Horváth Lili: Sok külföldi film készül itt, rendre meg is találnak

Vágólapra másolva!

Hangjáról ma már sokaknak egy harcias amazon jut eszébe, köszönhetően a világsikert aratott Wonder Woman-nek és a kiváló szinkronnak. Pedig Amanda Peet, Carla Gugino és Rosamund Pike magyar hangja is ő volt számos sikeres filmben és sorozatban. Szinkronról, filmről, családról és sok minden másról beszélgettünk a Jászai Mari-díjas Horváth Lilivel.

Origo

Vágólapra másolva!

média Horváth Lili tévé interjú szinkron

11 éves korától édesanyjával, Tordai Terivel, és nagymamájával nőtt fel. Milyen emlékeket őriz a gyerekkoráról?

A nagymamám hihetetlen nagy személyiség volt, ő is rendezgetett kis színházi előadásokat, írt és tanított is, nagyon nagy humorú és fantáziájú nő volt, így az, hogy ma Földessy Margitnál tanítok, valószínűleg az ő pedagógiai vénájának is köszönhető, ami a gyerekkoromban ragadt rám.

Képgalériáért klikk a fotóra! Fotó: Csudai Sándor - Origo

És az édesanyja mennyire vonta bele a színház világába?

Érdekes módon nem nagyon. Nem voltam ilyen öltözőbe járó gyerek. Ha mentem is, akkor is a takarásban, a súgó, ügyelő helyéről szerettem nézni az előadásokat. Ebből is kiderül, hogy elég gátlásos, visszahúzódó gyerek voltam.

Akkor hogyhogy mégis színésznő lett?

Azért alapvetően érdekelt ez a világ. 14 évesen kerültem Földessy Margithoz, akihez akkor már többen jártak – például Haumann Petra és Németh Kristóf – és hallottam, hogy milyen jó. Eleinte csak nézegettem a többieket, azután egyre több dologban vettem részt, ilyen volt például a házi Ki Mit Tud, aminek nagy sikere lett, vagy az első stúdiós rendezése, A lovakat lelövik, ugye?, amiben én voltam Gloria, a főszereplő. Még országos Arany János balladamondó versenyre is mentem – amire nagymamám készített fel – ahol harmadik lettem.

Ezektől elkezdtem kinyílni,

végül pedig Margit készített fel a Főiskolára. (Ma már Színház– és Filmművészeti Egyetem – a szerk.) Ő egyszerre mentorom és pótanyám a mai napig. Édesanyám mindössze annyit mondott, hogy ha nem vesznek fel elsőre, akkor ezt felejtsem el – de hát pechemre felvettek! :)

Volt azért B terv is?

Igen, az, hogy jelmeztervező leszek. Ruhaipari szakközépbe jártam, sokat varrtunk, tanultunk divattörténetet és alapból érdekelt is, meg hát azért annak is van köze a színházhoz. De nem bánom, hogy nem lettem az.

Mivel színész lett, nyilván kapott néhány jótanácsot otthonról.

Igen, édesanyám figyelmeztetett, hogy ez egy hosszútávú pálya, nagyon nehéz, sokszor van az ember lent és fent, nem szabad figyelni, hogy ki mit csinál, mert akkor ahhoz méred magad, és nagyon magadra vagy hagyva. Kivéve, ha szerencséd van, és egy rendező megfogja a kezed és felkarol, de manapság ritkán fordul elő, hogy azt mondhatod, hogy te az ő színésze vagy. De ehhez tényleg nagyon nagy szerencse kell, meg úgy általában ahhoz is, hogy valaki sikeres legyen ebben a szakmában. Mondjuk, ez külföldön is így van, nem csak itthon.

Amellett, hogy a Játékszínben látható a Nyolc nőben és a Tíz kicsi négerben, a Bethlen Téri Színházban játszik a Nőből is megárt a nagymama című előadásban Tordai Teri oldalán. Milyen vele a közös munka?

Játszottunk mi már együtt korábban is Veszprémben, a Benedek Miklós rendezte Warrenné mesterségében, egyszer pedig a Kamaraszínházban egy Németh Ákos darabban. Kétszemélyeset viszont most csinálunk először. Úgy gondoltuk, hogy – bár kora ellenére még mindig nagyon aktív – jó lenne még egy közös előadás, hiszen azért mégiscsak

ritkaság, hogy anya-lánya együtt játszik.

Így jött az általa olvasott Pataki Éva-regény, amely ugyan alapvetően egy szemszögű, – az anyáé – de azért van benne a lány és a többi karakter, akiket én alakítok. Évának, Cseh Judit rendezőnek, Gáspár Annának és a Manna Produkciónak, valamint a Bethlen Téri Színháznak köszönhetően a Nőből is megárt egy nagyon szórakoztató, teljesen filmszerű, 1 óra 20 perces előadás lett.

Nagyon élvezetes egyszerre ennyi karaktert – a lányt, a pszichológust, anyám ellenlábasát, aki egy idősebb nő – megformálni. Fantasztikusan élvezem és szerencsére a közönség is. Édesanyámmal pedig úgy dolgozunk, mint két kolléganő, nem instruáljuk egymást. Múltkor aranyos volt, mondta, hogy ő egy kicsit alatta volt, de én nagyon jó voltam, én meg persze fordítva láttam... Azért a végén, a tapsnál, el szoktam gondolkodni, hogy ez tényleg megható.

Milyen női karaktertípusok állnak közel Önhöz?

Eleinte inkább a drámai vonalra helyeztek, sosem voltam naiva, tehát nem a Júlia szerepeket kaptam, hanem a karaktereket. Mostanra pedig a nívós bulvárszínjátszásra éreztem rá. A Játékszínben például nem játszanak Shakespeare-t, Csehovot, viszont az olyanok, mint a Nyolc nő is nagyon fontos és kell tudni. Ebben van humor, de drámai rész is. Szeretem, hogy mindent kell csinálni.

A filmek sem kerülték el, rögtön a főiskola után bekerült a Ben Kingsley-fémjelezte Bűn és bűnhődésbe. Milyen érzés volt pályakezdőként egy ekkora amerikai produkcióban részt venni?

Akkor az hatalmas csoda volt! Külön lakókocsit, fénydublőrt, dialect coach-ot meg mindenféle olyan dolgot kaptam, amiket korábban még nem is láttam. Jó volt, hogy angolul kellett játszani, az akcentust is meghagyták, mert az olyan „szlávos" és attól majd oroszosabb lesz a film. Egyébként egyre több külföldi film készül itt, és azok rendre meg is találnak, a magyaroknál viszont az kell, hogy egyet csinálhass, ami nagyon jó, és akkor beindul, és hozza magával a többit – na, ez nálam még várat magára.

Ez megint a szerencsén múlik.

De egyáltalán nem adtam fel, ráadásul mostanában egyre jobb magyar filmek készülnek, úgyhogy szerintem még bármi történhet, lehet, hogy a negyvenes éveimben jön el az én időm! Egyébként a Raszkolnyikovot játszó Patrick Dempsey sem volt még akkor senki, valószínűleg a Bűn és bűnhődés is kellett hozzá, hogy felfedezzék és megkapja Derek Shepherd szerepét A Grace klinikában, ami világhírűvé tette.

Van még tovább is, lapozzon a 2. oldalra!