Hamarosan eldől, melyik páros nyeri az Ázsia Expresszt

Ázsia Expressz, orvos, mentő, baleset, TV2 , Laosz, sérült
Ázsia Expressz, orvos, mentő, baleset, TV2 , Laosz, sérült
Vágólapra másolva!
November 7-én indult a TV2 utazós realityje, az Ázsia Expressz, szombaton pedig véget ér a műsor, eldől, hogy ki lesz a széria győztese. Hét páros vágott bele a kalandba, de az utolsó hétre csak három maradt: Berki Krisztián és Ambrus Attila, Kulcsár Edina és Csuti, valamint Megyeri Csilla és Molnár Zsolt kezd neki kedd este az utolsó szakasznak.
Vágólapra másolva!

Vietnamon, Laoszon és Kambodzsán át vezetett eddig a sztárpárok útja, az utolsó szakaszhoz azonban csak a három legjobb csapat ért el:

ők Thaiföldön keresztül folytatják a versengést.

Berki Krisztián és Ambrus Attila, Cseke Katinka és Pallavicini Zita, Fésűs Nelly és Muri Enikő, Gaál Noémi és Németh Lajos, R. Kárpáti Péter és Kárpáti Rebeka, Kulcsár Edina és Csuti, valamint Megyeri Csilla és Molnár Zsolt kezdett bele a többhetes versenybe, de az utolsó hétre csak hatan maradtak.

Forrás: TV2

Berki Krisztián és Ambrus Attila az utolsó héten hajsza nélkül jutottak a döntőbe, végig szépen meneteltek előre, ha egy feladatban az erőre kellett hagyatkozni, akkor nem volt gondjuk, és párosként is jól működtek együtt. Egy nagyobb összeveszésük volt, és Ambrus Attila sokszor fegyelmezte Berkit, de alapvetően megvolt köztük az összhang.

Az Ázsia Expressz utolsó hajszájában elsőként Kulcsár Edina és Csuti ért be Ördög Nóráékhoz a célba, ők elég sokat civakodtak az út során, de a modell kitartásáról is tanúbizonyságot tett. A forgatás után azt mesélte, hogy meglehetősen próbára tette a kapcsolatukat az ázsiai út, de sűrű veszekedések ellenére nem fordult meg a fejében, hogy szakítson párjával.

Megyeri Csilláék a játék közben egyszer kiestek, miután olyan sofőr mellé ültek be stopposként, aki rossz irányba indult el. Hiába vették a többiek biztosra, hogy a páros ismételten győzelmet arat a műsorban, a hiba miatt nem értek be időben. Ördög Nóra azonban váratlan felajánlást tett az adás végén: lehetőséget kaptak, hogy "rejtett páros"-ként, a többiek tudta nélkül folytathatják a versenyt, sőt ha sikerül fotót is készíteniük a többiekről, akkor visszakerülnek a rendes menetbe. Ezt vállalták, szépen teljesítették, majd a döntőig meneteltek, így nekik is van esélyük a győzelemre.

Napi egy dollárból élnek

A műsorban minden páros napi egy dollárral a zsebében kell, hogy eljusson a kitűzött célállomásra, ami nem kis feladat, hiszen gyorsaságuk azon múlik, ki-hogyan találja fel magát egy olyan idegen országban, ahol nem nagyon beszélnek idegen nyelveket, és teljesen más körülmények között élnek, mint ők. Minden páros mellett ott dolgozott egész nap egy operatőr, aki velük volt a helyi, rozoga buszon, az imbolygó lélekvesztőn, a rizsföldek mellett nyikorogva száguldó teherautón, egyszóval bárhol, ahová vetette a sorsa a celebpárost.

Forrás: Berki Krisztián

A műsorban nem elég haladni a következő célpont felé, folyamatosan feladatokat is kapnak a versenyzők, előfordul, hogy épp találnak egy sofőrt, aki hosszan vinné őket, de váratlanul ki kell szállniuk az autóból, hogy az üzenetben kapott feladatot azonnal teljesítsék.

A legtöbbször stoppal tették meg a távot, és helyiek lakásaiban húzták meg magukat,

hálózsákban, a motyóval a fejük alatt párnaképp. Ha volt egy-két szabadnap, akkor helyi panzióban szunyókálhattak egyet, de ott is annyi volt csak a luxus, hogy nem a konyhában vagy az előszoba linóleumán, hanem ágyban alhattak, és le lehetett húzni a vécét, azaz volt folyóvíz.

Nem elég beérni a célba, az idő is nagyon fontos: aki elsőként teljesít egy szakaszt, egy amuletett kap ajándékba, amit aztán látható helyen kell hordania a továbbiakban (minden ilyen amulett egymillió forintot ért, ennek a végső győzelemnél lesz szerepe.)

Az utolsó szakaszra láthatóan elfáradtak, kimerültek a párosok,

a verseny elején állítólag tényleg nem hitték el egy darabig, hogy nem komfortos hotel várja őket. A többhetes versengés alatt 5500 kilométert tettek meg, és 20 kamera vette az eseményeket.

Thaiföldön folytatódik tehát kedd este a küzdelem, most már nagyon közel az Ázsia Expressz vége, jövő hétvégén eldől, hogy melyik páros lesz a győztes.

Ördög Nóra, aki megtette velük az 5 ezer kilométert, itt mesélt az Origónak a többhetes forgatásról, és érdekes kulisszatitkokról is olvashat ezen az oldalon.

Szavazzon!

Kinek drukkol? Ki legyen az Ázsia Expressz győztese?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!