A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Itt az Aranybulla sorozat látványos előzetese

Aranybulla sorozat
Vágólapra másolva!
Az Aranybulla című hatrészes sorozat december 25-30. között 20 órától látható először televízióban. Az irodalmi klasszikus ezúttal modernebb köntösben, de korhű, részletgazdag látványvilággal és nagyszerű alakításokkal mutatja be a fordulatos szerelmi történetet. A II. András életét bemutató epizódokban olyan részletekre is fény derül az uralkodóval kapcsolatban, amelyről eddig nem szóltak a történelemkönyvek - áll az MTVA közleményében. 
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Filmintézet és a közmédia megállapodásának köszönhetően a Duna mutatja be a legújabb magyar filmeket. A két szervezet között formálódó együttműködés eredményeként soha nem látott mennyiségű magyar filmes alkotás látható a közmédia csatornáján.

Itt debütál a Magyar Mozgókép Díjjal kitüntetett Ida regénye című romantikus film, az Aranybulla sorozat és a Keleti Ágnes olimpiai bajnokról szóló dokumentumfilm. Januárban mutatja be ugyancsak a Duna az MTVA megrendelésére és finanszírozásával készült A helység kalapácsa eposzparódiát, valamint a Béke – A nemzetek felett című filmet. Erről itt olvashat hosszabban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!