Szabó Zsófi nem meglepő, hogy eredetileg a színészi pályát választotta, hiszen édesapja, Szabó Gyula is elismert színművész volt, akit lassan tíz éve, hogy elveszített. Bár szeretetben nevelték őt a szülei, mégis vannak rossz gyerekkori emlékei, de állítása szerint mindent megbocsátott az édesapjának, azt is, hogy néha elcsattant egy-két pofon.
Egy művészember nagyon indulatos tud lenni, mivel a színpadon elő kell hoznia magából mindent, és sok esetben ezt a magánéletébe is viszi magával.
Ő egyébként – a magyar népmeséknek köszönhetően – már történelem. Az, hogy a mai, fiatal anyukák, huszonévesek is őt hallgatják a babájukkal, nagyon nagy dolog. Még én is folyamatosan hallom a hangját. Ha csak egyszer hallanám, nagyon megérintene, de így, hogy sokszor hallom, már megszokott. Gyerekkoromban biztos nekem is mesélt, de erről nincsenek konkrét emlékképeim. Ami nagyon megmaradt, az az, hogy a mi életünkben sosem volt rendszer. Volt, hogy péntekenként hiányoztam az iskolából, mert ő épp Székesfehérváron játszott, ott is volt egy lakásunk. Mi mindig az ő életéhez alkalmazkodtunk" - magyarázta Hajdú Péternek a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban, melyben apjáról is megemlékezett.
Van az a típusú szülő-gyerek kapcsolat, amikor a gyerek iszonyúan tiszteli a szülőjét, vagy van az, amikor baráti köztük a kapcsolat.
Biztos van még többféle, de szerintem ez a kettő a legjellemzőbb. A mi kapcsolatunkat leginkább ez a hatalmas szerelem és tisztelet jellemezte. Amikor ő nemet mondott, az egy határozott nem volt. Soha nem mentünk el addig a tesómmal, hogy igazán mérges legyen ránk" - idézi a Bors Szabó Zsófi megemlékezését Szabó Gyuláról.