Gundel Takács Gábor: Két kérdést mindig megkapok

Vágólapra másolva!

Szabadúszó lett, miközben a tévések nagy része leszerződött egy-egy csatornához – de így szeretné megőrizni függetlenségét a Maradj Talpon!, a Játék határok nélkül műsorvezetője, aki hétfő estétől az egykor népszerű Áll az alkut támasztja fel. Milyen veszélyek vannak egy céges sportnap során, miért tért vissza a TV2-re, közvetít-e focimeccset a közeljövőben? Milyennek látta a vizes vébét, és miért remek az olimpiai hangulat? Interjú.

Kalmár Csaba

Vágólapra másolva!

TV2 Gundel Takács Gábor tévé média

Mivel foglalkozott, miután eljött a közmédiától?

Részben a feltöltődés időszaka volt. Kellenek időszakok, amikor a hajtós életben, ahol mindig csak output van, fel lehet töltődni. Kellenek csendesebb periódusok, néha újra kell gondolni dolgokat. A mi szakmánkban szinte mindenki leszerződött egy csatornához,

a szabadúszás nem jellemző a tévésekre.

Olyan csatornát pedig nem találtam, amely minden szempontból tökéletes lett volna számomra. Ha valaki független, szabadúszó, akkor viszont meg tud hozni olyan döntéseket, amiket alkalmazottként nem.

Mondana egy példát?

Ha rajtam múlt volna, akkor tavaly nyáron az mondtam volna, hogy nem vállalom az őszi szezonra a Maradj Talpon!-t, mert minden formátumra, szakmai értelemben, ráfér a pihenés. Sőt ezt el is mondtam, mire az volt a válasz, hogy igen... de csináljuk. Így aztán csináltuk. De ha szabadúszó vagyok, akkor ebben nagyobb a szabadságom. Meg abban is, hogy több időm marad más, nem televíziós projektekre. A zenészek esetében, mint Hajós, ez egészen természetes állapot, de tévés műsorvezetőknél nem jellemző.

Milyen mellékes munkái vannak?

Néha felkérnek céges bulikba, műsort, kvízt vezetek. Nem mindent vállalok el persze. Vannak olyan rendezvények, amelyekre érzem, hogy nem engem kéne. Jártam már úgy, hogy bevállaltam egy céges sportnapot, reggeltől estig. A végére pár dolgozó emelkedett jókedvében volt már, nem kevés alkohol hatására, és állandóan karolgattak és unszoltak, hogy igyak velük. Gabikám így, Gabikám úgy... Mivel nem ittam, megsértődtek, és be-beszóltak.

Egy másik példa: Radnai Péter volt főszerkesztő egykor felkért, hogy én vezessem a Playmate-gálát, de elmondtam neki, hogy feleségem van, három gyerekem, nem lennék hiteles abban a szerepben, az imázsom is más. Ezt elfogadta, mást kért fel végül.

Játékos, kvízes programokat, sporthoz köthető eseményeket inkább vállalok,

ahogy színházi pódiumbeszélgetést is. De a Műcsarnokban is volt szubjektív tárlatvezetés, amelyre többek között engem is felkértek. Sok ilyen típusú megkeresés is volt. Ezen túlmenően én vagyok az MLSZ Budapesti igazgatóság társadalmi elnöke és a Reformáció emlékév is sok feladatot ró rám.

A NuMuvee, amellyel leszerződött végül, hogy jött a képbe?

Velük pár éve ismerkedtem össze, amikor újra éledt a Játék Határok Nélkül. Kicsit arról szól ez a dolog, hogy a volt kollégákkal, akikkel sok műsort csináltunk együtt, tovább dolgozhassunk csapatban, egymást erősítve, vigyázva egymásra. Tehát a szabadúszás nem az jelenti, hogy egyedül evickélek.

Hogy jött vissza az Áll az alku?

A TV2 ötlete volt, az IKO a gyártó. Én 2006-ban voltam képernyőn, de megszüntették a műsort, többek között ezért is jöttem el a TV2-től. Utánam pár évvel Kovács Áron csinálta. Idén már beszélgettünk róla a TV2-vel, hogy visszahoznák a műsort velem, de először nem vállaltam. Utána kinevezték Fischer Gábort programigazgatónak, aki felhívott, hogy vállaljam el. Én épp lenn voltam Balatonfüreden, a vizes vébén, de Fischer oda is lejött, hogy személyesen beszélgessünk. Pár nap múlva még egy megbeszélés volt, és meg is egyeztünk.

