A Dal 2023: ők a negyedik válogató továbbjutói

A Dal 2023
Vágólapra másolva!
Újabb tíz versenydallal folytatódott szombaton A Dal 2023, megvannak a továbbjutók.
Vágólapra másolva!

A negyedik válogatón is , Berki Artúr, Kocsis Tibor, Mocskonyi Dörgő, a Potatopatch és a TITÁN már biztosan ott lesznek az elődöntőben. Az első válogató eredményéről itt, a másodikéról pedig itt írtunk, a harmadikét itt tudja megnézni.

A Dal 2023 mezőnyét ismét szakmai zsűri értékeli. Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere ötödik alkalommal keresi az év dalát.

A MŰSOR 2012-BEN WOLF KATIVAL A ZSŰRIBEN INDULT, TAVALYI VISSZATÉRÉSE UTÁN ISMÉT HELYET FOGLAL AZ ÍTÉSZEK KÖZÖTT.

Szintén harmadszor pontozza a versenydalokat a szájharmonika-virtuóz Ferenczi György, míg Egri Péter, a rockabilly zene magyar nagykövete, másodszor csatlakozik az értékelőkhöz.