Nádai Anikót megviselték a szülés utáni hónapok
![Nádai Anikó](https://cdn.origo.hu/2023/12/e1Rk7VR8fLCmn94Bo_Z1_K4F-yn6wJdaQ21napVmhsE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwMzIxNGZmYjc5YjQwNmNhYTYwMjczZDgwYTY2NmYw.webp)
Július 19-én született meg Nádai Anikó és Hajmásy Péter első közös gyermeke, és bár a kis Alex érkezését egy fotóval jelentették be a közösségi-oldalaikon, sem akkor, sem azóta nem mutatták meg kisfiuk arcát. A kétgyermekes édesanya a szülés óta először adott interjút, melyből kiderült, hogy még mindig nem sokat alszanak, de igyekeznek kialakítani a rendszert, és egyre javul a helyzet.
Még az elején megbeszélték párjával, hogy majd akkor alszanak, amikor a baba, de sajnos a kis Alex nagyon keveset alszik, így ők sem tudják igazán kipihenni magukat, ami eléggé megviseli Anikót.
Hajmásyék a napokban kettesben próbáltak maguknak egy közös, gyerektelen programot szervezni, elmentek egy étterembe. "Már a levesnél majdnem beleborult a fejünk a fáradtságtól a tányérba. Nagyjából 45 perc alatt mindent megettünk, és rohantunk haza a gyerekhez, mert mindenkinek lelkiismeret-furdalása volt. Úgyhogy ezt még gyakorolnunk kell" - idézte Nádai Anikót a Bors.