Nem pénzről volt szó, inkább az én függetlenségem volt a téma.

Ez a műsor ugyanis valamikor én voltam, és éreztem, hogy van még benne lehetőség, úgyhogy nem volt ellenemre. A televíziózásban, ha valami jól működik egy arccal, és megkapja más, akkor sok esetben hiába jó az új műsorvezető, egész egyszerűen nem működik annyira – azért, mert a nézők az eredetivel szokták meg.

Tíz éve azzal jött el a TV2-től, hogy belefáradt abba, hogy a nézettség az isten, és csak az számít. Most nézi majd a Nielsen-görbéket?

Én nem, és a szerződésemben sincs nézettségre való kikötés. Nekem az a fontos, hogy jó minőségben készüljön el a műsor.

Voltak kikötései?

Például a TV2-nek jeleztem, hogy van pár ember, akikkel nagyon jól tudtam dolgozni sok éven át – ilyen a kreatív producer, a főszerkesztő, az utómunkáért felelős kolléga – akik nekem fontosak, és szakmai garanciát jelentenek. Nem kellett nagyon unszolni a tévécsatornát, belementek abba, amit kértem, és még a rendező személyében is ugyanarra a kollégára gondoltunk. De visszatérve a számokra:

elfogadom, hogy a kereskedelmi tévéknél a nézettség a legfontosabb.

Igazából az bántott, hogy tíz éve, amikor még sokkal többen nézték a két nagyot, akkor pironkodnom kellett, ha az Áll az alku csak 1,8 milliót ért el, miközben az RTL-en valami mondjuk 1,9 millióval ment. „De mi jut el 1,8 millió emberhez ebben az országban? Miért vagyunk kétségbeesve?” – kérdeztem akkor. Amúgy szakmai visszajelzés sem jött akkoriban a vezetéstől, hogy jó vagy nem jó, amit csinálok. Most legalább dicsérték a felvett adásokat és ez is számít.

Igazgató úr lesz?

Persze. Ráadásul ugyanaz, aki tíz éve.

Ki ő?

Természetesen nem mondom el, mert két nagy kérdésre nem válaszolhatok: hova zuhannak az emberek a Maradj Talpon!-ban, és ki az igazgató az Áll az alkuban? Amúgy ő olyan, mint Columbo felesége, akiről beszélnek, de soha nem látja senki. Ezek a figurák működnek. Az igazgató urat mi személyesítettük meg, felruháztuk tulajdonságokkal, a nézők pedig szerették a fiktív figurát, nyilván visszahozzuk.

Miben lesz más ez, mint a tíz évvel ezelőtti vetélkedő?

A lényegét tekintve ugyanaz. 21 helyett most 22 szereplőnk van, és lesz egy 23. táska, ami egy plusz lehetőség. Lenullázhatja a pénzét, megfelezheti, megduplázhatja, nyerhet mellé még egy milliót. Van, aki nem él vele, de akad, aki belemegy. Általában a nagy nyereménynél már nem merik kockára tenni a vagyonukat. De ez a játék alapvetően nem táskákról, hanem

emberekről szól, akik bizonyos helyzetekben döntéseket hoznak.

Eleinte mindenki játszik, de aztán kezd minden komolyra fordulni, elkezdenek számolgatni, és már nő a tét. Eleinte még mosolyognak, sztoriznak, amíg nincs tét, de azután eljön egy pont, amikor az életükről, a hétköznapjaikról kell dönteni. Nekem észre kell vennem a drámai pillanatokat, azt, mikor kell segíteni, vagy épp magára hagyni egy kicsit a játékost. Az alaphelyzet sokszor hasonló, de pont az emberi döntések és egyéni történetek miatt minden adás más, és egyben megunhatatlan.

Azért sikeres a formátum, mert itt általános műveltség nélkül is lehet nyerni milliókat?

Nem azért sikeres, hanem azért, mert emberi. Nyilván jellemzően - de nem kizárólag - másfajta játékosok jelentkeznek ide, mint egy tudást, olvasottságot igénylő kvízbe, ahol ilyen szempontból sok a vesztenivaló is, hisz másnap vissza kell menni a munkahelyre, akkor is ha buta volt valaki.

Az Alkuban ebből a szempontból kevesebb a kockázat.

