Marsalkó Dávid: 10 éves voltam, amikor történt valami, ami megváltoztatta a gyerekkoromat

Marsalkó Dávid
Vágólapra másolva!
Bagossy Norbi után a Halott Pénz frontembere, Marsalkó Dávid vallott élete legmeghatározóbb öt daláról a Petőfi Rádióban. A Hétvége Petőfivel műsorvezetőjének, Péczeli Dórának a közelmúltban indult Adj egy ötöst! rovatban azt is elárulta, melyik volt az az együttes, amelynek zeneisége a legnagyobb hatással volt rá.
Vágólapra másolva!

Mit hallgat egy zenész? Ez a kérdés hívta életre a Petőfi Rádió új rovatát, az Adj egy ötöst!, amely június 26-tól szombatonként minden reggel 7 és 8 óra között kapott helyet a Hétvége Petőfivel című műsorban. A rádió a legnépszerűbb magyar zenészek TOP5-ös összeállításait játssza le a beszélgetések között, amelyeket mindig egy-egy különleges szempontrendszer szerint kell összeállítaniuk. A meghívott vendégeket a kiválasztott dalokon keresztül jobban megismerheti a közönség.

„A sorozat előzménye egy korábbi, hasonló tematikájú műsorom, a 2014-ben a legjobb kulturális magazinnak választott, Korrektúra-díjas Személyes ügy, amiben szintén zenészek meséltek olyan dalokról, amik nagy hatást gyakoroltak rájuk. Ezt a formátumot élesztjük most újjá, picit átalakítva, többlettartalommal.

és mindig is érdekelt, hogy egy zenész „civilben" milyen zenét hallgat. Mi az, amit betesz a lejátszóba a turnébuszban, mivel spannolja magát fellépés előtt a backstage-ben, melyik dalszöveg trafált bele a szívébe, vagy éppen amit akár végtelenítve is képes hallgatni" – fogalmazott a régi-új műsora kapcsán a Petőfi Rádió műsorvezetője, Péczeli Dóra.

Az Adj egy ötöst! című sorozat első vendége az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a Bagossy Brothers Company frontembere, Bagossy Norbi, a második pedig a Halott Pénz zenekar vezetője, Marsalkó Dávid volt. A közkedvelt előadó lelkesen mesélt zenei gyökereiről és később tett kalandozásairól is.

Marsalkó Dávid Forrás: Lovász László, Lakástalkshow

„10 éves voltam, amikor történt valami, ami megváltoztatta a gyerekkoromat. Az egyik legmeghatározóbb emlékem, mikor ülök édesapámmal a Ladában és közben iszonyú hangosan üvölt a Led Zeppelin. Ő pedig óriási nagy átéléssel magyarázza, hogy milyen jó a gitár- vagy éppen a dobszóló az adott dalban. Ha mindenképp egy zenekart kell választanom,

A másik pedig Frank Zappa. A mi nappalink falán róla voltak kint fotók, nem a családi képek" – mesélte nevetve a Petőfi Rádió vendégeként Marsalkó Dávid. További részletek az Adj egy ötöst! idézett adásából ismerhetők meg.

Adj egy ötöst! – minden szombaton a Hétvége Petőfivel műsorban, a Petőfi Rádióban.

Az Adj egy ötöst! visszahallgatható podcast formájában a beszélgetéssel és dalokkal együtt a PetőfiLive.hu weboldalon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!