„Nem is tudom, hogyan lehetne leírni azt az áttörést, ami A Dal után történt. Teljesen más, mint bármi, ami addig volt az életemben. Az emberek azt gondolták, hogy én is működöm, de az igazság ezzel szemben az, hogy szó sem volt erről. Bár sikeres produkciókban vettem részt, és emiatt elhitték, hogy én is sikeres vagyok, de igazából nem léteztem” - magyarázza Joci, amikor arról kérdezzük, hogy mit is jelentett neki valójában a győzelem.
Azt mondja, hogy addig nem volt lehetősége koncertezni, ha mégis fellépett valahol, akkor is csak vendégművészként. Szerinte az egy tévhit, hogy önálló előadó lett volna.
Pápai Joci egyébként 2005-ben jelent meg a szélesebb közönség előtt, amikor elindult a TV2 Megasztárjának második szériájában. Bár a vigaszágas kör után kiesett a tehetségkutatóból, egy önálló lemezzel azért előállt. Hiába azonban a saját album, a sikerek elmaradtak. A 2015-ös, Majkával közös „Mikor a test örexik” című dalig szinte észrevétlen maradt (a szám egyébként 16 millió kattintásnál jár a YouTube-on).
Nekem nagyon komoly tétje volt A Dalnak. Ez adta meg életem lehetőségét és hát hiába is tagadnám, göröngyös út vezetett idáig”
- mondja Joci. „Én azt gondolom, hogy ez az áttörés nem hiába nem jött el. Hiába bántotta az önérzetemet a mellőzöttség, hiába fájt az, hogy nem vagyok sikeres, most már be kell látnom, hogy ez az útkeresés is fontos időszak volt” - magyarázza az énekes.
Az útkeresésének a már említett Origo című dal vetett véget. „Egy jó ideje nem hallgattam már semmilyen zenét, mielőtt megírtam volna az Origót. Nem akartam ugyanis semmilyen trendhez igazodni, nem akartam követni senki mást.
Én magam akartam lenni a trend.
Csak befelé figyeltem. Így találtam igazán magamra, és ahogyan megszületett a szám, tudtam, hogy ez valami más.” Joci szavait ma már a számok is bőven alátámasztják: az Origo már 17 milliós nézettségnél jár a YouTube-on, ami a legnépszerűbb magyar előadókra is ritkán jellemző.
Joci azt mondja, hogy a zene már 4 éves korától központi szerepet játszott az életében. „A zene szeretetével nem tudsz mit kezdeni. Egy soha le nem álló motorként működik benned. Mindig is játszottam valamilyen hangszeren, nem értek semmi máshoz, elképzelhetetlen számomra az, hogy valami mással foglalkozzam.”
A mellőzöttség időszakában az sem könnyítette meg az életét, hogy a két legjobb barátja, Caramel és Majka a legsikeresebbek közé tartozott. „Tudtam, hogyan működnek, hogy milyen az életük. Bár ez nekem is hiányzott, azért sokat segített az, hogy végig mellettem voltak, hittek bennem.”
Visszakanyarodva az Origóra: idén májusban, az Eurovízió döntőjében a zsűri szerint 200 pontot ért, ami azt jelentette, hogy Joci az előkelő 8. helyen végzett. „Nagyon érdekes ez a dal. Ahogy már említettem, tudtam, hogy más, mint a korábbiak. Miközben írtam, képekben láttam, hogy mit szeretnék majd magammal vinni a szám alatt a színpadra.
Kitaláltam az egész megjelenésnek a stílusát, a ruhát, mindent.
Szóval ez nem csak egy dal. Ez egy olyan produkció, amelyet már az írás közben is én raktam össze a fejemben” - magyarázza lelkesen Joci.
„A szöveg megírása is reményt adott nekem - mint ahogyan később sokaknak. Arról a hosszú útról szól, amelyet meg kellett járnom. Az út során szerzett sebekről, a fájdalomról. Ez mind nagyon benne van. Az üzenete egyszerű, de mégis a legfontosabb, amit el szoktunk felejteni: az, hogy ne adjuk fel az álmokat. A Dalban nekem beteljesedhetett az álmom.”
És, hogy mi történt az óta? „A Dal után sokat kellett készülni a kijevi megmérettetésre. Sok tennivaló volt azért, hogy a produkció vizuálban és minden másban megfeleljen a feltételeknek. Mások is nagyon sokat tesznek bele, az Eurovízió bizonyos szempontból a világ egyik teteje. Presztízsnek számít az, hogyan szerepel egy-egy ország a vetélkedőn. Aztán,
ahogy hazajöttünk, annyi felkérésünk és koncertünk volt, hogy el sem hittem.
Elkezdett működni az egész gépezet. A MOM-ban rendeztük meg az első önálló koncertünket. Minden jegy elfogyott. Sokan elsírták ott magukat, szóval szerintem sikerült átadnom azokat az érzéseket, amelyeket szerettem volna. Hihetetlen, hogy milyen sűrű lett az élet!”
Joci nem véletlenül használta a többes számot. Sikerének ugyanis a zenekara legalább olyan fontos és szerves része, mint ő maga. „Egyedül, a zenekarom nélkül ez nem ment volna. Ők már akkor hittek bennem, amikor még nem történt semmi. Ez az egész egy nagy csapat. A táncos, illetve azok, akik a háttérben dolgoznak, akik szervezik a koncertjeimet, koordinálnak engem. Jó az az érzés, hogy a szívüket teszik a produkcióba, hiszünk egymásban.”
Sokszor hallani azt egy-egy tévés tehetségkutatóval kapcsolatban, hogy a cigány származású előadókkal kivételeznek, ám Joci szerint ez nem így van. „Azt gondolom, hogy ez már nem az a szint és nem az a kategória, ahol működhetnének az ilyen előítéletek, vagy a kivételezés. Annál profibb volt A Dal és később az Eurovízió során az egész gépezet.
Nem számít a származás.
Ugyanezt látom a koncertjeimen is, amelyeken túlnyomórészt nem roma származásúak vannak. Ugyanakkor azt nagy áttörésnek tartom, hogy személyemben először tudott nyerni A Dalban egy roma srác. Szerintem az egy történelmi pillanat volt. Az meg aztán pláne, hogyha jól tudom, az Eurovízión az első 20-ban nem volt még cigány származású ember.”
És, hogy mit tanácsol Joci az utódjának, vagyis a 2018-as A Dal győztesének? „Ez egy jó kérdés. Az biztos, hogy ez a győzelem egy nagy teher. Igaz, hogy édes teher. Kívánom azt, hogy a következő győztest se nyomja majd össze ez a teher. Próbálja kiélvezni a siker minden egyes pillanatát. Ahogyan én is.
Sosem fogom elfelejteni, amikor ott állhattam a magyar zászló alatt, mint Magyarország képviselője.
Azt hiszem, hogy a régiek, a telepiek, akikkel felnőttem erre mondanák azt, hogy ez elég vagány volt. Szóval azt üzenem az utódomnak, hogy merjen egyéni lenni, és merje beletenni saját magát a produkcióba. És bízzanak magukban. A műsoron nem fog múlni, ez a műsor ugyanis mindenre képes.”