"Az én egyetlen pici csalogányom már elmúlt ugyan kétéves, de az altatás még mindig egy rémálom. Annyira nehezen alszik el, és olyan macerás rituálé, hogy bevallom őszintén, van, amikor már délután görcsbe rándul a gyomrom, ha arra gondolok, közeledik az este. Persze a kéretlen tanácsok, ítéletek most sem kerülnek el, és én egy-egy ilyen „kedves" megjegyzés során
néha elbizonytalanodom, hogy talán én vagyok a világ legrosszabb anyukája. Sajnos nem is néha.
Szóval rendhagyó módon arra gondoltam, összegyűjtöm a környezetemben élő barátnők, ismerősök altatási szokásait, hogy lássátok (és persze én is lássam), hányféleképpen lehet jól csinálni, és hány meg hány buktatóval találhatjuk szemben magunkat, míg rájövünk, melyik az a módszer, ami számunkra a legkedvezőbb. Én még az út azon szakaszán vagyok, amikor keresem a mindenki számára elfogadható megoldást, de hiszem, hogy rendeződni fog ez is. Muszáj, mert így nem maradhat!" - ezzel kezdte posztját Tóth Gabi, majd a különböző altatási szokásokat írt le.
"Akadtak olyan hónapok, amikor csak babakocsiban aludt el. De nem ám csak úgy tologattuk, akkor volt a leggyorsabb a folyamat, ha buckákon tologattuk át közben. Talán emlékeztek rá, egyszer már (jó régen) írtam, hogy mi buckákat csináltunk a szőnyegből (is), meg amiből csak tudtunk, mert minél hepehupásabb volt a talaj, annál hamarabb aludt el a Marcsa. Utána jött a hordozós korszak, ezt is említettem, hogy pont akkor volt ez a korszaka, amikor covidosok lettünk és én betegen, maszkban
járkáltam vele fel s alá a lépcsőn, mert csak így aludt el.
Reméltem, hogy ennyi idősen már nem lesznek újabb szokások, de most is másfél-két óra egy-egy altatási szertartás. Kevés dologhoz ragaszkodom, de a saját ágyban alvás ilyen. Elaludnia a saját ágyában kell, és ezért inkább bevállalom a neheztelő megjegyzéseket és a véget nem érő esti hisztiket, de ebből nem engedek" - írta. A teljes posztot itt olvashatja.