Szabó Erika: Nem természetes dolog a kamera előtt vetkőzni

Szabó Erika színésznő interjú

Szabó Erikát jelenleg a Duna TV-n, a Csak színház és más semmi című sorozatban láthatjuk, emellett a Thália Színházban is elcsíphetjük több darabban. A Barátok közt-ből még mindig jóban van pár régi kollégájával, azt is megtanulta már kezelni, hogy néha még ma is Tildának szólítják az utcán. Adott már vissza külföldi szerepet is amiatt, hogy csak a testére voltak kíváncsiak, szerinte a meztelenkedést mindig meg kell indokolni egy történetben, nem természetes állapot pucéran mászkálni a színpadon vagy a kamera előtt.   

Mit hallgattál nagy hangerővel, amikor az interjú előtt kis híján összeütköztünk a Thália lépcsőházában?

Igazából mindenfélét szoktam, de mostanában sok electro swinget hallgatok, mert az Oscar című darabban, amiben játszom, az szól. De levettem épp a fülhallgatót, te csak azért hallhattad.

Szabó Erika a Thália Színház lépcsőjénél Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Csak színház és más semmi-ből nézted az első két évadot?

A teljes évadokat nem láttam, de bele-belenéztem, amikor éppen el tudtam csípni a tévében.

Volt benned akkor olyan gondolat, hogy jó lenne ebben részt venni?

Tulajdonképpen igen. Pont azon gondolkodtam, hogy milyen jó lett volna, ha az én kamaszkoromban is lett volna egy olyan sorozat, ami a színházról szól. Akkoriban

egy csomó elképzelésem volt, hogy ez a közeg milyen lehet,

valószínűleg nagyon élveztem volna, ha a képernyőn láthatom.

Azért itt korántsem szimpatikus mindegyik szereplő, a színfalak mögött nagyban megy a fúrás, kavarás. Szerinted mennyire tesz jót ez a sorozat a színészek közmegítélésének?

Nehéz belülről megítélni, hogy az emberek kívülről hogyan látják a színészeket, de azt azért szerintem mindenki érzi, hogy ez egy szórakoztató műfajú sorozat. Persze, a színházban történhetnek vagy történhetnének hasonló dolgok, de itt alapvetően az a cél, hogy a néző jól szórakozzon.

Jelenleg a Csak színház és más semmiben láthatjuk a képernyőn Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az első két epizódban elég keveset láthattunk, kevés szöveged is volt. A továbbiakban lesz nagyobb szereped?

Remélem, hogy igen. El fog indulni ez a történet egy szálon, annyit elárulhatok, hogy a karakterem az a fajta színész, illetve az a fajta nő- és embertípus, akinek mindig van egy-két jó szava a főnökéhez. Nem feltétlenül színházi alak, hisz a legtöbb munkahelyen ismerünk olyat, akinek szélesebb a mosolya, ha bejön a főnök, és mindig tudja, hogy mit és mikor kell mondani.

A karaktered ugye Csányi Sándor figurájával csinálja ugyanezt, számíthatunk nagy csetepatékra a sorozatbeli feleségével, Schell Judittal?

Fura, mert a forgatókönyv szerint Jucival pont kevésbé nyílt a konfrontáció, de szerintem ezt jól el is találták az írók. Igaz, hogy

a karaktereink kezdettől fogva nem szimpatikusak egymásnak,

de Alinda – akit Juci játszik – egy olyan kaliberű nő, aki okosan megy bele egy ilyen történetbe. A nők között amúgy is finomabban játszódnak le ezek a dolgok – persze máshol lehet látni hajtépéseket is, de mi inkább pillantásokkal, odaszúrt mondatokkal dolgozunk.

Mennyivel volt könnyebb belehelyezkedned a történetbe úgy, hogy a Tháliából sok kollégád már benne volt?

