Curtis megszólalt a drogügyeiről

Curtis
Vágólapra másolva!
"Fontos tisztáznom már az elején, hogy három éve nem nyúltam kábítószerhez!" - kezdte a Borsnak nyilatkozó Curtis. A rapper most először szólalt meg azóta, hogy másodszor is különváltak útjaik színpadi társával, Majkával.
Vágólapra másolva!

- Majkával 12 évig dolgoztunk együtt, az első balhénk után három évvel ő hívott vissza, ő keresett meg engem. Természetes, hogy voltak bennem kétségek, nem múlt el nyomtalanul, ami történt, voltak nézeteltéréseink. Jó néhány dologban nem értettünk egyet. Amikor megbeszéltük Petivel, hogy újra összeállunk,

lefektettünk néhány szabályt, alapvetéseket, de végül ezek egyike sem teljesült.

Aztán amikor hétről hétre azzal szembesülsz, hogy semmi nem valósul meg abból, amit szeretnél, és folyamatosan bántják a lelked, ezt jogosan érzed igazságtalannak. És egyszer csak eljön a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy átvertek, kihasználtak, és ez gyűlik, egyre csak gyűlik benned...

Curtis Forrás: Curtis/Instagram

Nem tudtam, és már nem is akartam kezelni ezt a helyzetet, nem volt kivel megbeszélnem, és egyszerűen túlcsordult az a bizonyos pohár. Felhívtam Petit, hogy nem megyek. Ennyi történt, nem több - mesélte Curtis, akinek már komoly tervei is vannak - szólóban.

Curtis szavait árnyalja, hogy egyrészt kezdetben ő maga beszélt arról, hogy meg fog gyógyulni, másrészt azóta újabb, ezúttal már egyedül tartott koncertre nem ment el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!