Ebből él a Sztárban sztár leszek! énekese
![Szirtes Dávid](https://cdn.origo.hu/2023/12/X1VlQHb0yw46YZr2RTBuyRTqO7plVY_W41ohaRhfMyo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlZjhhYjE1NzM4YjQ2ZDViZjgxZTZlMzE2N2EzOTcz.webp)
Dávid számára azonban az idáig vezető út nem volt a leggördülékenyebb. "Az igazi történetem című dalom gyakorlatilag a gyerekkoromtól a jelen időszakig fogja át az életem. Az, hogy az utam része lesz a zene, az számomra mindig is egyértelmű volt, de sokáig ezt az utat számos külső körülmény inkább hátráltatta, mint segítette.
A kiegyensúlyozottnak nem nevezhető gyermekkorom utolsó éveit saját kezdeményezésemre nevelőszülőknél töltöttem, akik szigorban fogtak és nem támogatták a zenei elképzeléseim.
De mindig a zenében kapaszkodtam" - mondta az énekes az Origónak.
A nehéz gyermeki évek után Dávid számára a legnehezebb talán a felnőtté válás éve hozta meg.
„Ahogy 18 éves lettem, el kellett gondolkodnom azon, hogy hogyan tovább. Szerettem volna folytatni a tanulmányaim, de tudtam valahogy el is kell tartanom magam. Folytattam az iskolát és a gimnázium után most egyetemista vagyok.
A megélhetésemet pedig főként utcazenéléssel próbálom előteremteni, de nem áll tőlem távol a kétkezi munka sem, így sokszor egy kedves építőipari vállalkozó barátomnak segítek belsőépítészeti munkákban
– teszi hozzá Dávid. A fiatal tehetség első dalával a Duna A Dal 2023 című dalválasztó műsorában méreti meg magát ahol többek között olyan elismert pályatársakkal áll a start vonalhoz, mint például Roy, Kamarás Iván vagy Pál Dénes.