hogy Cathey-nek a barátnője a padovai börtönben lépett fel egyszer, Spiner pedig imádja Buenos Airest – amikor azonban Budapest is sorra került, mindketten csak hümmögtek, egyikük sem járt még erre.
Ki ez a két arc?
Brent Spiner Minden Star Trek-rajongó ismeri, több szériában és filmben játszotta a Data nevű android szereplőt. Nem meglepő módon ez után több sci-fi sorozatba hívták, hosszabban láthattuk A küszöb-ben és a 13-as raktár-ban, a Star Wars: Lázadók-hoz is kölcsönzi a hangját.
Reg E. Cathey A Hetedik-ben ő volt dr. Santiago, a Drót-ban 23 epizódban láthattuk Norman Wilsonként. A House of Cards-ban is hosszabban szerepelt, majd pár rész erejéig megjelent a Különleges ügyosztály-ban, a Grimm-ben, a Banshee-ben, a The Divide – Az ítélet árá-ban.
Mit mondanának elöljáróban az Outcast második évadjáról?
Reg E. Cathey: Az első szezonhoz képest mindenképpen brutálisabb lesz, egy pöröly erejével sújt le a nézőkre. Az ördög is bedurvul, egyre több lelket akar elrabolni...
Brent Spiner: Így van, nézzenek csak rám, milyen brutális vagyok. (Ő az ördög a sorozatban, legalábbis lehet így is értelmezni a sztorit – a szerk.)
R. E. C.: Remélem, a nézőknek is tetszeni fog, mi nagyon élveztük a forgatást.
B. S.: Ez a szezon leginkább arról szól, hogy mindenki kiteríti a kártyáit. Ha megnézed, az első évad egy kész rejtély, fogalmad sincs, hogy mi folyik ott valójában, ki kicsoda, és mit akar. A folytatásban ezek azért már ki-kiderülnek, világossá válik a szereplők motivációja. És valóban jóval gyorsabb lesz a tempó.
Színészként milyen egy ilyen rejtélyes, titokzatos sorozatban játszani? Önöket mennyire avatták be az alkotók?
B. S.: Most már nagyjából képben vagyunk, interjúk alkalmával sokszor kerülünk nehéz helyzetbe emiatt. Nem beszélhetünk a részletekről, mégis olyasmit kell mondanunk, amit az újságírók érdekesnek találnak. De gondolom, ezt már tapasztalták a Walking Dead-es srácoknál is. (Előtte a The Walking Dead több szereplőjével beszélhettünk, ezeket az anyagokat itt, itt és itt találja – a szerk.)
R. E. C.: Igen, csak amíg a The Walking Dead-ben viszonylag egyértelműek a dolgok, addig itt nagyon kell figyelni. Ott, ha látsz egy halott fickót, elrohansz, az Outcast-ban pedig soha nem tudod, hogy ki a jó, és ki a rossz. (Egyébként mindkét sorozat Robert Kirkman képregényei alapján készült – a szerk.)
B. S.: Így van, igazából ez egy nagyon komplex sorozat. Az első évad idején még én is legalább annyira össze voltam zavarodva, mint a nézők, számomra is rejtély volt, hogy ki vagyok én valójában, mit is csinálok. De volt ebben egy adag játék is, élveztem, ahogy összerakhatom a darabokat.
R. E. C.: Ilyen szempontból nekem könnyebb dolgom volt, tudtam, hogy én vagyok a rendőrfőnök, ami egy viszonylag körülhatárolható szerep. Azon viszont én is sokat gondolkodtam, hogy ki ez a Sidney, ki ez a lény, hogy gonosz-e valójában. Ezt a második évad már jobban kibontja.
Az ön karaktere hol tart a második évad elején?
R. E. C.: A rendőrfőnök meg akarja védeni a városát, amit nekem azért volt mókás leforgatni, mert volt egy csomó akciójelenet is – én pedig
az a fajta színész vagyok, aki alapesetben egy kaszkadőrre bízná ezeket,
és inkább egy széket keres, amire leülhet arra az időre. Nem is igazán hiszem, hogy bármilyen fizikai kihívás a színészet része lenne. Láttam például A visszatérő-t (amiért Leonardo DiCaprio végre megkapta az Oscart – a szerk.), nagyon tetszett, de bebújni egy döglött lóba számomra nem színészet.
Nem is volt semmi új készség, amit elsajátított a forgatás során?
R. E. C.: De, megtanultam igent mondani a kaszkadőrjelenetekre. Komolyra fordítva a szót, lőnöm sokszor kellett. Voltak már korábban is filmjeim, amelyekben lőttem, de akkor puskát vagy automata fegyvert használtam, pisztolyt ezelőtt sosem. Próbálgattam egy ideig, aztán a kamerastábból odajött egy ember, és szabadkozva ezt kérdezte: "Hogy is mondjam,
nem tudnád azt a pisztolyt valamivel macsósabban tartani?"