Ugyanakkor egy műveltségi vetélkedő is emberekről szól, ott is vannak érdekes történetek. A műsorok látszólag pénzről, tudásról szólnak, valójában emberi döntésekről, érzelmekről, nevetésről és sírásról, győzelemről és vereségről. A nézők pedig összehasonlítják magukat a játékosokkal, ők tudtak-e volna, ők alkut kötöttek-e volna?

Jó karakterek lesznek?

Persze. Van egy kedves nagymama, egy vidám hentes, aki röhög állandóan, meg egy jópofa punk fiú, akinek igazából nagy szíve van. Nehéz sors van mögötte, tipikusan a kemény külső mögötti érzékeny lélek, egy szerethető, törékeny srác, aki a nulláról építené fel magát. Sok-sok érdekes ember, akiket lehet szeretni, vagy nem szeretni, de egészen biztosan nem unalmasak.

Rádiótól nem keresték mostanában?

Műsort vezetni nem. Négy évig csináltam még régebben a Danubiusnál, minden reggel, nagyon húzós volt. Annyira leszívott... Fiatalabb voltam, bankhitelem volt, kisgyerekeim, hajtani kellett, úgyhogy hajnalban keltem, a rádió után rohantam a tévébe. Nem egyszer előfordult, hogy késő estig meccset közvetítettem, pár óra múlva meg már kelhettem a rádió miatt.

Amúgy nagyszerű dolog a reggeli rádiózás, nagyon szabad műfaj.

Viszont azt kell mondanom, hogy alapvetően nem látok semmi újat, nem hallok olyat, amit mi ne próbáltunk volna ki akkoriban. Persze vannak más játékok, kicsit más formai elemek, de nagy váltás nem történt. Az Alkuval kapcsolatban maradt bennem anno hiányérzet, a rádiózással kapcsolatban nem.

Mit hallgat reggel a kocsiban?

Jazzyt, Inforádiót, de belehallgatok Balázsékba, Bochkorékba, a Petőfibe, a Kossuth rádióba. Egyszóval nincs egy nagy kedvencem, kapcsolgatok. Olyan is van, hogy semmit nem hallgatok.

Sportközvetítéseit sokan szeretik. Ott lesz a futball vébén jövő nyáron?

A jelen állás szerint nem. Most lehet, hogy a sport egy kicsit kimarad az életemből. Amikor a közmédiából eljöttem, megkeresett a Sport TV és az Eurosport is, beszélgettünk erről-arról, de egy sportévéhez akkor lehet elmenni, ha valaki felmond, elmegy, vagy ha vannak új sportjogok. Mindkét tévénél megvoltak az emberek a feladatokra, így nem jött konkrét ajánlat.

Vébére azért menne?

Persze, szakmailag és emberileg is óriási élmény. Brazíliában kinn voltam a foci világbajnokságon. Megkaptam a kommentelőktől, hogy az állam pénzén nyaralunk, de ez sokkal inkább kemény munka,

15-16 meccset közvetítettem, sok ezer kilométert utaztam, repültem vagy hússzor.

Amikor Donyeckből vagy Harkivból közvetítettem, akkor ezek a kommentelők nem irigyeltek. De akár Brazília, akár Ukrajna, az ilyen világesemények nagy élményt jelentenek mindenkinek, aki részese, akár versenyzőként, akár nézőként. Ilyen volt az itthoni vizes vébé, ilyen egy olimpia bárhol a világban. Utóbbi egy speciális történet, ott találkozik az egész világ, és mindenki nagyon barátságos, semmiféle ellenségeskedés nincs. Nekem a barcelonai volt az első, imádtam nézni a népek keveredését. Az olimpián nem kell a nézőket szétválasztani, mint klubcsapatok focimeccsein...

Én többek között ezért is voltam/vagyok támogatója a budapesti olimpiának,

mert aki részese egy ilyen színes kavalkádnak, örök élményt kap. Nyilván nem tud mindenki elutazni Los Angelesbe vagy Pekingbe, de ha itt lenne... A vizes vébén is megható volt, hogy szinte telt házzal ment a délelőtt, amikor csak előfutamok voltak, és láttam, amint mennek utána az emberek pénztárakhoz, hogy vegyenek újabb jegyeket, hogy megint átéljék az egészet. Egy ilyen világszintű sportesemény olyan élmény a helyszínen, amit máshogy nem lehet megszerezni.