30 milliót visznek el ma este a Duna TV vetélkedőjében

Honfoglaló
Vágólapra másolva!
Ma este kiderül, hogy ki lesz a Honfoglaló abszolút győztese. A Szuperbajnokság döntőjének csütörtök esti nyertese 30 millió forintot vihet haza a népszerű online területhódító kvízjáték televíziós változatában.
Vágólapra másolva!

A kutató fizikusnak készülő Hódsági Kristóf, a pénzügyi kutató Scheuer Dániel és a tanár végzettségű Boros Márton küzd a fődíjért a Honfoglaló Szuperbajnokság döntőjében csütörtök este a Duna Televízió műsorában, ahol kiderül, hogy ki lesz az első félév játékainak abszolút győztese. Az elmúlt 124 adás 232 játékosából számtalan izgalmas pillanatot, vártámadást, területfoglalást és védekezést követően állt össze a legjobbak névsora, akik most egymással küzdhetnek meg a 30 millió forintos fődíjért - közölte az MTVA.

Forrás: MTVA

A Szuperbajnokság lezárását követő pénteki műsor a futball-világbajnokság jegyében készült. A labdarúgással kapcsolatos kvízkérdésekben Lipcsei Betta, az M1 műsorvezetője, Harsányi Levente, a Duna Televízión futó Magyarország, szeretlek! csapatkapitánya, a Petőfi Rádió Talpra magyar műsorvezetője, valamint Nacsa Olivér, a Duna Televízión látható műsor, A Bagi Nacsa Show házigazdája méri össze tudását a Honfoglaló különkiadásában.

De ezzel nincs vége

Jövő héttől pedig elölről kezdődik a több millió forinttal kecsegtető játék. Eltérő stratégiával és képességekkel rendelkező új hadvezérek vetélkednek majd a következő szezon nyereményeiért minden hétköznap 19.30-kor a Dunán.

A Honfoglaló Szuperbajnokság döntője csütörtökön 19 órakor, a labdarúgásról szóló különkiadás pénteken 19.30-tól lesz a Duna Televízió műsorán!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!