A limitált széria (nyolc rész mindösszesen, van eleje, közepe, vége, és ez néha nagy szó) egy nem túl régi, 2015-ös eseményt dolgoz fel: az Egyesült Államokban, a Clinton fegyintézetből szökött meg két rab egy éjjel, úgy, hogy kivágták a fémfal egy részét, onnan különféle járatokon át lejutottak a vízvezetékekhez, azok mentén áthaladtak a börtön falai alatt, majd végül egy csatornanyíláson át kimásztak a felszínre. Egy szmájlis képet hagytak hátra, „legyen szép napotok” felirattal, amit persze imádott a média: micsoda fricska!
A sztorit színesítette, hogy a szökésben egy olyan nő segített az elítélteknek, akinek mindkettővel szexuális viszonya volt, amúgy varrást és varrógépszerelést tanított a raboknak (a sorozatban inkább csak felügyeli a meglehetősen komótos tempóban szöszmötölő rabok munkáját). Ő csempészett be a valóságban is fagyasztott húsban olyan eszközt, fűrészlapot, amivel fémfalat lehetett bontani. Éjjel pedig hiába kukkantott be az őr a cellákba, úgy rendezték el az ágyakat a szökés előtt, mintha aludna ott valaki a pléd alatt.
Nagyjából így történtek az események a valóságban és a sorozatban is. Mindkét férfi gyilkosságért ült: az egyik, a durvább figura, elrabolta, megkínozta, megölte, majd feldarabolta a főnökét, utána vízbe dobta a darabjait. Ezt azonban a sorozatnéző nem tudja sok epizódon keresztül, csak az, aki emlékszik a nagy port felvert esetre, vagy aki direkt utánanézett annak, mi is történt. A két gyilkos közül a fiatalabbal (aki inkább csak belekeveredett egy gyilkosságba) a néző idővel elkezd szimpatizálni, az idősebbel kevésbé: de kinek lenne rokonszenves egy drogos, alkoholista, cinikus elítélt?
Itt el is jutottunk a főszereplőkhöz. Benicio Del Toro karaktere Richard Matt, remekül hozza a figurát, sumák és számító, pofátlan és okos, bár néha olyan, mintha félálomban bóklászna – nyilván tudatosan, nem gondoljuk, hogy álmos volt hónapokig, míg forgattak. Paul Dano a fiatalabb zsiványt alakította, David Sweat a figurája. Nem ő az ész a kétfős csapatban, de szívós, igen kitartó, már-már fanatikus: míg ő sok száz órát serénykedett lenn a pincében, bűnöző haverja csak vígan hortyogott odafenn.
Patricia Arquette pedig volt már szexbomba fiatalabb korában, belevaló, helyes anyuka a Médiumban, sok évadon át, de ilyen lepusztultnak, mint Tilly Mitchell karakterében, még soha nem láttuk. Egy elhanyagolt nőt alakít, aki persze magát is elhanyagolja, igénytelen és erkölcstelen egyszerre. Pasija szintén a börtönben dolgozik, miként ő is, házuk lepattant, szemét hever mindenfelé.
Monoton, kissé nyomorúságos életében az a csúcs, ha kap egy ötdolláros koktélt, vagy megdugatja magát a varróműhely raktárában egy nőt évek óta nem látott fegyenccel, akinek jóformán mindegy, csak luk legyen. Patricia Arquette zseniális a szerepben: igaz, nem kell sok arcot mutatnia, de azt a párat hihetően hozza. Zsörtölődik, nyöszörög, nyivákol, fintorog sokat, és nem is érti, mi abban a fura, ha fűrészt kér tőle egy elítélt. Bejuttatja neki, hiszen kérte.
És ez a slampos, szerencsétlen karakter díjakat hozott neki: január végén 25. alkalommal osztották ki a SAG Awardst, azokat a díjakat, amelyekkel az amerikai tévés és filmszínészek ismerik el egymást. Alan Alda életműdíjat kapott, de többek között Patricia Arquette-et is díjazták. A szőke színésznő Golden Globe-ot is kapott a szerepért, megérte felkapni tíz-tizenöt kilót, és smink nélkül mutatkozni.
Aki ráér, türelmes nézőtípus, annak bejön majd a Szökés Dannemorából – az első két részben ugyanis alig történik valami, nagyjából a negyediktől indul be igazán, de onnantól már nem ereszt. Mesterien adagolja a feszültséget, és addigra már pont eléggé ismerjük a figurák helyzetét, hogy érdekeljen a jövőjük. Van egy speciális, elég kemény epizód is, amely az előzményeket mutatja be. Remek munka tehát, és ez Ben Stiller érdeme is, executive producer és rendező volt a széria mellett. Soha rosszabb börtönsorozatot!
A Szökés Dannemorából itthon az HBO GO-n látható.