Sírógörcsöt kapott Dukai Regina
![Dukai Regina](https://cdn.origo.hu/2023/12/B-uacaG-mL3bLx2ZhWg6SJ_-PxfBoBEyHTO93CLmbHM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q0MDRkZmNmMWMyYjRhMDZiZjRhYjFhMjY1OGQzOWU5.webp)
A modellben először utazott autóval kettesben a kisbabájával, az út azonban nem volt problémamentes. "Az első utunk volt kettesben Oliviával, amikor nem hátul ültem mellette, hanem vezettem. Teljesen komfortzónán kívül eső program volt, mert egyelőre a legnyugodtabb még otthon vagyok. Meglátogattuk a barátainkat.
Odafele viszonylag simán ment minden ezen a rövid 20 kilométeren, de visszafele... Hát, bevallom, sírtunk mindketten. Ő hátul teli torokból, én elöl csendben...
Olyan útszakaszon mentünk, ahol veszélyes lett volna félreállni, ezért mást nem tudtam tenni, mint becézgetni, énekelni neki, de persze semmi nem segített. A szívem szakadt meg, de nyugtatott a tudat, hogy biztonságban van, nagyokat aludt és evett egész nap, kényelmes ülésben ül, amit ráadásul útközben is el lehet fektetni, így biztos voltam benne, hogy csak az lehet a baj, hogy nem érzi a közelségünket. Természetesen jó mély nyomot hagyott bennem ez az első túra" - írta oldalán.