Felesége elvesztéséről mesélt Márió

Márió, a harmonikás elvesztett kislányáról nyilatkozott
Vágólapra másolva!
Bock Attila harmonikást, művésznevén Máriót, pótolhatatlan veszteség érte tavaly októberben: elveszítette szeretett feleségét, 12 éves kislánya édesanyját, Annamáriát. A zenész Orosz Barbara és Istenes László vendége volt ma a TV2 Mokkában, ahol arról mesélt, hogyan próbálják feldolgozni kislányával együtt ezt a szörnyű veszteséget.
Vágólapra másolva!

A harmonikás – felesége kérésére - hosszú hónapokig titkolta a nyilvánosság elől azt, hogy milyen nehéz helyzetben van éppen a családja, hogyan próbálnak megküzdeni a feleségét lassan legyőző gyilkos kórral. Októberben végül Annamária feladta a küzdelmet, elhunyt, amit nem is tudott a zenész feldolgozni. Novemberben már az ő életéért kellett aggódni: koronavírus miatt kórházba került és nem sokon múlott az, hogy lélegeztetőgépre kerüljön. Az, hogy végül meggyógyult, annak volt köszönhető, hogy tudta: nem hagyhatja teljesen árván magára a kislányukat, Esztert.

Márió Forrás: Facebook/Márió, a harmonikás

15, Annamáriával boldogságban eltöltött év után Máriónak egyedülálló apaként kell helytállnia, de ettől nem fél annyira: apanapokat eddig is tartottak, közel állnak egymáshoz a kislányával. A gyászt feldolgozni nehezebb, ebben a harmonikás segítségére volt a kibeszélés és a zene. A harmonika mellett a jazzgitár jelenleg a legjobb barátja.

A közönséget továbbra sem szerette volna beavatni gyászába,

de egy komplett anyag eljutatott a médiához a közelmúltban, így szerette volna azt, hogy tőle tudják meg az emberek a valódi információkat, ezért is vállalta el a szereplést most a TV2 Mokkában.

Ahogyan nyilatkozta Márió, sokan szenvedhetnek a közönség sorai közül is hasonló veszteségtől, nekik is próbál erőt adni a fellépései során, de a felesége elvesztését követő első fellépés nagyon-nagyon nehéz volt. "De nyilván nem magamnak kellett ezt eldöntenem, hogy én azt vállalom-e és színpadra megyek vagy nem" - jegyezte meg.

(A teljes interjú Márióval itt tekinthető meg)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!