Nagyjából úgy tért vissza a Walking Dead hosszú szünet után, ahogy azt sok rajongó várta: fölösleges üresjáratok, erőltetett mellékszálak, 8-10 perces lelkizések nélkül, teljesen érdektelen karakterek céltalan bolyongásait mellőzve, rengeteg akcióval, egy mozgalmas, dinamikus résszel. A magyar FOX nem is nagyon szerette volna, ha a tévézők ide-oda kapcsolgatnak a reklámszünetben, így nem tett be egyetlen kereskedelmi hirdetést sem: és mivel sodró lendülete volt az epizódnak, nyilván kevesen vándoroltak el közben.
A tévézők, ha hosszan követnek egy sorozatot, a hősöket megszokják hősöknek, a kemény fickókat kemény fickóknak, úgyhogy sokáig nem lehet a megkedvelt túlélőket térdre rogyva mutatni, mint pipogya, hitvány bábokat, gyáva, többszörösen megalázott lúzereket.
A Walking Dead ezt tette a főszereplőivel egy darabig, a több évadon át bátor, összetartó figurákat, akik az apokalipszis után sem felejtettek el embernek lenni, akiknek tudott drukkolni az egyszeri tévéző, azokat a porba döntötte. A sorozat kedvelői heteken át kénytelenek voltak azt nézni, hogy a csodálatos férfiak és nők csak remegve nyöszörögnek, fejet hajtanak.
Ennek most vége, kitört a háború, ahogy az várható is volt. Rengeteg akciót, átgondolt haditervet, egy-két érdekesebb fordulatot kapott a néző, szinte mindenki a karaktere jelleme szerint cselekedett. Nagyon helyes, hogy Negan még a játékban van (noha továbbra is roppant idegesítő alak), nem bánjuk, ha Gabriel atya kissé berezel, ugyanakkor kissé érthetetlen, mitől lett ilyen emocionális Carl, és mi szükség volt az ő kis sztorijára ebben a részben, de elnézhető. Nem volt tökéletes epizód, de soha rosszabbat – folytatás szűk egy hét múlva, október 29-én.