Banális ok miatt csúszik Boros Lajos szívműtétje

Boros Lajos és a felesége romlott ételtől lett rosszul
Vágólapra másolva!
Eredetileg úgy volt, hogy a februárban pacemakert kapott Boros Lajos májusban újra kés alá fekszik, de kiderült: tolódik a beavatkozás.
Vágólapra másolva!

Ennek a Blikk szerint eléggé banális oka van, Boros ugyanis annyira el volt foglalva azzal a feladattal, hogy a szívét helyreállító operációra minden más szervét rendbe tegye, hogy nem adta le időben a leleteit.

„Elnéztem a leletek átadását” - mondta a rádiós a lapnak, de azt egyelőre nem tudni, mikor pótolják a műtétet, erről majd csak a következő hetekben döntenek.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

„Május végéig békén hagynak, addig egy ötvenedik születésnapját ünneplő alkotóművésszel az önismeretről beszélgetek, majd a hónap utolsó napján összedugjuk a fejünket a sebész professzor úrral, az altatást végző doktorral, a vizsgálati eredményekkel és eszközökkel, végrehajtókkal, kisegítőkkel” - tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!