Peller Anna és Mariann: Van olyan, amiben két véglet vagyunk

Vágólapra másolva!

Mariann a Talpra magyarban ébreszti a hallgatókat a rádióban, műsora van a Life TV-n, Anna az RTL Reggeli házigazdája a tévében. Utóbbi az estét a Budapesti Operettszínházban tölti, előbbi pedig az Utazás a lelked körül című műsorát készíti. Napközben pedig mennek a telefonok a testvérek között az őszinte, olykor nyers kritikákkal és a testvéri tanácsokkal.

Origo

Vágólapra másolva!

média Peller Anna tévé Peller Mariann

Mariann, látta már a testvérét a Reggeliben? Hiszen ön ugyanabban az idősávban, a Petőfi rádión vezet műsort.

Mariann: Húsvétkor láttam, amikor én nem dolgoztam. Számos adást visszanéztem ám, de tanácsokkal nem fárasztom, csak néhány praktikus dolgot mondtam neki.

Anna: Egy nagy kérdésem volt Mariannhoz az első adás előtt, hogy a „füles” mennyire lesz zavaró. Nem láttam még az elején, hogyan fogok tudni úgy dolgozni, hogy beszélgetek a vendéggel, miközben mondják a fülemre, hogy „két perc van hátra, azt még kérdezd meg, hogy...”

Mariann: És én erre azt mondtam neki, hogy mivel már sok-sok éve szinkronizál, meg fogja oldani.

Ha már szóba került a szinkron, Mariann, mi a kedvenc szinkronja Anna munkáiból és fordítva?

Mariann: Ezt még soha nem kérdezte meg senki! Nálam toplistás a Kész katasztrófa (Trainwreck), amiben Amy Schumert szinkronizálta. Egyrészt imádom azt a filmet és Schumert, aki jó értelemben egy őrült, remekül állt neki a tesóm hangja.

Anna: Nagyon szerettem Mariann munkáiból a Nászfrászt (License to Wed). Az új filmekből pedig azokat, amikben Margot Robbie-nak kölcsönzi a hangját, például a Focust.

Ki viseli rosszabbul a kritikákat?

Anna: Igazából idegenektől könnyebben viseljük el, mint egymástól. Ugyanakkor elvárjuk a másiktól, hogy őszintén elmondja a véleményét. Először nagyon tud fájni, de mindig rájövünk, hogy igaza volt a másiknak.

Aztán két napig nem hívják egymást?

Mariann: Dehogy, ilyen soha nincs! Csak adott pillanatban esik rosszul, fél óra múlva már nem is foglalkozunk vele. Visszatérve a kritikákhoz, szerintem mi csak azoktól viseljük rosszul, akik fontosak nekünk. Ha azt írják a neten, hogy békaszájú, szürke meg ilyesmi, az egyszerűen nem érdekel.

Anna: Arra azért mindig emlékszem, amikor összekevernek minket és a munkáinkat a kommentelők. Az szórakoztató.

Élőben vagy felvételről jobb dolgozni?

Mariann: Nagyon szeretem az élő rádióműsorban, hogy mindig van valami váratlan dolog. Az olyan dopping és olyan ad hoc jellegű poénokat tud szülni, amit imádok. A felvételekben pedig azt szeretem, hogy alakítható, formálható, feszesebbre vágható.

Anna: Olyan, mintha a színházat hasonlítanám a filmhez. Az egyikben addig csiszolhatod a munkát, amíg a legjobb eredményt nem kapod, de az élő adásoknál vagy a színházban mindig olyan dolgok történnek, amire nem számítok. Nyilván mindkettőnek megvan a szépsége.

Mit néztek gyerekként a tévében?

Anna: Mindent. Rá voltunk kattanva Haumann Péter szinkronjaira. Ezeknek köszönhetjük, hogy mindketten szépen beszélünk.

Mariann: Emlékszem az elsőre, amit rongyosra néztünk: a Segítség, felszarvaztak! volt.

Anna: Tényleg! Vannak olyan hangsúlyok, amiket róla másoltunk, annyira imádjuk. És emlékszem, rengeteg mesekazettát hallgattunk. Otthon pedig a saját hangunkat rögzítettük kazettára, van is olyan felvétel, ahol én beszélek folyamatosan, Mariannból pedig csak annyit lehet hallani, hogy „Most én! Most én!”

Ehhez képest mit engednek nézni otthon a gyerekeknek?

Mariann: Én szinte mindent.

Anna: Nálunk azért meg van szabva, hogy mennyi mesét nézhet.

Mariann: Mi a másik véglet vagyunk. Mivel a férjem is és én is tévések vagyunk, mindig megy valami, zongorázunk a távirányítón. A fiúkat egyébként nem érdekli a tévé, nekik legfeljebb elindítjuk a laptopon a Bogyó és Babócát, ha úgy van, és ez elég a boldogsághoz. Viszont a Szomszédokat most is megnézzük esténként és a főcímnél énekelnek a fiúk.

Volt olyan helyzet az eddigi műsoraikban, amit nehezen tudtak kezelni?

Anna: Sírás nem is olyan régen tört rám, annak a hölgynek a története kapcsán, akit a szülés után a klinikai halálból hoztak vissza az orvosok. Az ő élete, az ő küzdelme nagyon megérintett. Akkor a Reggeliben én is elsírtam magam.

Mariann: Nekem is a megható műsorok jutnak eszembe, például az, amikor egy teljes műsor a rádióban az SOS Gyermekfaluról szólt. A háttértörténetekre, a gyerekek traumájára nagyon érzékeny vagyok... Persze Harsányi Leventével a másik végletet is megismertem. Ő gyakran vág olyan arcot, vagy dob be egy olyan félmondatot, ami után percekig röhögünk.

Van olyan személy, vagy téma, akit, vagy amit szeretnének vendégként „behozni” a műsoraikba?

Anna: Haumann Péter!

Mariann: Jaj, de egyetértek veled! Szólj, ha lesz ilyen, akkor megyek én is!

Anna: Egyszer találkoztam vele az Operettszínházban, a Vígözvegy darab próbáján. De nem volt közös jelenetünk, csak takarásban láttam. De Gálvölgyi Jánossal is szeretnék leülni egyszer beszélgetni. Szerintem zseniálisan dolgozik. Ember nem mond úgy poénokat, ahogyan ő.

Mariann: Nekem már maga, az Utazás a lelked körül műsor egy megvalósult álom. Mert olyan témával foglalkozhatom, ami nagyon érdekel. Hálás vagyok a sorsnak, hogy erre a Life TV nyitott volt. Magát a formátumot olyan négy éve álmodtam meg. Sokakat szeretnék még meghívni. Szeretném tudni, hogy miben hisz és milyen „megmagyarázhatatlan” dolgok vannak Alföldi Róbert, vagy Stohl András életében.

Ugyanakkor érzi, hogy mekkora a felelőssége azzal, hogy ezoterikus műsort vitt képernyőre?

Mariann: Persze. És az én műsoromban nincs is jelen a kézrátétes, telefonálós jóslás. Nem akarok befolyásolni senkit, és nem szeretnék hiteltelen szakembereket sem meghívni. Tényleg Anna, te még nem is voltál vendég a műsorban!

Anna: És mehetek?

Mariann: Naná!