Lehet, hogy Drew Barrymore-t már nem látjuk több filmben
![Drew Barrymore Drew Barrymore-nak hosszú, rögös út vezetett a rehabtól a Golden Globe-ig](https://cdn.origo.hu/2023/12/_XTw-Vt0oMlh0Q1D81LRz54n9kTTovJW-A6xSi400kk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVlMmJiMGRkMDhkYTQ1Mzk4ODczMmFmNjllMmIyZmRh.webp)
Drew Barrymore-t tavaly pont láthattuk a The Stand In-ben, de előtte a 2015-ös Máris hiányzol volt az utolsó filmje – most pedig elárulta, hogy egyelőre nem is tervez újabbakat.
A színésznő a SiriusXM rádióműsorában felelt nemmel arra a kérdésre, hogy tervezi-e a visszatérését. "Nem akarnék most egyetlen film forgatásában sem részt venni, de ez még változhat, ha a gyerekeim már idősebbek lesznek. Abbahagytam a munkát, amint a gyerekeim megszülettek, amúgy is pelenkás korom óta, már tizenegy hónaposan dolgoztam" – mondta.
Ehhez képest a tévében hosszabban is láthattuk – a főszereplésével készült Dél-kaliforniai diétá-ból három évad is lement –, de arra pont amiatt volt szüksége, mert nagyon elmerült az anyaságban: emlékeztetnie kellett magát, hogy van saját élete, vannak képességei, amiket használhat.
Barrymore közben saját talkshow-t is vezet, 2015-ben könyve is jelent meg, nagyon úgy tűnik tehát, hogy csak a mozifilmeket hanyagolja egy időre. Két lánya van egyébként, Olive nyolc-, Frankie pedig hatéves, vagyis arra még várni kell, hogy a színésznő otthon hagyhassa őket egyedül a forgatások idejére.