Élve falták fel az atkák az egykori modellt
![Rebecca Zeni egy régi felvételen](https://cdn.origo.hu/2023/12/OZkeMCSLtzr87rZf1DPiWSugDKCesQdCrP8DwbsSrJA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RmMzFlMjZmMDY4YTRjYjg5NjJkZTdmNTZjYTM2ODA5.webp)
Rebecca Zeni fiatalkorában New Yorkban modellkedett, majd egy chicagói tévécsatornánál is dolgozott, 93 évesen pedig egy georgiai idősotthonban halt meg szörnyű körülmények között.
A boncolás ugyanis megállapította, hogy az asszonyt gyakorlatilag élve falták fel a bőre alá fészkelt rühatkák, az utolsó stádiumban már szinte oszlásnak indult – miközben az otthonban dolgozó ápolók állítólag nem tudtak semmit kezdeni vele, pedig Zeni lánya szerint értesülniük kellett arról, hogy 2013-ban rühjárvány volt a környéken.
Az asszony 2015-ben halt meg, a lánya, Pamela Puryear most pereli a PruittHealth nevű intézményt az eset miatt.