Szóval valahogy előhoztam magamból a macsót, de elég kimerítő volt.
Mit gondolnak arról, hogy az embereknek mindig volt valami vonzódásuk a gonosz iránt?
B. S.: Szerencsére van ennek egy másik oldala is a vallásban.
R. E. C.: Az emberiséggel egyidős gondolat, hogy ha van valamiféle isten, teremtő erő, akkor annak az ellenkezőjének is léteznie kell. A hit persze a legkülönfélébb módokon nyilvánulhat meg, vannak például barátaim, akik szerint azzal kezdődött minden, hogy űrlények érkeztek a Földre. Sokféle teremtéstörténet létezik a világon, de valahogy mintha a félelem lenne mindnek az alapja, mintha félnénk attól, hogy egyedül vagyunk.
B. S.: Van, aki szerint a szeretet mozgatja a világot, de én is azt hiszem, hogy inkább a félelem – az Outcast-hoz hasonló sorozatok pedig lehetővé teszik, hogy ezt az alapvető érzelmet biztos távolságból éljük át. Konkrétan nem sérülünk meg, miközben nézzük a történéseket, de mintha meghúznának bennünk egy ravaszt, elszabadul valami ősi rettegés.
R. E. C.: Érdekes dolog ez egyébként a belső félelmekkel, most az jutott eszembe, amikor a legelső színészórámon megjelent a tanárom – aki amúgy Romániából érkezett –, és ezt mondta:
Maguk nem normálisak.
Ha a középkorban akartak volna szónokolni csupa vadidegen előtt, hamar meghaltak volna." Ez is egy óriási, ősi félelem az emberben, megnyilvánulni idegenek előtt.
Mi a legfőbb különbség az önök generációja és a fiatal, feltörekvő színészek között?
R. E. C.: Lehetek őszinte? Mi annak idején a színházból érkeztünk, és akkoriban én rettenetesen sznob is voltam,
csak a színházban játszókat tartottam igazi színészeknek,
azt gondoltam, a tévés és filmszínészek nem érnek fel hozzánk. Ez akkor változott meg, amikor New Yorkból Los Angelesbe költöztem, és sok olyan filmsztárral találkoztam, akik igazán jó színészek voltak. Ma már ez a különbség egyáltalán nincs meg.
B. S.: Igen, akkoriban tényleg az volt a közvélekedés, hogy ha igazán jó színésszé akartál válni, akkor New Yorkba jöttél, hogy bekerülj a Broadway-re; ha sok pénzt akartál csinálni, akkor pedig Los Angelesbe mentél filmezni. Ma már annyi más köztes lehetőség is van, hogy aki nem kap munkát színészként, arról bátran kijelenthetjük, hogy tehetségtelen.
Önt a Star Trek-univerzum androidjaként, Dataként milliónyi sci-fi rajongó is bálványozza. Mennyire bírja amúgy a műfajt?
B. S.: Semennyire,
egyáltalán nem szeretem a sci-fit, inkább a westernekért vagyok oda.
Persze ezzel együtt nagyon élveztem, hogy részt vehettem egy csomó sci-fi forgatásán, de nem nagyon néztem vissza egyiket sem. A westernek mellett a dokumentumfilmeket és a történelmi filmeket szeretem, fikciós könyvek helyett is életrajzokat olvasok – az elképzelt jövő helyett inkább olyan emberek életére vagyok kíváncsi, akik valóban léteztek, tettek, teremtettek valamit.
Ha készülne egy új verzió a Star Trek-ből, amelyben már más játszaná Datát, kit látna legszívesebben a szerepben?
B. S.: Tilda Swintont. Ő szerintem nagyszerű lenne, androgün, és kellően furcsa ahhoz, hogy remekül el tudja játszani.
És ki alakította eddig a film- vagy tévétörténetben a legjobban a sátánt ön szerint?
B. S.: Kik játszották egyáltalán a sátánt eddig? Hadd gondolkodjak. (Kisebb szünet után bedobom Al Pacinót Az ördög ügyvédjé-ből, az argentin kolléganő pedig Elizabeth Hurley-t A bájkeverő-ből, de Spiner egyiket sem veszi meg – a szerk.) Nem kimondottan az ördögöt, de egy nagyon hasonló figurát játszott Gary Oldman a Drakula címszereplőjeként, szerintem ő egyszerűen zseniális volt akkor, olyan mélyre le tudott menni a saját sötétségében, gonoszságában, ahová a színészek közül is csak kevesen mernek.
Az Outcast második évadja április 3-án 23 órakor indul a Fox magyar adásán. A sorozat sztárjai közül Patrick Fugittal és Wrenn Schmidttel is beszéltem New Yorkban, az erről szóló anyagot a premier napján közöljük az Origón.