Szakított Szente Vajk és fiatal barátnője

Szente Vajk színész rendező drámaíró műsorvezető
Vágólapra másolva!
Már nem alkotunk egy párt, külön utakon folytatjuk - mondta a műsorvezető, rendező.
Vágólapra másolva!

A rendező és Fanni korábban dolgozott együtt, míg Vajk rendezett, addig a fiatal hölgy táncművészként kapott szerepet a produkciókban. Évek óta ismerték egymást, amikor egy baráti összejövetelen úgy döntöttek, nyitnak egymás felé.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Korábban is szűkszavúan nyilatkoztam a magánéletemről, annyit mondtam, Fannival ismerkedünk és idővel eldől, hogyan alakul. Köztünk így alakult, de végül barátságban, békében váltunk el" - kommentálta a Blikk hírét Szentve Vajk, aki állítólag nem költözött össze (volt) kedvesével, így a szakítás nem okozott nagyobb bonyodalmakat.

"A szakításról is csak azért beszélek, hogy elkerüljem a pletykákat. A későbbiekben sem szeretném kiteregetni a magánéletemet,

A napokban mutattuk be a Puskás-musicalt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, amelyre régóta készültünk és nagyon jól sikerült a bemutatón. A nézők nagyon szeretik ezt a darabot, úgyhogy az a döntés született, hogy az előadást elvisszük Szegedre is" - magyarázta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!