Elindult a közmédia népszerű magazinműsora, a NYÁR 22

NYÁR 22
Vágólapra másolva!
Elindult a közmédia népszerű magazinműsora, a NYÁR 22, mely ezen a héten is izgalmas témákkal és jól ismert sztárvendégekkel várja a Duna csatorna nézőit.
Vágólapra másolva!

A műsor megújult tematikával látható: a forgatott riportanyagok mellett naponta több turisztikai célpont is felfedezhető. A NYÁR 22 központi stúdiója idén is Révfülöpön található, de az adások bejátszói által az egész országot megismerhetik a nézők a négy műsorvezető, Rátonyi Kriszta és Fodor Imre, valamint Somossy Barbara és Forró Bence vezényletével.

Forrás: MTVA/Kaszner Nikolett

A hétfői nap zenei fellépője Heincz Gábor BIGA volt, Papadimitriu Athina nyári terveiről, és az Öreglányok c. darabban alakított szerepéről mesélt. Szó volt a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválról, ellátogattak az Órák házába, Somossy Barbival egy csömöri lovas- és íjászudvarban kalandoztak, valamint beszélgettek a fenttartható vitorlázásról, és arról, hogy miképp előzhetőek meg a vízi balesetek, majd bemutatták a Terényben élő Ilonka nénit, aki kézzel-lábbal szólaltatja meg a helyi templom harangjait. Mivel a héten rendezik meg az ország legerősebb tűzoltója versenyt, a műsorvezetőink ki is próbálták a feladatokat. Az első adás házigazdái rendhagyó módon: Rátonyi Kriszta és Fodor Imre valamint Somossy Barbara és Forró Bence voltak.

A héten további izgalmas témákkal, sztárvendégekkel, kalandozásokkal várják a nézőket.

Ezen a héten Rátonyi Kriszta és Fodor Imre lesznek a műsorvezetők minden hétköznap és szombaton 10.00 és 12.00 óra között a Duna csatornán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!