Piros Baywatch-fürdőruhában fekszik a homokon a magyar énekesnő - fotók

Lola
Vágólapra másolva!
Tengerparton hever Lola, akit hamarosan a Duna TV-n láthatunk. 
Vágólapra másolva!

Lola 2018 nyarán talált új párt lefújt esküvője után, de tavaly ősszel szakítottak – bár a döntést nem volt könnyű meghozniuk. "Nagyon boldogok voltunk az első két évben, aztán, magam sem tudom, hogy mikor, de elfogyott a lendület, elmúlt a szerelem. Talán a harmadik év volt a vízválasztó. Sokat változtam én is, szerintem pozitív irányba, de az a plusz, ami összetart két embert, eltűnt, és nem jött vissza. Próbáltunk dolgozni rajta, de be kellett látnunk, hogy nem sikerült" – magyarázta az énekesnő.

"Norbi nagyon nyugodt ember, én pedig tele vagyok energiával. Még nem jöttem rá, hogy előny-e vagy hátrány, hogy ugyanaz a munkánk, de akármennyire is vonzzák egymást az ellentétek, szerintem ebben a felállásban otthon sokkal nehezebb kikapcsolni" – tette hozzá, szerinte az eltérő habitusuk is probléma lehetett.

Újra képernyőn

A napokban kiderült, hiogy március 19-én újra elindul a Csináljuk a fesztivált című műsor a Duna TV-n, Lola büszkén jelentette, hogy ő is részese a produkciónak.

Az énekesnő nemrég még a Seychelle-szigeteken süttete magát, onnan mutatott képeket a közösségi oldalán. Itt egy kép, a többiért lapozzon!

Több képért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!