Kialakult A Dal 2020 döntőjének mezőnye

A DAL 2020 2. elődöntő Nene
Vágólapra másolva!
A második elődöntőből újabb négy produkció jutott tovább, akik megmérettethetik magukat a március 7-ei döntőben, amelynek győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét. 
Vágólapra másolva!

Rácz Gergő és Orsovai Reni Mostantól című dala, a Tortuga Mámor tér 3. című száma, a Fatal Error Néma című dala, valamint Takács Nikolas Csendbeszéd című száma egy hete továbbjutott, most az volt a kérdés, mely négy csatlakozik hozzájuk.

A február 29-i második elődöntőben az alábbi előadók dalai versenyeztek:

Ember Márk – Tovább
Kies – Az egyetlen
Kóbor Zsóka és Polgár Patrik – Valamiért
Kökény Attila – Búcsúznom kell
Molnár Dániel – Ábránd
Nene – Későre jár
Pál Dénes –Készen állsz
Turbo – Iránytű
Wolf Kati – Próbáld még

Március 4-én éjfélig továbbra is lehet szavazni a dalok akusztikus feldolgozásaira A Dal Akusztik online szavazás keretében a www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

Forrás: Médiaklikk/Duna TV

A műsor 19.35-kor elkezdődött a Duna TV-n és a Duna Worldön. Wolf Kati nyitotta az estét dinamikus dalával. „Elfogult vagyok, jó a dal, gratulálok" – dicsérte Feró, Vincze Lilla szerint tudott fejlődni a produkció. Pély Barna elmondta, hogy remek volt a hangszerelés, és magára talált a dal. Apáti Bence most jobban figyelt a szövegre, érezte a szakítás fázisait, de most is talált egy zavaros gondolatot. Négy kilences lett Wolf Kati jussa.

A Dal 2. elődöntő 2020, Wolf Kati Forrás:Mediaklikk/Duna TV

Molnár Dániel szép előadása után Vincze Lilla kiemelte, hogy gyönyörűen építkezett a dal, ő sanzonosra vette volna. „Ne vedd sanzonosra, ez így jó!" – dicsérte Feró. Nem szórták meg pontokkal, három nyolcast kapott, Pély Barna csak egy hetest osztott ki.

Molnár Dániel Forrás: Duna TV
Kies Forrás: Duna TV

A Kies zenekar következett, Pély megígérte, hogy elmegy egy koncertjükre headbangelni. „Ez a dolog most nem volt annyira komfortos, nem jött át a tűz, erőtlennek éreztem, kevesek voltak az energiák" – kritizálta Apáti Bence ezt a verziót (ma is akusztikusan kell előadni a dalokat). 26 pontot kaptak csak.

Kóbor Zsóka és Polgár Patrik Forrás:Médiaklikk/Duna TV

Kóbor Zsóka és Polgár Patrik volt soron, a Beatrice frontembere szerint olyan szomorú a daluk, hogy akik hallgatják, csoportos öngyilkosságot követnek el. „Búval b...élelt" – mondta róla, és csak egy hatost adott, innen nem lesz könnyű feljönni.

A Dal 2020 2. elődöntő, Nene Forrás: Mediaklikk/Duna TV

A válogatóban nagy sikert aratott a Nene zenekar, négyszer tíz pontot kaptak a zsűritől pár hete, akkor nézői voks sem kellett nekik a továbbjutáshoz. Lillának nagyon tetszett a mai produkciójuk, Feró szerint viszont a hangszerelés nem volt jó, mert a dobos elvette a figyelmet az énekesnőről. Most négy nyolcast, négy kilencest kaptak.

Pál Dénes Forrás: Médiaklikk/Duna TV

Pál Dénest Pély Barna dicsérte, Vince Lilla pedig az univerzumról, a csillagrendszerről és az angyalkáról, a szöveg finomságáról beszélt. Két kilencest bezsebelt.

Turbo Forrás: Médiaklikk/Duna TV

Szünet után érkezett a Turbo zenekar, Apáti Bence a cimbalmost emelte ki, régi barátját, akivel a Szigetre járt csajozni. Feró szerint nincs mese, ez a győztes dal, akusztikusan is megélt. „Nem kell egy kongás? Vegyetek már be!" – humorizált a Ricse énekese. 40-ből 39 pontjuk lett, az est legmagasabb pontszáma.

Ember Márk Forrás:Médiaklikk/Duna TV

Ember Márk jött, Pélynek tetszett, elmenne egy koncertjére. „Az élő koncertezés a közeged. Egy szenvedélyes előadó vagy, a színészi, előadói készséged érvényesült" – lelkendezett Lilla, de csak négy nyolcast gyűjtött az énekes.

Kökény Attila Forrás: Médiaklikk/Duna TV

Kökény Attila zárta a versenydalok sorát. „Lehet egy szerelmes szöveg nyálas, de ha jól előadod, akkor elhiszem. Ez nem nyálas szöveg, én elhittem" – rajongott Feró, Lilla pedig briliáns előadást látott-hallott: „De ez dalverseny, nem énekverseny. A régi táncdalfesztiválokat idézi, kitűnő volt." Apáti Bence szerint „elnöki, császári" volt, és bajban lesz a jelzőkkel, ha döntős lesz.

Most is volt különdíj

A Dal 2020 legjobb szövegírója Molnár Tamás lett, aki Pál Dénes dalának adott tartalmat. Feró nem bírt magával, az ünnepélyes, szertartásos bejelentés előtt sutyorogva elmondta, ki nyert. Eztán állást mutattak, a Turbo vezetett, a Kies viszont utolsó lett ma este, így ez a banda kiesett.

Balázs Fecó Forrás: Médiaklikk/Duna TV
Balázs Fecó Forrás: Médiaklikk/Duna TV

Az eredményhirdetés előtt extra produkciót, sztárvendéget láthattak a nézők, Balázs Fecó zongorázott és énekelt, az Évszakokat adta elő. Wolf Kati volt a második kieső, ez sokakat meglepett, érdekes módon a színpadon maradt zenészek tűntek kissé riadtnak. Ugyancsak kiesett Kökény Attila, Pál Dénes, azaz az ismertebb nevek.

Továbbjutott a Turbo, a Nene zenekar, Ember Márk, Kóbor Zsóka és Polgár Patrik.

Minden versenydal itt megnézhető-meghallgatható.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!