Botrányba fulladhat Fekete Dávid tárgyalása, sok károsult fogja várni
![Fekete Dávid](https://cdn.origo.hu/2023/12/mww_Sd5NhOhAjEpDN2kNlma-6rKSD7-cOWa2rTXY4ck/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMjRhZWRlODk1YjRkYTFhYzQzODlkMGYxZTdkZWYw.webp)
Fekete Dávid jelenleg házi őrizetben van, több százmilliós csalássorozatával kapcsolatban még csak november 21-én kezdődik a tárgyalás. A dátumról természetesen nemcsak ő, de a károsultjai is kaptak értesítést, egyikük el is árulta a Ripostnak, hogy már nagyon várja, hogy szembenézzen az őt átverő énekessel.
"Nos, megjött a hivatalos levél, amire sokan vártunk. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Fekete Dávid tárgyalása november 21-én reggel kezdődik. Felteszem, nem tart majd sokáig, mert Dávid aligha ismeri majd be a bűnösségét az első kanyarban, de hogy sokan várjuk majd a terem előtt, az már biztos. Úgy hallom, hogy majd' minden átvert és meglopott sorstársam ott akar lenni" – mondta.
"Nem akarok találgatásokba bocsátkozni, de akadnak köztük olyanok, akik nem a békés természetükről híresek, és olyanok is, akiknél a rendőrség nem látta megalapozottnak a bűncselekmény megvalósulásának tényét, így ők értethetően csalódottak. Szóval szerintem hangos délelőttre készülhet majd a bíróság" – tette hozzá.