Bár lemondta a bánki fellépést, így is jár a milliós gázsi az RTL Klub-szereplőnek

ByeAlex nem bánja, ha rosszat gondolnak róla az emberek  sztárok
ByeAlex büszke a sportolással elért eredményeire
Vágólapra másolva!
Nem csitulnak a kedélyek ByeAlex körül, aki múlt szombaton mondta le Bánkra tervezett koncertjét a helyszínen. Az RTL Klub-szereplő óriási csalódást okozott, amiért minden előzetes bejelentés nélkül faképnél hagyta a közönségét. Most az is kiderült, mindezért még pénzt is kapott.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, hatalmas tömeg gyűlt össze augusztus 21-én a Bánki-tó partjánál. ByeAlex és zenekara is fellépett volna, ám az utolsó utáni pillanatban lemondta a bánki fellépést, és nem állt ki a közönség elé a színpadra. Mindezt technikai okokra hivatkozva tették, amiről akkor egy rövid Facebook-poszt is született, ám bővebb magyarázatot nem adtak a döntésükre, pedig legalább 2000 ember várt rájuk a helyszínen.

Forrás: RTLklub

A zenész oldalán több bejegyzésben is megpróbálta elmagyarázni az okokat, de ez sem sikerült. A közönség máig értetlenül áll a történtek előtt, hiszen ezt megelőzően több előadó is fellépett a látványos víziszínpadon és senkinek sem volt kifogása a körülmények, a fény- és hangtechnikát illetően.

ByeAlex mégis technikai okokra hivatkozva gyakorlatilag cserben hagyta a rajongóit. Jelenlévők beszámolói szerint a zenész letakartatta a helyszínen a muskátlikat, mert nem lehetnek virágok a színpadon. Állítólag abba is belekötött, hogy a nézőtéren sokan ültek, pedig állniuk kellett volna. A Bors úgy tudja, amiatt is kifogást emelt, hogy a színpad oldalról nem volt elfüggönyözve, látszottak a Bánki-tó fényei és „nem érvényesültek volna a színpadi fények".

A zenész szerint a szervezők több ponton is elmulasztották teljesíteni a szerződésben foglaltakat, ám sokan úgy vélik, ez még nem jogosítja fel az énekest, hogy szó nélkül faképnél hagyja a közönségét, ugyanis a jelenlévők elmondása alapján mindenféle magyarázat nélkül távozott a helyszínről.

Felvette a pénzt az elmaradt koncert ellenére

A Bors megkereste Bánk polgármesterét, akitől megtudták: természetesen eleget tesznek a ByeAlexékkel kötött szerződésben foglaltaknak.

A FELLÉPÉSI DÍJ 50%-ÁT ELŐLEGKÉNT KIFIZETTÜK BYEALEXNEK

– jelentette ki Torma Andrea, akitől arra nem kaptak konkrét választ, hogy az énekesnek kell-e kártérítést fizetnie.

– tette hozzá.

A legközelebbi koncertek időpontjai már láthatóak ByeAlex közösségi oldalán, azonban a hozzászólásokból egyértelműen kiderül, hogy az énekes sok rajongója bizalmát elvesztette és kétszer is meggondolják, hogy elmenjenek-e a fellépéseire.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!