"Szerda este focizni voltam a barátaimmal, ekkor történt meg a baleset. Egy váratlan pillanatban egy csattanást hallottam, azt éreztem, mintha megrúgtak volna. Eleinte dühösen a hátam mögé néztem, hogy ki volt, de mivel senki nem futott még a környékemen sem, és mivel azonnal elöntött a fájdalom a bal lábam felől, rájöttem, hogy itt nem egy játékostársammal lesz a baj.
Először a tatai kórházba vittek, ahol számos vizsgálat után kiderült, hogy elszakadt a vádlimban egy izom.
Műtétre nem volt szükség, az orvosok szerint a következő 6-8 hétben magától meg fog gyógyulni. Csütörtökön a fájdalom ambulancián voltam, de ott is hasonlókat tudtak mondani. Minden mozdulat komoly fájdalmat okoz. Most próbálok pihenni, de az biztos, hogy még jó ideig csak mankóval fogok tudni lábra állni" - nyilatkozta a Metropolnak Hajdú Péter, akinek kínjain jelenleg csak a komoly fájdalomcsillapítók segítenek.
Az első éjszaka szinte semmit sem aludtam, ilyenkor ez lehetetlen... Szedem a fájdalomcsillapítókat, ennél többet most nem tehetek.
Remélem, igaza lesz az orvosoknak, és mihamarabb mérséklődik a fájdalom. Persze nem panaszkodom, most legalább egy keveset pihenhetek is, noha közel sem így terveztem..." - tette hozzá.