Milyen érzés volt visszatérni a Tényekbe?
Szinte hazajöttem, nagyon jó volt újra a régi kollégákkal koptatni a klaviatúrát. A stúdióban a műszak is úgy fogadott, mintha el sem mentem volna. A TV2-nél lettem ismert, még 2002-ben kerültem ide először.
Egyik nap a kisfia is elkísérte a Tények stúdiójába. Tényleg híradós szeretne lenni? Támogatná, segítené ebben?
Ő még csak 4 éves, nem nézhet híradót, csak néha egy-egy pillanatot láthat, a színesebb híreket mutatja meg neki az anyukája, hogy ott van apa. A kisfiam, Patrik, mindig mondja, hogy olyan szeretne lenni, mint én, és ez nyilván büszkeséggel tölt el. Behoztam egyszer a stúdióba, hogy lássa, mit csinálok. Alig tudtam kivenni a híradós székből, pedig már kezdődött a Tények, éppen Andor Éva volt bent. Nevetve mondta, hogy maradjon, végül is Szebeni - Szebeni.
Miért szereti ezt a szakmát, mi a szépsége?
Amikor elindul az élő adás, akkor furcsa bizsergés lesz az ember gyomrában. Olyan, mint amikor a játékos kimegy a pályára, és még nem kezdődött el a meccs. Aztán kezdő sípszó - beköszön, és elmúlik a drukk, már csak arra koncentrálsz, hogy elvégezd a feladatod, miközben tudod, hogy sok százezren figyelnek.
A nézőknek a Tények híradósaként te adod át a nap legfontosabb, legérdekesebb híreit,
ez jó érzés. A buszvezető hazavisz, a pedagógus olvasni tanít, az orvos gyógyít, mi tájékoztatunk. Mindnek megvan a szépsége és buktatója.
Mi a nehézsége?
Nekem a fegyelem. Elég laza vagyok, habitusomnál fogva nehéz megülnöm egy helyben. Illetve sokszor megérint egy komolyabb hír, például ha gyerekekkel kapcsolatos, na, azt nagyon embertpróbáló tényszerűen elmondani, miközben arra gondolok, hogy miért kellett ennek a rossz dolognak megtörténnie.
Milyen a viszonya a kollégákkal?
Én úgy érzem, szeretnek, gondolom, mondanák, ha nem. Közvetlen vagyok, tornacipős, kapucnis felsős, nincs gondom azzal, hogy ne találnám meg a hangot másokkal.
Munka mellett jut elég ideje a családjára, kikapcsolódásra?
Nekem a család, a fiam az első. Egyszer egy Facebook-posztomban azt írtam a családi kép alá, hogy vannak fontos dolgok, meg fontosabbak, de van a legfontosabb. Ezzel meg is válaszoltam a kérdést, a családra, a kisfiamra mindig van időm.