Köllő Babett egy Sztárban sztár-fellépő fenekét fogdosta, megvan az új kieső

sztárban sztár
Vágólapra másolva!
Szórakoztató és látványos előadásokkal folytatódott a show.
Vágólapra másolva!

Lezajlott az idei 3. élő adás, pár remek produkciót láthattak a nézők. Köllő Babett zsűritag mindent megtett, hogy róla (is) szóljon a műsor, cipőjét dobálta, kiment a színpadra, hogy megfogdossa Curtis fenekét, és persze ezúttal is kivágott ruhában osztotta a pontokat.

TV2

A show-ban vendég volt Kasza Tibi, annak apropóján, hogy Pély Barna őt alakította. Az énekes poénkodott az előadás után, de kicsit szégyenkezett is, mivel kívülről látta tipikus táncát: mintha valaki vaksötétben keresi a hűtőt, mondta a sután hadonászó mozdulatokról. Itt van Pély Barna Kasza Tibiként:

Tóth Andi is remekelt:

Vastag Csaba produkcióját imádta a zsűri, ő volt az első továbbjutó:

Köllő Babett akciója videón:

A legvégén Horváth Boldi és Pély Barna toporgott izgatottan Till Attila mellett, végül előbbi lett a kieső. "Ezt nem hiszem el, hű, de pipa vagyok!" - morgolódott a műsorvezető, a távozó énekes álló taps mellett búcsúzott.

A műsorban kiderült, hogy a TV2-höz igazolt Kiss Ramóna, ő vezeti Stohl Andrással a Dancing With The Stars magyar verzióját. A fellépőről, a zsűriről itt olvashat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!