Nagyon durva dolgokat állít az apa Opitz Barbi barátjáról, halálosan megfenyegette

Opitz Barbara, Opitz Barbi, énekesnő, meztelen, botrányos
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, újra találkozgatni kezdett korábbi barátjával, Serleg Alberttel Opitz Barbi, mára pedig már arra is van fotós bizonyíték, hogy újra összejöttek. A két fiatal kapcsolata nem volt mindig ilyen felhőtlen, tavaly karácsony előtt a fiú állítólag elrabolta Opitz Barbit, a család szerint azzal is fenyegette, hogy megöli – aminek kapcsán rendőrségi nyomozás is indult. Opitz apja most ingerülten üzent, egyszerűen nem érti a lánya viselkedését, a fiút pedig halálosan megfenyegette a nyilvánosságra került videóban.
Vágólapra másolva!

Opitz Barbi édesapja egy TikTok-videóban mondta el, hogy mennyire félti a lányát, akit szerinte korábban többször bántalmazott a barátja.

Az apa azt állítja, hogy a lánya mondta el neki, hogy a fiatal férfi fojtogatta, bántotta, és több millió forintos kárt okozott neki korábban.

- vonta kérdőre nyilvánosan a lányát, aki a napokban a barátja védelmére kelt, és azt állította, hogy minden rendben volt eddig is a kapcsolatukban, az elrablásáról szóló korábbi hírek nem igazak.

Forrás: instagram/opitzbarbara

A férfi azt mondja a videóban, hogy nagyon fél attól, hogy a barátja egy nap megöli az énekesnőt. "Elmondom az igazat Serleg Albertről, arról a sátánista senkiháziról, aki nekem azt mondta, hogy haljak én meg. Ilyet írt nekem ahelyett, hogy felhívott volna, és azt mondta volna, hogy szeretem a lányodat. Akkor lehet nem így állok hozzá. Lehet. De ezek után hogy álljak hozzá?" - kérdezte, és arról is beszélt, hogy tavaly karácsony előtt szerinte mi történt.

- mondta, és azt állítja, hogy a fiú a lánya drága telefonját is darabokra törte, és az édesanyja ékszereit is ellopta.

Arra is kitért, hogy mi történt a lány állítólagos elrablásának napján. "Ha tudom, hogy te lemész, és nem jössz fel... (...) Ha én lemegyek akkor, tudod mit csinálok azzal a három szar alakkal? Szarnak vágom őket, gyermekem. Kinyírtam volna mind a hármat. De így is ki fogom Serleg Albertet..." - üzente dühösen fenyegetőzve az apa.

@user94430363559335

♬ eredeti hang - Thomas
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!