Mit szólt, mikor megtudta, hogy Németh Lajos lesz a párja, vele kell valahogy boldogulnia Ázsiában?
Azt, hogy vele leszek kint, nagyon jól végiggondolt ötletnek tartottam. Mind a ketten olyan élethelyzetben voltunk, ami után kifejezetten jól esett kimozdulni. Ő egy nyugdíjas pihenésből, engem pedig egy teljesen más élethelyzetből mozdított ki az Ázsia Expressz.
Élményekben gazdag utazás volt ez,
de mint majd az első adásból kiderült, nem ment minden annyira zökkenőmentesen. Én alapvetően empatikus, türelmes, belátó ember vagyok, de azokban a cseppet sem hétköznapi helyzetekben, amikbe napról napra belecsöppentünk,
voltak olyan kirohanásaim, türelemvesztéseim, amelyek miatt már bocsánatot kértem Lajostól.
Mondtam neki viccesen az első rész vetítése előtt, hogy „Figyelj Lajos, ne haragudj, nagyon szeretlek, de bocsáss meg sok olyan dologért, amit ott mondtam, tettem, vagy amilyen arcot vágtam.” Erre azt a „megnyugtató” választ adta, hogy hát igen, az éles helyzetek hozzák ki az emberből az igazi énjét!
Milyen volt visszanézni, voltak azért meglepetések?
Olyan hihetetlen az egész. Elhagytuk a magyar földet, majd lepottyantunk egy olyan világba, ahol életünkben nem jártunk. Nekem alig volt fogalmam Ázsiáról, csak az általános,
az alapvető ismeretek voltak meg, de tapasztalatom semmi.
Kaptunk egy teljesen más világot, teljesen más mentalitást, más körülményeket, és emellé még kemény feladatokat is.
Hogy tudott felkészülni erre a játékra?
Ha picit több időm lett volna előtte, akkor talán tudtam volna bizonyos tudással készülni, de így semmit. Gondolom, ez is benne volt a koncepcióban, ugyanis a felkérést nem fél évvel korábban kaptuk, hogy legyen lehetőségünk utánanézni a körülményeknek, megismerni a helyszíneket. Annak örültem, hogy fizikailag jó állapotban mentem ki, így attól nem kellett tartanom, hogy erővel meg kitartással nem fogom bírni. Ez be is igazolódott.
Mi volt a legnehezebb?
A kudarcok. Ha kudarc ér, azt nagyjából öt siker tudja nálam kioltani, ami nagyon nem jó. Ha azonos súlyú kudarcot és azonos súlyú sikert állítunk egymás mellé, az lenne a jó, ha kiegyenlítenék egymást, de az én mentalitásommal kell legalább öt siker, hogy egy kudarcot el tudjak felejteni. Ha nem sikerült egy feladat, vagy nem értünk oda időben, esetleg nem tudtunk úgy együttműködni, ahogy én gondoltam volna, akkor azt kudarcként éltem meg.
Nagyon sokat küzdöttünk, harcoltunk, remélem ezt a nézők is érezni fogják.
Voltak azért sikerek is?
Persze! És az egyik legjobb az Ázsia Expresszben, hogy a sikerek és a kudarcok nagyon gyors egymásutánban váltják egymást. Egyszer fent, egyszer lent érzi magát az ember. Na, ezt átélni is sokat kivett belőlünk. Ha nem fáradtunk el a napi stoppolásban, akkor az biztosan lefárasztott, hogy egyszer sikerült beülni egy autóba, máskor meg nem, vagy 100 méter múlva kiraktak, és még az eső is eleredt. Áztam, fáztam, volt, hogy egy órán keresztül nem vettek fel minket, mikor előtte másfél órán át úgy érzetük, hogy irányban vagyunk és haladunk. És ez csak a stoppolás, ugyanilyen nehéz volt például szállást találni éjszakára.
És az étkezést megoldani?
Az annyira nem jelentett problémát számomra. Sok mindent megeszek, ha éhes vagyok, és nincs szükségem sok táplálékra, viszonylag jól bírom az éhezést. Ez fontos, mert valaki fizikailag rosszul van, ha nem eszik, én egészen jól viselem.
Ha visszamehetne, mit csinálna másként?
Gondolkodás nélkül újra visszamennék, elutaznék, de nagyon sok mindent máshogy csinálnék.
Konkrétan miket?
Például biztosan hagynék időt átgondolni a feladatokat, egy-egy indulás előtt higgadtan megtervezném, hogy mit akarok. Mondjuk erre sok lehetőség nincs, mert nagyon számít az idő, de többet gondolkodnék előre, ez biztos. Számít egyébként a szerencse is. Az is biztos, hogy sokkal körültekintőbben nézném a feladatot, mert így utólag úgy látom, hogy sok helyzetben azzal mentek el tíz percek, fél órák, hogy rossz döntést hoztam vagy hoztunk.
Az interjúnak nincs vége, lapozzon a 2. oldalra!