A Sláger TV információi szerint stábjuk szabályosan haladt Budapest irányába március 20-án, amikor egy személyautó hátulról nekiütközött kisbuszuknak, ami ennek következtében olyan szerencsétlenül pördült meg, hogy összeütközött egy kamionnal.
A hír hallatán a tévé vezetői és munkatársai a kórházakba siettek, ahol egy kicsit megnyugodhattak, mert kiderült, hogy a stáb tagjai nincsenek életveszélyben, és úgy tűnik, súlyosabb sérülések nélkül megúszták az esetet.
„A Sláger TV természetesen a sérült kollégák mellett áll, és minden segítséget megad nekik, hogy mihamarabb felépüljenek" – közölte a sajtóval Fái András producer.