A színész kollégák közül majd' mindenkit ismertem, és a stábból is sokakat, ilyen értelemben könnyebb volt, nem egy teljesen új, idegen környezetben kellett helytállnom. Akadtak a stábban olyanok is, akikkel hét-nyolc éve dolgoztam együtt – akár a Barátok közt-ben, akár más produkcióban –, velük is nagyon jó volt újra találkozni. Hogy aztán a karakterem végül mennyire intergrálódott a történetbe, azt majd a nézőknek kell eldönteniük.

Örült a régi kollégáknak Fotó: Csudai Sándor - Origo

Színészként mit érzel a legmarkánsabb különbségnek egy köztévés és egy kereskedelmi tévés sorozat között?

Nyilván produkciója válogatja, én csak azokról tudok beszélni, amelyekben részt vettem. Mivel itt egy heti sorozatról van szó, a jelenetek száma, amiket rögzíteni kell, sokkal kevesebb. Amíg egy napi sorozatnál akár 20-25 jelenetet is felveszünk egy nap, itt 3-4-et csinálunk meg – így sokkal koncentráltabban tudunk dolgozni, a végeredmény is sokkal szebb tud lenni. Színészi oldalról van azért hátulütője is, többet kell ismételnünk, és néha nehéz figyelni arra, hogy ugyanaz a mondat a nyolcadik alkalommal is ugyanúgy üljön, meglegyen mögötte ugyanaz az érzelem, mint korábban.

Ma is vállalnál még szerepet napi sorozatban?

Az attól függ, mivel keresnének meg. Semmiképpen nem mondom, hogy nem vállalnék napi sorozatot, de a fő kérdés egyre inkább az, hogy mi fér bele az időmbe, hisz egy nap csak 24 órából áll.

Hajlamos vagyok amúgy is túlvállalni magam,

eggyel vagy öttel több feladatot megcsinálni, mint ami fizikailag egészséges. Mostanában rengetegszer a saját alvásidőmből csíptem le, hogy végezzek a feladataimmal, nyáron és év elején is azt éreztem, hogy már a két végén égetem a gyertyát. Kicsit okosabban kéne csinálnom, azt mondani egy-egy megkeresésre, hogy az már nem fér bele.

Mostanában úgy érzi, két végén égeti a gyertyát Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nagyjából mennyit alszol egy éjszaka?

Változó. Ha forgatás van, akkor akár reggel hatkor is kezdhetünk, egy színházi előadás pedig nem ér véget este tíz előtt, olyankor nagyon hosszú tud lenni egy nap – pláne, hogy ha lejöttünk a színpadról, onnan sem egyből az ágyba fekszünk, eltelik némi idő, amíg az ember hazajut. Szerencsére az évnek nem mind a 365 napja ilyen.

Mivel tudod kikapcsolni magad, amikor nagyon túlpörögsz?

Mostanában komolyan keresem ennek a lehetőségét, az embernek meg kell találnia, hogy miként tud lelassulni. Elkezdtem meditációval foglalkozni, fél órát rászánok lefekvés előtt, ez segít abban, hogy ne hánykolódjak még két órát álmatlanul, a feladataimon töprengve. Ezen kívül

igyekszem a sportra is tudatosan időt szánni

– edzőterembe járok –, ennyi munka mellett egyszerűen muszáj az embernek megtartania a fizikai kondícióját, amellett, hogy muszáj néha ki is kapcsolnia.

Az embernek néha muszáj kikapcsolnia Fotó: Csudai Sándor - Origo

Színpadon sincs gondod a sok mozgással?

Itt, a Tháliában nem jellemzők a táncos darabok – kivéve most Schell Judittal a Gellérthegyi álmok –, de azért a színpadon fontos, hogy az ember a fizikumát is tudja használni. Ahogy Zsótér Sándor mondta, „laza test és feszes lélek kell a színházhoz”, tudni kell használni a testünket. Az egyetemen egyébként sok, kifejezetten jó mozgású osztálytársnőm akadt, volt is bennem némi gátlás emiatt, olyan szempontból viszont jó volt ez a helyzet, hogy folyton egy magasabb szinthez kellett kapaszkodnom.

Lapozzon, nincs vége: a következő oldalon Szabó Erika pikáns vagy meztelen jeleneteiről is szó esik az interjúban!