Megszólal a magyar származású Oscar-díjas rendező megszállott sztárja

Alex Honnold holds all of his climbing gear atop the summit of El Capitan. He just became the first person to climb El Capitan without a rope. (National Geographic/Jimmy Chin)

Egy egyedülálló, emberfeletti teljesítményről és az azt megelőző kétéves felkészülésről forgatta a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin a Free Soló-t, amely megkapta a legjobb dokumentumfilmért járó Oscar-díjat. A nemzetközi kerekasztal-beszélgetés még előtte zajlott, a BAFTA-díjat viszont – több más elismeréssel együtt – már akkor megkapta a produkció, így a főszereplője iránt hirtelen megnőtt a médiaérdeklődés.

„Húha, vagytok egy páran! Kicsit izgulok, még sose csináltam ilyet" – köszöntötte a rá váró hét-nyolc újságírót Alex Honnold, aki pedig cseppet sem tűnik ideges típusnak, 2017-ben elsőként mászott meg biztosítókötél nélkül egy 900 méteres, majdnem függőleges falú gránittömböt, az El Capitant.

Megváltozott önben valami a mászás után?

Azonnal nem éreztem semmi változást, nagyjából ugyanúgy telt a nap többi része is, mint szokott. Lassan persze megváltoztak körülöttem a dolgok, amit főleg a film megjelenése hozott magával: egyre többet beszélnek róla az emberek, egyre többször találnak meg engem is.

Minden változás lassan érlelődik bennem,

lehet, hogy pár év múlva visszanézek erre az egészre, és teljesen másként fogom látni, mint most. De olyasmi nem történt, hogy felértem a csúcsra, és egyből más ember lettem.

Alex Honnold a csúcson Forrás: National Geographic

A filmből úgy tűnik, hogy a mászás a legfontosabb az életében. Vannak azért más dolgokkal kapcsolatos álmai is, amiket szeretne még elérni?

Persze, szeretném megerősíteni a kapcsolatomat a barátnőmmel, egy nap talán családot is alapítunk, szóval vannak magánéleti terveim is. Dolgozom emellett egy saját alapítványon is, szeretnék valamilyen pozitív hatást kifejteni a világra – a mászással kapcsolatos álmaim viszont jobban mutatnak a képernyőn.

Fél egyáltalán valamitől?

Azt hiszem, attól, mint mindenki más: hogy egyszer meghalok. De egyébként

a mászás során is rám tud jönni a félelem – ha nem jött volna, akkor nem készültem volna két évet, hanem egyből nekivágok,

lesz, ami lesz. Az első éles kísérletnél ráadásul vissza is fordultam, mert rám tört a félelem, hogy nem vagyok eléggé felkészült.

A beceneve így is „No Big Deal", vagyis „Nem nagy ügy", mintha nem törődne semmivel.

Nem én adtam magamnak.

A filmben mutattak egy orvosi vizsgálatot, aminek során kiderült, hogy az agy félelemközpontja, az érzelmi reakciókért felelős amigdala önnél jóval alacsonyabb szinten működik, mint az átlagembereknél. Pusztán ennek köszönheti vajon, hogy nyugodt tud maradni egy életveszélyes helyzetben?

Talán így jött le a filmből, de szerintem más az ok-okozati összefüggés, pont fordított. Nem hiszem, hogy születésemnél fogva más lenne az agyam, mint a többi embernek, de mivel a mászással sok veszélyes helyzetbe hoztam magam, előbb-utóbb az agyam is alkalmazkodhatott ehhez az állapothoz: kevésbé reagál intenzíven egy mások számára ijesztő helyzetben.

Balról jobbra: Alex Honnold, Shannon Dill producer, Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin készítők, valamint Evan Hayes producer a BAFTA-díjjal Forrás: AFP/Ben Stansall

A magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi, valamint Jimmy Chin, Evan Hayes és Shannon Dill, miután átvették a legjobb dokumentumfilmért járó Oscar-díjat Forrás: MTI/AP/Invision/Jordan Strauss

Mi tölti el nagyobb megelégedéssel, egy BAFTA-díj, vagy amikor felér a csúcsra?

Teljesen más a kettő. A mászás egyéni teljesítmény, ott teljes mértékben önmagamért felelek, és a végén tudom, hogy amit elértem, azt csakis magamnak köszönhetem. A BAFTA-díj is csodálatos dolog, de az inkább a filmkészítőknek szól, egy csapatnak, amely összerakta a filmet. Tényleg nagy megtiszteltetés, de egyrészt

én nem sok mindent tettem a film sikeréért,

másrészt egy filmes díj mindig szubjektív, sosem tudhatod, hogy valóban jól ítélték-e meg, amit csináltál. A mászás ennél egyszerűbb, egyértelműbb dolog, főleg a kötél nélküli: vagy felérsz, vagy lezuhansz. Előbbi esetben jól csináltad a dolgodat, utóbbiban nem.

Mennyire zavarta mászás közben a stáb, a kamerák jelenléte?

Sokat beszélgettünk arról, hogy nem szabad, hogy zavarjon, mert akkor kevésbé tudok koncentrálni, és a végén – amikor élesben ment a kísérlet – már egyáltalán nem is voltak útban. Igaz, ehhez az is kellett, hogy amikor kötéllel gyakoroltam, rendesen átrágjuk, hogy pontosan hol helyezkedjenek el a kamerák, hol nem fognak zavarni menet közben. Mint minden mást, ezt is el kellett tervezni a végleges mászásig.

Alex az El Capitan falán Forrás: National Geographic

Mit érzett, amikor végül felért a csúcsra?

Pompásan éreztem magam, úsztam az örömben. Elképesztő elégedettség töltött el. A filmben ezt a részt elég szűkre szabták, de vagy másfél órát ültem ott fent félmeztelenül, érezni akartam a levegőt és a napfényt, miközben egy csomó fotót készítettünk a stábbal. Mindenki mindenkivel ölelkezett, mindenki úgy örült, mintha a saját sikere lett volna.

És a mászás elején milyen volt a tudatállapota?

Igazából nincs határozott állapot, felnézek, és egy feladatot látok magam előtt, arra koncentrálok, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy felérjek a csúcsra. Persze kicsit ideges voltam, mert mégiscsak először csináltam valamit, de ilyenkor csak bele kell vágni.

Lapozzon, az interjú a következő oldalon folytatódik! Kiderül, Alex mennyit gondol a halálra, és hogy hisz-e istenben, de rutinjairól és további terveiről is szó esik.