A széria valójában egy előzménysorozat a Braking Badhez, amely itthon Totál szívás címen futott pár éve. A nézettség folyamatosan nőtt, a kritika imádta, és megtették azt, amire kevés sorozatalkotó képes: a csúcson abbahagyni. Már óriási őrület volt körülötte, lehetett volna még két évadra húzni, nyújtani, de kíméletlenül lezárták a szálakat, sok rajongó bánatára.
A Better Call Saul főszereplőjévé azt a Saul Goodmant tették, pár évvel később, aki nem tartozott a legérdekesebb figurák közé, és az előzménysorozat első két évadja nem is hozott jelentősebb izgalmakat.
Lassan csordogáltak az események,
és azok sem voltak túl érdekesek, egyszerűen Chuck meg Howard karaktere nem volt elég izgalmas, Jimmy McGill, azaz Saul Goodman inkább volt idegesítően teátrális, mint szimpatikus, az egyetlen női szereplő, Kim Wexler pedig egy jéghegyet alakított, talán három arckifejezést kombinálva éveken át.
Utána azonban erőre kapott a sorozat, sorra jöttek az érdekesebb karakterek (a jövőből, azaz a Breaking Badből), és
ha a képernyőn van a Salamanca család, Gus Fring, akkor máris van feszültség a sztoriban.
Nacho Varga nem nagydumás, keveset szól, de akkor jelen van a képernyőn, Lalo Salamanca pedig igazi szemétláda, olyan rosszfiú, akivel jobb nem üzletelni. A sztori tehát egyre erősebb, az ötödik évadban már nincs Chuck, és Howard is csak marginális szereplő, úgyhogy érdemes rákapcsolódnia annak, akit párszor elnyomott az álom a korábbi részek alatt.
Az AMC saját gyártású sorozatát a számtalan szakmai díj közül 32 Emmy- és 3 Golden Globe-jelöléssel jutalmazták, míg a kritikusok díját háromszor is elnyerte az Egyesült Államokban.