2019 végének nagy – sorozatos – dobása volt a Mandalorian, pár hét alatt óriási rajongótábora alakult, a hónapokon át nagyon ügyesen titkolt Baby Yoda pedig percek alatt lett hatalmas közönségkedvenc mém, tán a kreatívok és marketingesek sem hitték, hogy milliószám kell majd gyártani belőle bögrét, párnát, pólót, plüssfigurát, hogy jusson belőle a karácsonyfa alá.
Pedig bőven volt rizikó az első élőszereplős Star Wars-sorozatban, hiszen animációból már készült sokféle és sok évad tévére, de hús-vér emberekkel még nem. Mindenki várta, évek óta, és az 1977-ben (részben) megismert fiktív univerzum követőinek jó részét meggyőzte a Mandalorian, alig két-három rész után. Még akkor is, ha a főszereplő arcát nagyjából a teljes adásidő 0,1 százalékában láttuk, ugyanis szinte végig maszk és páncél fedi.
A második évadot szerencsére felvették még a vírusjárvány őszi erősödése előtt, ennek első része került most ki a Disney+ szolgáltatóra. A Mandalorian tipikus westerhangulattal és westernjelenetekkel tért vissza, a beállítások, a zenék, a helyzetek mind olyan érzést adnak, mintha a kopár prérin játszódó, vadnyugati történetet látnák. Kalap helyett fémsisak, lasszó helyett kézből kilövellő fémhuzal van, de a párhuzam egyértelmű.
A magányos hős, megérkezik a homoksivatag ölelte, Isten háta mögötti faluba, amelyben egyetlen poros utca van, ott persze mindenki sanda, bizalmatlan pillantásokkal méregeti. Mit tesz egy vadnyugati filmben a kalandor? Amit Mando: bemegy a csehóba, az egyetlen, lepusztult, sivár krimóba, ahol egyáltalán szóba állnak vele. Ott azonnal meg is van az első konfliktus, az ideges főszereplők keze már a revolvernek látszó lézerfegyveren, még a legyek is abbahagyják a zümmögést - majd kiderül, a szermélyes kis problémák mellett sokkal nagyobb (külső) fenyegetés is van. Ehhez azonban össze kell fogni a buckalakókkal, azokkal a szörnyű hangon kommunikáló, koszosnak és büdösnek látszó lényekkel, akiket a boldogtalan, unalmas kis település lakói születésük óta utálnak és megvetnek.
A sztorit nem írnánk le, de úgy tűnik, a nézőknek tetszett, mert a teljes sorozat 8,7 ponton áll az IMDb-n, a második évad első része pedig 9,1-re kúszott fel. A jó osztályzat részben azért is lehet, mert finom humorban erős a sci-fi, nem veszi halál komolyan magát. Az űrhajójavító kis droidok szerencsétlenkedései, Mando pár odalökött félmondata, a botrányszagra elbújó Baby Yoda, a bamba bantha fogait mosó buckalakó – sok olyan helyzetkomikum akadt most is, amelyen könnyen elmosolyodik a Star Wars-rajongó. A folytatás sem lesz rosszabb, reméljük, és abban talán már több szerepet kap a kis zöldség, mert ebben a részben nem csinált sok mindent, csak pislogott nagyokat. Igaz, ahhoz nagyon ért.