Egy évvel felesége halála után újra szerelmes Csocsesz

Csocsesz
Vágólapra másolva!
Csocsesz egy évvel a felesége halála után talált új párt.
Vágólapra másolva!

"Ez ingoványos talaj, mert az emberek között vannak, akik azt mondják: Mit képzel magáról? Míg mások azt vallják, hogy az élet megy tovább.

Azt gondolom, hagyni kell, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy a jóisten akarja. Nem kerestem társat és nem kapaszkodtam senkibe, egyszerűen csak hagytam magam sodródni az árral. Úgy gondolom, az életben mindenki azt kapja, amit érdemel és azt hiszem, én is megérdemlem a boldogságot" – mondta az énekes.

Forrás: Borsonline

Az új lemezén helyet kapott a Pillangók című dal, ami arról szól, hogy muszáj újrakezdeni. Csocsesz égi jelnek tekintette, ha látott egy-egy pillangót, ráadásul Angi és közte tavasszal szövődött a szerelem, ahogy az a dal soraiban is áll: Egyszer csak eljönnek tavasszal a pillangók. Az énekes számára eljöttek, hiszen akárhányszor ránéz Angélára, úgy érzi, a gyomrában repdesnek.

"Anginak köszönhetően az élet minden szép dolga felértékelődik. Az égiek kegyesek hozzám és bár nem szeretném elkiabálni, de úgy érzem, találtam valakit, aki mellett önmagam lehetek. Köztünk nincsenek titkok, mindent megosztunk egymással" - mondta a Borsnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!